Élt egy ember az ő fiával Észak-Amerika sztyeppéin, egy tanyán, és művelte a földjét. Egyetlen vagyonuk egy ló volt. Ezzel dolgoztak, vagy húzták a kocsit. Az ott élő testvérek időnként meglátogatták egymást. Egyszer elszökött a testvér lova. Jöttek rögtön a testvérek:
– Jaj, szegény testvér, hát ez az egyetlen lovad volt, ez is megszökött, most hogyan fogod művelni a földet? Milyen nagy szerencsétlenség ért téged ezzel!
Azt mondja a testvér: – Hát honnan tudjátok, hogy szerencsétlenség ért engem?
Aztán teltek a napok, megjött a ló, és hozott egy vadlovat magával. Megint jöttek a testvérek, és mondják:
– Hogy neked milyen szerencséd van, testvér! Most már nem egy lovad van, hanem kettő! Most már könnyebben tudsz munkálkodni!
– Mondja a testvér: – Honnan tudjátok, hogy jó ez nekem?
Néhány nap múlva a fia úgy határozott, hogy betöri ezt a vadlovat. Fölült a hátára, de a ló ledobta, és eltörött a fiú lába. Jöttek megint a testvérek:
– Jaj, milyen szerencsétlenség ért, ez az egy fiad van, ennek is eltörött a lába, most egész évben nem fog tudni segíteni, egyedül kell csinálnod mindent!
– Mondja a testvér: – Hát honnan tudjátok, hogy szerencsétlenség ez nekem?
Teltek a napok, jött a fiúhoz két barátja, hogy vadászni hívják őt. de nem tudott elmenni, mert el volt törve a lába.
– Milyen szerencsétlenség, nem tudsz eljönni, vadászni velünk. Elmegyünk akkor ketten.
– És egyik sem tért haza többé… Vagy a vadállatok szaggatták szét, vagy az indiánok ejtették fogságba őket, nem tudni. Jöttek a testvérek:
– Jaj, de jó, hogy eltörött a fiad lába, így életben maradt!
– Ha nem is értjük sokszor az élethelyzeteket, hogy mi miért történik, de akik Istent szeretik, azoknak előbb-utóbb minden javukra válik!
– Az egyik barátjának a felesége gondozta ezt a törött lábú fiatalembert, és egy idő múlva feleségül is vette, mert annak férje meghalt.
Jöttek a testvérek, de már nem szóltak semmit. Gondolták, majd ha eltelik 10 év, akkor majd megmondják, hogy jól járt-e ezzel az asszonnyal.
Nagyon sokszor így vagyunk mi is, amikor nem értjük Isten szándékát. De Isten tudja, mit akar velünk! Olyan Ő, mint egy mérnök, aki előtt ott a terv, és tudja az összefüggéseket. Mi csak a mostani percet látjuk, és a szerint ítélünk. De Isten az egész világot látja, a világ menetét, Isten mindent lát, és éppen ezért másképpen nézi az élet dolgait és a körülményeket, mint mi, mert Isten mindent tud, és mindent ismer! Biztos az, hogyha baj ér, akkor baj van? Egyáltalán nem biztos! Lehet, hogy Isten valami jót akar kihozni belőle! Lehet, hogy Isten megállítani, megfogni akar, valamitől meg akar menteni! Isten a rosszból is jót tud kihozni! Mert Ő nem kedvünkre cselekszik, hanem javunkra! Ha sokszor megadná, amit mi kívánunk, akkor eltérnék, és elhagynánk Őt, és elvesznénk. Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van! Ne felejtsd el, hogy az élet alagútjain, a nehéz napok között Isten fogja a kezedet! És ha Ő fogja, akkor akármilyen sötét, Ő átvisz rajta! Ő jóra fordít mindent! Barátkozzunk meg ezzel a gondolattal, hogy „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van!” Róma 8.28
Olvasd el bambaságom történetét, és megérted, hogy többek között miért utálom a húsvétot!
Gyerekkoromban mennyire szerettem a locsolkodást! Húztam a strigulákat, és volt, hogy több mint 40 locsolkodó jött hozzánk. Képzelheted, mekkora traktával készültünk. Mennyi kaja-pia volt, és mennyi tojás! Na azért a tojás egy kicsit megfogyatkozott, ha nem is feltűnően!
Egyszer betért hozzánk két fiatalember, akik hígított samponnal megáztatták a fejemet, amiért hálás is lettem volna a nap végén, de egyelőre ők voltak az elsők. Megkínáltam őket hímes tojással, és vettek is szépen. Négyféle tojás volt dögivel, azért fejenként mindegyikből vettek kettőt-kettőt. Anyukám is kijött, őt is besamponozták, majd zavarában rám szólt:
– Hát mit állsz ott, kínáld meg a locsolkodókat tojással!
