Tippek a költözéshez

Tippek a költözéshez

A költözés a legtöbb ember számára nyűgöt jelent. Lássuk be, aki azt mondja, hogy ez nem így van, az inkább csak az új otthon és az új élet iránt érzett öröme miatt áll ennyire pozitívan ehhez a feladathoz. Éppen emiatt annyira népszerű az a szolgáltatás, mely során maga a költöztető cég csomagol be helyettünk.

Azonban, ha nem feltétlenül szeretnénk ezt a megoldást választani, akkor néhány ügyes csomagolási trükkel megkönnyíthetjük a helyzetünket. A legtöbb költöztető cég azt javasolja, hogy amit tudunk, azt feliratozott kartondobozba pakoljuk. Ez nagyon hasznos tanács. A kartondobozokat azonban kiegészíthetjük helytakarékos és praktikus vákuumzsákokkal, ágyneműk, textilek esetében praktikus megoldást nyújtanak a tárolásra és szállításra, mivel a zsákokból kiszívott levegő miatt összepréselődnek a textilek is, ezért sokkal praktikusabb és helytakarékosabb a vákuumzsák a többi megoldásnál.

A buborékfólia a sérülések ellen védi meg a szállítani kívánt bútorokat, ezért érdemes beszerezni belőle, ha költözésre készülünk. Megfelelő körültekintéssel a költöztetés Budapesten, de más nagyobb településeken sem jelent komolyabb kihívást, mivel nagyobb városokban már rutinos cégek állnak rendelkezésünkre.

A kávé szeretete

A kávé szeretete

Minden kultúrában, így a mienkben, magyarokéban is nagyon fontos szerep hárul a kávézásra. Akár egy ébredéshez, magunkhoz téréshez, vagy étkezés utániról beszélünk, megvannak a szokásaink.

Vannak olyanok akik csak akkor tudnak kikelni az ágyból, ha már érzi a fekete koffein illatát a közelében. Ez ad erőt a szemek kinyitásához, az álmok végérvényes elengedéséhez. Sokan vannak, akik rögtön 2-vel nyitják a napot és az ébredéshez használt kávé után mindennapi teendők elindításához is a kávéfőzőhöz rohannak és főzik le a következő adagot.

Persze mint a legtöbb „kábító”, élinkítő temékhez, ebből is lehet túl sokat magunkhoz venni. A napi 3-5 csészénél lehetőleg ne ingyunk többet, mivel akár függőség is kialakulhat.

Próbáljunk meg minőségi kávét inni a nap minden időszakában és inkább erre figyelni, mint a mennyiségre. A kávézást sem szabad elsietni, ennek is meg kell adni a módját.

A kévázás szerete nem egyenlő a folyamatos koffeinhajszolással, hanem inkább a megfelelő alapanyagok kiválasztásával.

Cipőfűző dilemmák

Cipőfűző dilemmák

Az óvodába érkező gyermeknek sok új elvárásnak kell idővel megfelelnie. Ezek közé tartozik az önálló cipőfűző bekötés is. Vajon hogyan tanítsuk meg gyermekünknek a cipőkötést?

Sokan a játékos tanításra esküsznek, mondókával memorizáltatni a kötés egyes lépéseit, esetleg szórakoztatóbbá tenni vele a tanulást. Van, aki a mostanság divatos matatófalra helyezi fel a cipőfűzőt, melyet aztán különböző irányokba lehet húzogatni, fűzögetni, majd a végüket összekötni. De pont ilyen játék a csendeskönyv is, amelybe sok szórakoztató játék van belevarrva, így a komplex könyvecske egy utazás során egyszerre szórakoztat és oktat is.

Érdemes a döntést gyermekünk személyiségéhez és igényeihez alkalmazva meghozni, hiszen minden kicsi máshogy tanul, különböző módszerek motiválják őket. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal is, a cipőkötés egy komplexebb idegrendszeri folyamat, melyre meg kell érni a gyereknek.

Ha úgy látjuk, hogy nem megy neki, néha fogékony pillanataiban tanítgassuk ugyan rendszeresen, de ne erőltessük a tanulás, és a tanulási kedv sebességét. Vegyünk inkább tépőzáras cipőt neki a mindennapokra, például a Lurkócipő weboldaláról.

Kapcsolódó témák:

A csőtisztító spirál használata

A csőtisztító spirál használata

Otthoni vízvezetékeink karbantartása nem egyszerű feladat. Azonban dönthetünk úgy, hogy minden felmerülő problémát mi oldunk meg, legalábbis egy bizonyos pontig, amikor már vízvezeték szerelő szakemberre lesz szükségünk.

A csőtisztító spirál, vagy más néven csőgörény akkor jut szerephez, amikor a duguláselhárító szerek vagy a házi csőpumpa már felmondta a szolgálatot.

Ez egy nagyon hajlékony drót, amelynek spirál formája van, és egy acélhuzallal mozgathatjuk. Tetszőleges hosszúságúra állíthatjuk. Több méretben is léteznek csőgörények, kialakításuk a cső átmérőjén múlik. 32 mm-nél keskenyebb csövekhez 10 mm-es spirál illik, a nagyobb átmérőjű csövekhez 16 mm vastag spirál passzol, míg a 100-200 mm átmérőjű vízvezetékhez már 22 mm vastag spirál kell.

A spirál lehet kézi eszköz, de gépi meghajtású is létezik. A lényeg ugyanaz, körkörös mozdulatokkal tisztítják vele a cső belsejét, a szennyeződésektől a cső teljes keresztmetszetén megszabadulunk. Persze a géppel hajtható csőgörény jóval hatékonyabb, mint egyszerű társa.

A csőtisztító spirál használatának megítéléséhez még nem feltétlenül van szakemberre szükségünk, de a vízvezetékszerelők sokszor hatékonyabb eszközzel rendelkeznek.

KÉRED A HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV

Háztartási túlélőkönyv

INGYENES 

HANGOSKÖNYV SOROZATÁT?

Ha IGEN, akkor add meg az e-mail címed, és már küldöm is.

⇓ ⇓⇓ ⇓⇓ ⇓

 

Túlélő háztartás. Egyszerűen jobb – jobb egyszerűen. Mit jelent ez?

  1. Két út, egy cél – úton a túlélő háztartás felé
  2. Zsuzsa megváltoztatja az életét – egy majdnem igaz történet
  3. Időbeosztás – az eltűnt órák nyomában
  4. A kevesebb több. A selejtezés áldásairól
  5. Egy mindenkiért – mindenki egyért
  6. A takarítás (nem) végtelen történet
  7. Nagymosás, ahogy nagyanyáinktól láthattuk
  8. A Heti Bevásárlás
  9. A Konyha Meghódítása…

 

Kérem az ingyenes hangoskönyvet erre az e-mail címre:

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt –> Harmat Kiadó

 

Powered by WordPress Popup