Mi motivál a rendre? – a szociológus válaszol

utálom a házimunkát

Fügedi Beáta írása…

Egy korábbi bejegyzésben nyílt felhívást kaptam Judittól arra vonatkozólag válaszoljak az általam feltett kérdésre, és áruljam el végre-valahára: mi motivál a rendre? Attól félek, a lehető legegyszerűbb, és legkevésbé használható választ tudom adni a kérdésre: mindenkit más és más. Kicsit használhatóbb és árnyaltabb tartalommal megtöltve ez a válasz így hangzik: mindenkinek egyéni motivációkra van szüksége ahhoz, hogy végrehajtson egy cselekedetet. Senkire nem húzhatunk rá olyan motivációkat, melyeket nem képes belsővé tenni. Nincsenek általános igazságok és félelmek, amelyek előtérbe helyezés mindenkit meggyőzne. Ha ilyenekkel próbálkozunk, annak az eredménye az lenne, hogy a cselekvés, vagy magatartás csak addig tart, amíg a külső nyomás érvényesül. Emiatt az eszköz általi motiváció is csak addig él, amíg az eszköz használata fenntartja az érdeklődésemet. Például semmilyen konyhai eszköz nem fog rávenni, hogy főzőcskézni kezdjek itthon, ha egyébként nem szeretek főzni, bármennyire könnyíti meg az ételek elkészítését.

Amire konkrétabb választ tudok adni: hogy engem mi motivál a rendre. Ezen nekem is el kellett gondolkodnom, és végül a következőre jutottam: semmi. Utálok rendet rakni, és semmivel nem tudtok rávenni, hogy megcsináljam!

Na, jó, ez így ebben a formában nem igaz. A rendrakásra valóban nehezen szánom rá magam. Nem vagyok az a típus, aki ha elővesz valamit, és nem fejezi be a vele való tevékenységet, csak abba hagyja, akkor rögtön visszateszi a helyére (pl. minden nap rendet rak az íróasztalán munka után, ha másnap ugyanazokkal a papírokkal fog dolgozni), vagy aki eldugdossa a tárgyakat, mert rendetlenül mutatnak (pl. száradó edények a mosogatóban). Van azonban néhány nagyon fontos dolog, ami miatt elkezdek pakolászni: az egyik az idő-tényező, a másik a kosz. Igyekszem olyan szinten rendet tartani a környezetemben, hogy nagy energia-befektetés nélkül lehessen „kosztalanítani”, vagy portalanítani. Ez annál is inkább fontos nálunk, mert a kisfiam porallergiás. Ez például komoly motiváció J. Ezen kívül összességében azt hiszem évente több napot is eltöltök tárgyak keresgélésével. Ha megfelelő helyük van, ahova könnyű eltenni, és ahonnan könnyű elővenni, azzal rengeteg időt spórolok, pontosabban jóval kevesebbet vesztegetek el.

További motiváció lehet természetesen nálunk is a vendégvárás, vagy ha nem férek el valahol. Esetleg, ha olyan feladat áll előttem, amit a rendrakásnál is jobban utálok – ilyenkor gyorsan csinálok egy kis rendet!

Amikor a motivációinkat kutatjuk (ha valóban úgy érezzük, hogy fontos megismernünk őket), érdemes megvizsgálni, hogy milyen szükségletben találjuk meg azok kiindulópontjait. Ezen szükségletek kielégítése iránti vágy a motiváció. Amennyiben ennek számodra nincs jelentősége, ne törődj a motivációkkal, csak válaszd ki az eszközöket, amik segítik elérni a célod! Ha az eszközök mégsem működnek, akkor azonban érdemes lehet visszatérni a motivációkutatáshoz, mert ennek tudatosítása segíti a megfelelő eszközök kiválasztását.