Mivel a fiatalemberek a zsákmányt elrakták, és sokkal nagyobbak voltak mint én, meg se mertem mukkanni: – hogy anyu, már egy csomót elvittek! Újra megtették a kört: fejenként kettőt minden színből!
Számold ki, hogy mennyi tojást vittek el!
Hagyok egy kis időt…
Ha jól számoltál, az eredmény: 32 tojás!!! Ezt csak évek múlva mertem elmondani az esetet, annyira szégyelltem, hogy ilyen bamba voltam. Mi lett volna, ha még úgy igazán megvendégeltük volna őket. Csak azért nem engedtük beljebb a kedves locsolkodókat, mert fogalmunk sem volt, hogy kik voltak azok!
antikaotika
A húsvéti történetet bővebb verzióban itt olvashatod:
Biztosan ismered a női lélek egyik tipikus megnyilvánulását:
Csak még egy pár cipő!
De cuki ez a táska, ennek nem lehet ellenállni!
Én is nagyon szeretem a szép dolgokat, de nem vagyok táskagyűjtő. Az a lényeg, hogy minden ruhához és alkalomhoz legyen egy táska, ami illik. Nem kell minden színből és árnyalatból, mert úgysem fogod mindet használni. Ha meg igen, akkor abból is csak baj származik.
Ha nagy táskagyűjtő vagy, akkor biztos ismerős a szituáció, amikor a pénztárnál állva döbbensz rá hogy a pénztárcádat a másik táskádban felejtetted!
Én jelenleg két táskát használok felváltva, és előfordul, hogy párhuzamosan mindkettőbe pakolok: az egyikbe kerül a telefon, a másikba a kulcscsomó, aztán ami kell, kiveszem az egyikből, átteszem a másikba, majd fogom az elsőt, és később csodálkozok, hogy világosan emlékszem, hogy azt a nagyon fontos valamit bepakoltam.
Igen, a másik táskába…
Ha feleslegesen felhalmozó táskagyűjtő vagy, akkor itt egy kis KIHÍVÁS!
Számold meg a táskáidat!
Tedd fel magadnak a kérdést: tényleg mindre szükségem van?
Amelyiknek szakadt a bélése, pántja, kopott, rossz a cipzárja, azt dobd ki a kukába! Úgyse fogod megjavíttatni, akármilyen drága volt. Előtte azért nézd át, mert lehet, hogy kincseket találsz benne.
Amelyik divatjamúlt, tűnjön a házból! Kivéve, ha muzeális érték (és nem csak te tartod annak).
Most mennyi maradt?
Oké!
A maradékot nézd át, van-e olyan, amelyiket valamelyik barátnőd nagyon dicsért, és mostanában nem használod: add oda neki! Ne fájjon a szíved érte! Te is boldog leszel, ha látod az örömet az arcán az ajándékod láttán.
Adhatsz szomszéd- vagy rokonkislánynak is a táskáidból, ők odavannak a felnőttes csajos cuccokért!
Tovább szelektálunk:
Van olyan táska a birtokodban, amelyet nem használtál legalább három hónapja? Kegyes leszek: vidd fel a padlásra egy zsákba. Írj rá egy dátumot, pl. 2016.03.30. Ha addig nem nyitod ki a zsák száját, akkor úgy ahogy van, szabadulj meg tőle (lomtalanitás, ruhaosztás, stb.)
Most számold meg, mennyi táskád maradt!
Ha tetszik, akkor oszd meg a táskagyűjtő barátaiddal!
Legközelebb a női táska rejtelmeiről írok.
Jó szelektálást! Végezetül egy kis dalt hadd küldjek a táskagyűjtő ismerőseimnek:
Aki még nem élt a ’80-as években, az is jót szórakozhat Pink Zebra összeállításán. Nézd meg a blogján a ’80-as évek frizuráit!
Ha nosztalgiázni szeretnél, vagy csak kíváncsi vagy, további bejegyzéseiben azt is láthatod, hogy mit ettünk, mivel játszottunk, illetve hogy nézett ki a konyhánk és a fürdőszobánk a ’80-as években.
Akik 1980 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1980 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk.
Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, a gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval. És mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz.
MI NEM NAGYON UNATKOZTUNK, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk, gyerekeknek! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem.
ÉTKEZÉSI SZOKÁSAINK Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy MC-Donalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk csak az iskolai menzára.. És mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt.
A weboldal SÜTIKET használ, amiket SAJNOS nem lehet MEGENNI, de segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalam további használatával jóváhagyod, hogy sütiket (magyarul cookie-kat) használjak.OkAdatkezelési szabályzat
Hozzászólások mostanában