Mutasd meg a táskád, megmondom, ki vagy. Már az is beszédes, hogy ki milyen táskát használ, hát még a tartalma. Vajon mit mesélhetne el az én táskám, és a tiéd? Oszd meg velem a történetedet! Az én 3 extrém esetemet itt olvashatod…
Aszalt banán a szaxofontokban
Nagyon örültem, amikor évekkel ezelőtt végre lecserélhettem a mázsás szaxofontokomat egy könnyű bélelt puha tokra, amelyet könnyedén a vállamra akaszthatok, mintha teniszezni mennék, vagy berakhatom a kerékpár kosarába is, mert épp belepasszol. Számtalan előnye továbbra még, hogy a puha bélések mögé is lehet pakolni. én pedig raktam is oda mindent, ami szem-szájnak ingere. Csak az a baj, hogy néha évek is eltelnek, mire megnézem, hogy mit rejt a szaxofontok bélése. Egyszer megdöbbenve emeltem ki egy görbe száraz valamit: jé, egy banán! Tökéletesen megaszalódva, kőkeményen, de se nyoma se bűze. Annyira azért nem volt gusztusos, hogy megkóstoljam! A szaxofontok bélése tőlem 10-ből 10 pontot érdemel.
Repülő bugyi
A szaxofontokba, ha zenélni megyek, minden fontos dolog belefér. A hangszer tölcsérébe pl. mindig jut hely egy palack víznek, de másnak is! Egyszer hiába fújtam a szaxofont a mély tartományban, sehogy sem jött ki egy hang se belőle, magasabban is fojtva szólt. Ellenőriztem a billentyűket, a rugókat, majd amikor ráztam-rázogattam, egyszer csak kirepült egy bugyi a hangszerből a zenésztársaim megdöbbenésére. Ugye mindenre fel kell készülni az életben… Mielőtt valami pikáns dologra gondolsz, elárulom, hogy az egy gyerek bugyi volt, amit a szaxofontokba rejtettem, mivel akkor lett nagyjából szobatiszta a kislányom, akit mindenhová magammal hurcoltam.
Claes Oldenburg and Coosje van Bruggen, Soft Saxophone, Scale A, Muslin (1992), via PKM Gallery
Csontkukacok
Egyszer Hajnikával találtunk egy kis fecskét az úton, amelyet azonnal haza akartunk vinni, hogy majd mi felneveljük. Beraktam a babakocsi hátsó zsebébe (egy laza szellős helyre), és elindultunk a legközelebbi állatkereskedésbe csontkukacot venni. Szegény jószágot mielőbb meg akartuk etetni, ezért már az áruház mögött elővettük a „gusztusos” elemózsiát. A riadt kismadarat elővettük, de huss, elrepült, ment vissza az anyjához. Mi pedig annyira megijedtem, hogy a már nyitott zacskót a magasba dobtam, így elkezdtek záporozni ránk a csontkukacok. Sikítoztunk. Pont arra jött egy hajléktalan, aki szintén megdöbbent a visongásunkat hallva. – Ennyire ijesztő vagyok? – kérdezte. Próbáltam bizonygatni, hogy miatta sikítozunk, de csak akkor nyugodott meg, amikor leszedett egy kis pénzzel. Hajnika még hangosan megjegyezte: – Anya miért adtál neki? Alkoholt fog belőle venni. Te ezt nem tudod? – Azt vesz belőle, amit akar. Egy a lényeg: vendégségbe megyünk, a kukacokról egy szót se! Mivel láttam, hogy beterítette a babakocsit is, és nem mindenki szereti, ha csontkukacokat visznek a házába. Lesöpörtem, amit láttam, de amíg vendégségben voltunk, és belepillantottam a babatáskába, láttam, hogy itt már nem fogom tisztába tenni a gyereket. Otthon kitisztítottam a babatáskát, de azért még napok múltával is találtam egy-két elgyengült példányt. Szegényeket megsajnáltam, ezért elvittem őket a komposztálóba, hadd hízzanak szép kövér döglegyekké!
Akik 1980 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1980 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk.
Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, a gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval. És mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz.
MI NEM NAGYON UNATKOZTUNK, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk, gyerekeknek! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem.
ÉTKEZÉSI SZOKÁSAINK Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy MC-Donalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk csak az iskolai menzára.. És mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt.
Fűszertartó – egyszerű és nagyszerű. A fűszerek elrendezéséhez elég egy kéz is, a másik a kamerázáshoz kell. Éljen a KIWI 2000! Minimál-dizájn, kis helyen is elfér ez a fantasztikus újítás.
Múlt héten elkészítettem életem első videoblog bejegyzését. Mivel a laptopon a webkamerát nem tudtam beállítani, ezért mobillal vettem fel ezt a fantasztikus. Menet közben a számítógépemet is hasznosítottam: tökéletes volt telefontámasznak. Nem vágtam, nem vettem újra, ez így jó, ahogy van: a maga primitív formájában. Remélem, hogy ezen a területen is sikerül fejlesztenem technikai tudásomat, és hamarosan leforgathatom a Mátrix 4-et a konyhában.