6 dolog, ami megakadályozhat abban, hogy sikeres legyek 1. rész

Ha a létrát nem a megfelelő falhoz támasztjuk, minden megmászott fokkal csak a rossz célhoz jutunk közelebb
„Ha a létrát nem a megfelelő falhoz támasztjuk, minden megmászott fokkal csak a rossz célhoz jutunk közelebb” (Stephen R. Covey)

Nemrég hallgattam Jack Canfield „Legyenek átütő eredményeid! (Creating Breakthrough Results) című hanganyagát, amelyből megismerhetjük, hogy mik azok a tényezők, amelyek a céljaink elérésében hátráltatnak, és hogyan lehet kikerülni azokat.

Ezen kívül fontos kérdésekre kaphatunk választ:

  • Mi van akkor, ha félreértelmezzük a siker jelentését?
  • Mi az az EGYETLEN nagy cél, amelyet, ha megvalósítunk hatalmas hatást gyakorol az életünk minden területére?
  • A céljaink, amelyeket kitűztünk magunk elé, vajon elérhetőek-e?
  • Hogyan hat a környezetünk az előrejutásunkra?
  • A szerző egy erőteljes gyakorlattal segít azonosítani és megoldani azokat a „nehéz és zavaró” helyzeteket az életünkben, amelyek elvonnak attól, hogy a céljainkra összpontosítsunk.

 

1.     AKADÁLY: Nem látjuk tisztán a célt

 

Sok ember nem veszi a fáradtságot, hogy kicsit mélyre ásva feltegye magának a kérdést: Mit akarok igazán az élettől? Mi az, ami örömmel tölt el? Mi az, ami miatt szívesen kipattanok az ágyból reggelente. Mitől érzem úgy, hogy élek? Ezek helyett csak azzal foglalkozunk, hogy hogyan nézzünk ki jól, hogy szerezzünk több pénzt, hogyan nyűgözzük le a környezetünket.

 

Fontos tehát feltenni a kérdést, hogy tényleg, mi az, amit igazából ÉN szeretnék? Most felejtsük el, hogy mit várnak el a szüleink, a házastársunk vagy akár a gyülekezetünk!

 

Sokan üldöznek hamis álmokat, mert rosszul értelmezik a siker miben létét. Azt gondolják, hogy az a sikeres, akinek sok pénze van, híres, befolyásos, fontos személyiség. Jack Canfield is így gondolkodott a sikerről, de miután 40 évig dolgozott emberek millióival, rájött, hogy a siker az, ha betöltöd a lelked célját (soul purpose), vagyis a küldetésed. Ezt viszont nagyon nehéz elérni, ha nem tudod, hogy mi is az.

Olyan a hamis siker, mint amikor felküzdöd magad a létra legfelső fokára, majd rájössz, hogy nem a megfelelő épületnek támasztottad a létrát.

Kell, hogy legyen látásunk a jövőnkről, a küldetésünkről, arról, amit igazából szeretnénk, és ezekkel kell összhangba lenni a céljainknak. Ha azt követjük, ami az igazi célunk, akkor, egyre több ajtó nyílik meg az életünkben.

El kell engedni a félelmeinket:létra2

  • Ki vagyok én, hogy merjek álmodni?
  • Én ezt nem tudom véghez vinni!
  • Mi lesz az eddigi életemmel?
  • Mi lesz, ha nem lesz pénzem?
  • Mit fognak szólni a környezetemben?
  • Ez önzőség.
  • Nem érdemlem meg az álmaimat.

A szerző mesélt egy volt katonáról, aki körül mindenki meghalt egy hadműveletben, és csak ő volt az egyetlen túlélő. Emiatt bűntudatot érzett, amit nem tudott feldolgozni, ezért beállt szerzetesnek, vezekeljen. Természetesen maga is bevallotta később, hogy nem ez volt az elhívása, csak a bűntudat vezérelte a kolostorba.

A nőkre is jellemző, hogy nem tartják eléggé fontosnak az életüket ahhoz, hogy merjenek álmodni, mivel előtérbe helyezik a gyerekeket, a háztartást stb.

A következő részben pontosan arról lesz, szó, hogy hogyan hátráltat a HAMIS BŰNTUDAT.

Magam is tanúsíthatom, hogy életem során akkor történtek nagy változások, ami nagyon fontos volt a fejlődésemben, amikor imádkoztam egy nagy döntés előtt, és a felelet nem válasz volt, hanem kérdés:

„Judit, mi az, amit igazából szeretnél?”

Ilyenkor vettem egy nagy levegőt, és kimondtam, amit igazán akartam, még ha ostobaságnak vagy „gonoszságnak” tűnt is. Volt, hogy nem tudtam a pontos választ, vagy csak nem akartam bevallani. Ekkor az életem érdekes fordulatot vett…

Nagyon szeretném ezeket is megosztani, de most nincs erre idő. Túl sok mindent akarok elmondani egyszerre! Lehet, hogy legközelebb mesélek egy kicsit, aztán majd jöhet a BŰNTUDAT?

Gizikém/Bélukám! (tetszés szerint)

TE MIT AKARSZ IGAZÁBÓL?

antikaotika

Rendrakás a kamrában – az én hatékony módszerem 2.    rész

demot_zoldtea

A spejz nálunk dugig volt kacattal. Ez egy olyan hegynek tűnt első pillanatra, amelyet lehetetlen megmászni. Odatoltam a bejárathoz egy ládát, egy nagy dobozt és pár kukazsákot. A ládába Andi belepakolt mindent, én pedig elkezdtem a kíméletlen szelektálást. A ládában hagytam mindent (befőttek, szerszámok, stb.), ami visszakerül a „helyére” (még ezt is újra kellett értelmezni). A zsákokba a szemét, a dobozba pedig a „jó lesz még valamire” cuccok.

Nézzük sorba:

  • befőttes üvegek: osztódással szaporodnak. Tele a pince és a padlás. Vajon atomháborúra készülök, amelyet 1000 üveg befőttel akarok túlélni? Nyilván nem.
    • NINCS IRGALOM! Véglegesen távozniuk kell!
  • műanyag flakonok: 2 kicsit megtartok, ha megyek valahová „nyanyavíznek” (az öregasszonyokhoz hasonlóan mindig van a táskámban egy üveg innivaló, amely gyakran eláztat mindent). A többi:
    • NINCS IRGALOM! Szelektívbe
  • öt év összes használt eleme és kiégett izzója ezer helyre szétszóródva:
    • NINCS IRGALOM! Szelektívbe
  • nejlonzacskók: erre, az ásványvízre és a vécéhasználatra nyilvános helyen sajnálom a pénzt. A jókat megtartom, a szakadtakat, mocskosokat, büdösöket kihajítom.
    • NINCS IRGALOM!
  • száraz kenyér, zsömle: amiből majd sohanapján prézlit csinálok.
    • NINCS IRGALOM!

Eddig könnyű (talán a befőttesüvegektől kicsit nehezebb megválni).

Most jönnek a „jó lesz még valamire” cuccok: kábelek, klaviatúrák, telefontöltők, csavarok, alkatrészek. A csavarokat beszórtam egy zárható fedelű vödröcskébe, azok maradhatnak. A többi egy dobozba, amelyet ha nem nyitunk ki egy év múlva, akkor, végleg kihajítunk. Fontos ráírni a határidőt, és a lejárat után már ki se nyissuk, nehogy kísértésbe essünk! Kérdeztem Zsoltit, hogy átnézi-e, hogy mi fontos? –Semmi, dobjam ki a fenébe! Szóval a felirat el is maradhat ebben az esetben.

Kevés a tárolónk, kicsi a spejz, és a pincelejárat miatt ferde a talaj nagy része. Még lehetnének polcok a falon, de rákerült egy dekoratív pár szerszámot elviselő szerszámfal. A törött csavarhúzókat már kihajítottam, de még így is rengeteg minden maradt. Kerestem a padláson egy centrifugaméretű erős dobozt, és beleraktam az összes szerelő vackot a fúrótól a fejlámpáig. Zsolti nem egy ezermester hobbibarkácsoló, ezért remélem, hogy elnézi azt nekem, ha derékig kell a dobozban elsüllyednie egy fogóért. Bár gyanítom, hogy ez a feladat rám hárul. A tömörítés megtörtént.