Eleged van a szanaszét szóródó fűszerekből, utálod a retro-dizájnos fűszertartókat? Nincs pénzed drága csillogó tárolókra? Az üvegek állandóan felborulnak, és összetörnek? Egyébként sincs helyed semmire?
Akkor a KIWI 2000 fűszertartó pontosan neked készült! Törhetetlen, kis helyen is elfér, szinte ingyen van!
Hogy mennyi?
9 999 999 Ft.
Igen jól hallottad! Csak most! Csak neked!
Ajándék hálóval! Bocsi: a kiwit kidobtam. Vagy nem kellett volna?
Nézd meg itt: Fűszertartó antikaotika módra
Van aki, még nálam is kisebb helyen tárolja a fűszereit, ez kicsit tökölős megoldás, de utazáshoz jó.
Korábbi bejegyzésemben írtam a kütyüfüggő fiatalokról. Mielőtt szörnyülködni kezdünk az utánunk jövő generációkon, ne felejtsük, el, hogy amit látunk, arról valahol mindig a szülők és az aktuális társadalmi (t)rend a felelős. A világot és annak az elvárásait nem tudjuk megváltoztatni, a mi szerepünk az, hogy valós értéket nyújtsunk a gyerekeinknek. Sajnos gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy a kisgyerekek között is az számít majdnem kizárólagos értéknek, hogy kinek milyen telefonja van.
Én (még) szerencsés helyzetben vagyok, mivel egy egyszerű észak-magyarországi kisvárosban élek, „keresztény gettóban”, vagyis a szomszéd családok is járnak valamilyen gyülekezetbe, és a gyerekeimet keresztény iskolába járatom. Nem az a célom, hogy szektás kis nyamvadékokat neveljek búra alatt, hanem működő alternatívát szándékozok kínálni az értékvesztett világgal szemben. Nyilván, a „keresztény” gyerekek sem tökéletesek, de látszik rajtuk, hogy kaptak valami pluszt, ami kezd kiveszni a társadalomból: a felnőttek tiszteletét, engedelmességet, segítőkészséget, a közösségben való gondolkodást.
Mi szülők a példamutatásunkkal tehetjük a legtöbbet a kis életre felkészítő hátizsákjukba. Rájöttem, hogy ez is kevés. Még mindig Mózes 5. könyvének 11. részénél jártam, amikor szíven ütött a következő rész:
Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon. Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is, beszélj róluk, ha otthon vagy, és ha úton jársz, ha lefekszel, és ha felkelsz. Írd fel azokat házad ajtófélfáira és kapuidra, hogy hosszú ideig éljetek, és éljenek fiaitok is azon a földön, amelyről megesküdött az ÚR atyáitoknak, hogy nekik adja, amíg csak ég lesz a föld fölött. (V.Mózes 11:18-21.)
Ez azt jelenti, hogy nem csak példamutatásra és szeretetre van szükség, hanem az értékrendünkre meg is kell tanítani a gyerekeket. Reggel és este, étkezések közben, ha sétálunk, ha autókázunk, mindig.
Érhet az a vád, hogy nem engedem szegényeknek, hogy majd maguk döntsék el, hogy nekik mi az érték, mi alapján szeretnének élni. Én hagyom, csak fontosnak tartok egy olyan alapot lefektetni az életükbe, amihez tudnak majd viszonyítani, hogy legyen mihez ragaszkodni, vagy eltérni attól.
Nem akarom, hogy a média vagy a korszellem határozza meg az értékrendjüket. Nem szeretném, hogy egoista majmok legyenek, akik a másik embert csak önző vágyaik kiszolgálására használják. Sajnos ezt látom, és azt, hogy az érték nélküli fiatal generáció szüleinek sincs semmilyen értékrendje. Vagyis van: olyan, amiben az anyagiak határozzák meg az ember életét, ahol a legnagyobb dicsőség tévében szerepelni celebként, ahol könnyebb kapcsolatot váltani, mint küzdeni a meglévőért.
Most prédikálok, pedig semmi garancia nincs arra, hogy az én gyerekeim mintakamaszok és mintafelnőttek lesznek, mint ahogy én sem voltam az, de legalább van egy szilárd pont, amihez visszamehetek, és újraértelmezhetem az életemet.
Vajon meg tudjuk adni ezt nekik? Lesz mit elővenni a hátizsákjukból?
A weboldal SÜTIKET használ, amiket SAJNOS nem lehet MEGENNI, de segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalam további használatával jóváhagyod, hogy sütiket (magyarul cookie-kat) használjak.OkAdatkezelési szabályzat
Hozzászólások mostanában