Van még egy összeszakadt műanyag egymásra rakható tárolónk a zöldségeknek:

NINCS IRGALOM! Véglegesen távoznia kell!

A polcrendszeren annyi hely szabadult így fel, hogy vígan elfért az egyiken az összes zöldség.

A végeredmény: Másfél óra alatt végeztünk: a tárgyak ¾ része eltűnt. Rend és átláthatóság, szabad kapacitás. Bár nincsenek illúzióim, hogy meddig….

Egy csomó használaton kívüli háztartási gép is foglalta a helyet. Azokat felvittem a padlásra. Majd odaadom annak, akinek szüksége van rá.

Azokat a dobozokat, cuccokat, amelyeket nem a kukába hajítunk, mert még valakinek jól jöhet vagy túl nagy, egy helyen tárolom a padláson – ez jó nagy terület, mert rengeteg lom tud felhalmozódni még nálunk is. Azért jó egy elkülönített helyre tenni, mert mindig csak akkor tudom meg, hogy lomtalanítás van az utcánkba, amikor, már mindenki rég kirakta a vackait, így én is fél óra alatt megszabadulok mindentől.

A padlás lesz az igazi kihívás. Ha a nyári ruhákat leszámítjuk, semmi nem hiányozna, ha eltűnne.

De mi van akkor, ha egyszer MÉG JÓ LESZ VALAMIRE az a sok cucc?!

Andi! Köszi a segítséget!

antikaotika

Rendrakás a kamrában – az én hatékony módszerem 1.rész

spájz

Eredetileg azt akartam írni, hogy „spejzban”, de megint kiderült, hogy ilyen szó nincs. Van „spejzben” vagy „spájzban”, ezek nem állnak a számra, azért legyen „kamrában”.

Az én hatékony módszerem az, hogy: NINCS IRGALOM!

A 72 m2-es házat kezdjük kinőni 6 fős családommal. Amikor a férjem megjelenik egy nagy dobozzal a kezében, amiben egy TÁRGY van, hirtelen az sem érdekel, mi az, mert tudom, hogy nincs hova tenni.

A ruháknál alkalmazott szabályt ki kell terjeszteni a többi tárgyra is:

HA JÖN VALAMI, AKKOR KÖNYÖRTELENÜL MENNIE KELL VALAMINEK!

 Mi nem vagyunk gyűjtögető típusúak, de azért nálunk is garmadával sorakoznak a „MÉG JÓ LESZ VALAMIRE” cuccok.

MÉG JÓ LESZ VALAMIRE = NEM JÓ SEMMIRE

Tehát felesleges, és csak a helyet foglalja. Ezt nagyon fájdalmas kimondani, mert el kell engedni a „kincseinket”: kábeleket, rongyokat, CD-ket, jegyzeteket, soha meg nem javított eszközeinket, porfogó csecsebecséinket (nekem ilyenek nincsenek), magazinokat és bármekkora szentségtörésnek is hangozzék: a könyveket is, amelyeket nem olvastunk, és legyünk őszinték, nem is fogunk elolvasni soha.

Én utálom az apró tárgyakat, mert miattuk van rendetlenség! Mindig szétdobálják magukat! Elhatároztam, hogy fokozatosan mindent kiszelektálok. Csak nehogy túlságosan belejöjjek! A lomtalanítás is magával tud ragadni. Már nagyon várom a konténert!

Nekiláttam a stratégiai tervezésnek, amiért már páran megszóltak:

„Amennyi idő alatt megtervezed, annyi idő alatt meg is tudod csinálni”.

Most az egyszer én is egyetértettem a gondolattal. Stratégiám azért van: mindig a legmagasabb hegyet fogom megmászni. Azaz: kiválasztom a ház legfájóbb pontját. Jelen esetben ez a spejz.

Volt segítségem is: Andival, akire mindig számíthatok, nekiugrottunk a feladatnak, és másfél óra alatt végeztünk. Kértem, hogyha elgyengülnék, akkor legyen szigorú velem, hogy a „még jó lesz valamire” tárgyak kerüljenek a megfelelő helyre. Erről részletesen beszámolok a következő bejegyzésemben.

Addig fogadd meg a tanácsom:

Ne szégyenkezz a kupid miatt, hanem kérj segítséget a lomtalanítási akciódhoz,
hogy hamar túl legyél rajta! Nagyon felemelő lesz végignézni az eredményen!

Kellemes kidobálást!

antikaotika

A Szociológus ismét rendet rak a káoszomban

rendetlenség

Kedves Fügedi Beca újra lecsapta azt a labdát, amelyet fel sem dobtam, de nem bánom. Legalább nem hülyülünk el teljesen kisbabáink mellett. Minden felkiáltójelnél rá gondolok (hogy ki kell törölni, ha a használata nem indokolt)!!! Én ma behódolok tudásának, és újradefiniálok, definiálok, definiálok. Íme az üzenete:

„Definiáljunk, definiáljunk, definiáljunk!”

„Középiskolás földrajztanárnőm (tanárnőnk!) egyik kedvenc számonkérési elemének fontosságát sokáig nem értettem.

Ma definiálási kényszerem miatt még a legjobb barátaim és harcostársaim is kattantnak tartanak. A definiálás számomra a dolgok pontos meghatározása azért olyan fontos, mert ez ad lehetőséget arra, hogy elkülönítsünk egymástól különböző értékeket, célokat, folyamatokat, melynek eredményeképpen az átfogó, nagy maszlagból ki tudjuk emelni a számunkra fontos elemeket. (Aki nem hiszi, gondolja át a tudományos gondolkodás fejlődését, vagyis, azt, hogy hogyan alakultak ki a filozófiából szépen lassan a különböző tudományágak.) Ezzel a tudatosság szintjét emelve vagyunk képesek

Most a feltételek, motivációk, eszközök és célok közötti különbséget szeretném fókuszba helyezni.

A feltételek azok állapotok, amelyekből kiindulva szeretnénk elérni a céljainkat. Az eszközök azok az erőforrások, melyeket segítenek bennünket a célunk elérésében. A cél az az állapot, amelyet el szeretnénk érni. A motiváció az a belső vagy külső késztetés, ami miatt képesek vagyunk a meglévő erőforrásainkat a cél elérése érdekében összpontosítani.

Van még egy dolog, ami fontos: az állapotok ok-okozati viszonyának megállapítása. Mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Azért eszünk, hogy éljünk, vagy azért élünk, hogy eszünk?

 Ilyenkor szokta mondani gyerekem: „Jaj, anya, ezt már tudom!” (Én is ezt mondtam apámnak, amikor a matekot magyarázta.) Én ilyenkor visszakérdezek: „Akkor miért nem így csinálod?”

Ennél fogva tehát: az alvás nem motiváció. Az alvás egy fontos feltétel megteremtésének eszköze (ez a kipihentség), vagy ha úgy tetszik, egy a cél elérését negatívan befolyásoló kiinduló állapot megszüntetése (a kimerültségé). Az időzítő használata pedig szintén eszköz, hiszen a kívánt állapot elérését segíti.

 Ma is adós maradok azzal, milyen a „jó” rend az én olvasatomban. Mert előtte szeretném, ha végiggondolnád:  

Mi motivál a rendre? Mármint arra, hogy rendet rakj. És mi motivál arra, hogy rendben élj?”  

Oké, akkor leegyszerűsítem a tudományos értekezést (ha jól értem):

  • ALAPÁLLAPOT: rendetlenség
  • OK: többféle lehet (a Pszichológus válaszol rovatban –még nincs olyan) + kialvatlanság
  • KÖVETKEZMÉNY: növekvő káosz
  • CÉL: kipihentség, rend
  • ESZKÖZÖK: alvás, sport helyett: időzítő
  • MOTIVÁCIÓ: belső igény vagy külső elvárás

Ezek alapján: MI MOTIVÁL A RENDRE? – Ki tud erre pontos választ adni?

Nekem hatalmas igényem van a rendre, mégis kell egy eszköz, ami motivál, vagy az eszköz már nem is motiválhat?

Kedves Szociológus!

Ha ezekre tudsz válaszolni, akkor kijavítom az összes bejegyzésem címét. Persze ehhez a saját kérdéseidre is válaszolnod kell! J

Egy kis idézet búcsúzóul:

 "Eddig a földön minden rendetlenség abból származott, hogy egyesek rendet akartak
  teremteni, minden piszok abból származott, hogy egyesek söprögettek is. 
Értsétek meg, az igazi átok ezen a világon a szervezkedés, az igazi boldogság 
pedig a szervezetlenség, a véletlen, a szeszély." (Kosztolányi Dezső)

15 perces gyorstakarítás az egész házban

speed

Legutóbb ha azon szörnyülködtél, hogy lehet 6 perc alatt kitakarítani egy szobát, akkor ezt a bejegyzést el se olvasd, mert egy olyan olvasmányt osztok meg, amely azt mutatja be, hogyan lehet 15 perc alatt az egész házat kitakarítani. Ezt csak végszükség esetén ajánlom. Mivel az írás angol nyelvű, kicsit szabadon lefordítottam a lényegét megtoldva saját gondolataimmal:

Fürdőszoba:

  • vécéülőke gyors áttörlése (gondolj a fiúkra is!)
  • mosdókagyló gyors áttörlése
  • ha van függöny a kádnál, zuhanynál, húzd el! Sőt be is pakolhatod, ami szanaszét van, ha nincs függöny: gyors zuhany

Nappali:

  • Szöszök, hajak eltávolítása (ha csak ennyi a gond, elmaradhat, de az állatszőrtől sokan irtóznak, javaslok esetleg egy kis hangulatvilágítást, nappal pedig sötétítést)
  • Rázd fel a párnákat az ülőgarnitúrán! (minek?)
  • Egy nagy kosárba, zsákba vagy dobozba dobálj minden oda nem illő kacatot!

Konyha

  • Szedd össze egy másik kosárba, zsákba vagy dobozba azokat a cuccokat, amelyektől a konyha rendetlennek tűnik (én ilyenkor csak az asztalt takarítom le, mert úgyis kajával vonom el a figyelmet a dzsuváról).

Előszoba

  • újabb tároló, amelybe bedobálhatod a szanaszét hagyott cipőket, újságokat, leveleket, táskákat

Mosókonyha

  • Ürítsd ki a macskaalmot (akárhol is legyen, ha már bent él a jószág)!

Hálószoba

  • Hajítsd be a három tárolónyi vackot, és csukd be az ajtót (inkább zárd be)!

A hely, ahová leülteted a vendégeket:

  • gyors porszívózás
  • töröld le a TV és a hifi környékét, ha használjátok (nem árt porszívózás előtt)!

Végül légfrissítővel fújd be a kritikus helyeket (vagy szellőztess)!

Ha van jobb ötleted, oszd meg a blogom hozzászólásában!

Pusszantalak drágám!

antikaotika

KÉRED A HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV

Háztartási túlélőkönyv

INGYENES 

HANGOSKÖNYV SOROZATÁT?

Ha IGEN, akkor add meg az e-mail címed, és már küldöm is.

⇓ ⇓⇓ ⇓⇓ ⇓

 

Túlélő háztartás. Egyszerűen jobb – jobb egyszerűen. Mit jelent ez?

  1. Két út, egy cél – úton a túlélő háztartás felé
  2. Zsuzsa megváltoztatja az életét – egy majdnem igaz történet
  3. Időbeosztás – az eltűnt órák nyomában
  4. A kevesebb több. A selejtezés áldásairól
  5. Egy mindenkiért – mindenki egyért
  6. A takarítás (nem) végtelen történet
  7. Nagymosás, ahogy nagyanyáinktól láthattuk
  8. A Heti Bevásárlás
  9. A Konyha Meghódítása…

 

Kérem az ingyenes hangoskönyvet erre az e-mail címre:

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt –> Harmat Kiadó

 

Powered by WordPress Popup