Emlékszem, amikor kisgyerek voltam, és játszottam a kerítés helyét jelző cölöpnél – mivel kerítésünk nem volt – hogy az élet dolgain filóztam, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem akarok felnőni soha, mindig gyerek akarok maradni. Később a „nem akarok felnőni” úgy módosult, hogy nem akarok gyerek se lenni, mert szerettem volna mielőbb kitörni az otthoni világból és a kiszolgáltatottságból. Lélekben talán egy kicsit gyerek is maradtam. Nagyanyám mindig mondta, hogy komolyodjak meg, mert így egy komoly férfi sem fog elvenni!
– Kell a francnak a komoly férj! – fakadtam ki, amikor megjelentek a szemem előtt a vallatlan könyvmoly tanársegédek…
Hát nem úgy hozta az élet, hogy a világ legkomolyabb férfia vett el feleségül, aki egy igazi könyvmoly – csak van válla (meg hasa is). Én nem sokat komolyodtam, de már nem mondom, hogy nem akarok felnőni.
Jó úgy élni, hogy döntéseket hozok, és vállalom a felelősséget a döntéseimért. Számomra ezt jelenti az érettséget.
A felnőtté válás nagy kérdéseivel foglalkozó tinédzsereknek, huszonéveseknek és akár idősebbeknek is ajánljuk a blogot, illetve ifjúsági munkások, szülők, pedagógusok, osztályfőnökök is találhatnak majd hasznos olvasmányokat, tippeket közös beszélgetésekhez, foglalkozásokhoz.
Leülnél könyvet olvasni, de még mielőtt kinyitnád, eszedbe jut, hogy másfél órája nem csekkoltad az e-mailjeidet. Ha már ott vagy a laptop előtt, belenézel még a hírekbe, miközben csengetve érkezik a jelzés, hogy egyik ismerősöd lájkolta legutóbbi posztodat a Facebookon. Persze erre illik visszaküldeni legalább egy szmájlit, miközben az idővonaladon felbukkan a napi top vicces összeállítás, „ha csak egy klipet nézel meg, ez legyen” kommenttel. A YouTube videó mellett jobboldalt még további személyre szabott klipajánlatok tűnnek fel, legalább egybe muszáj belenézni. A hosszúra nyúlt körútnak a telefon SMS-jelzése vet véget, innen a navigálás az okostelefonra vált. A kiszemelt könyv ott hever a kanapén, reménytelenül, vesztesen. Előfordult már ilyen veled is?
„Az elmúlt néhány évben az a kellemetlen érzésem támadt, hogy valaki vagy valami megbabrálta az agyamat, átstrukturálta a neurális hálózatot, és átprogramozta a memóriát. Amennyire meg tudom állapítani, nem butulok, de az agyam változik. Már nem úgy gondolkodom, mint régen. Ezt leginkább akkor érzem, amikor olvasok. Valaha könnyedén el tudtam merülni egy könyvben vagy egy hosszabb cikkben. Elmémet magával ragadta a fordulatos elbeszélés vagy a jól felépített érvelés, és órákon át tudtam hosszas prózai szövegeket olvasni. Ez most már ritkán fordul elő. Manapság már egy-két oldal után kezd elkalandozni a figyelmem. Türelmetlen leszek, elveszítem a fonalat, és inkább valami más tennivaló után nézek. Úgy érzem, mindig erőszakosan kell a konok agyamat visszaráncigálni az olvasnivalóhoz. Az elmélyült olvasás, amely egykor oly természetes volt, kínlódássá változott” – írja Nicholas Carr Hogyan változtatja meg az internet az agyunkat? A sekélyesek kora című, most magyarul is megjelent könyvében. Az alapmű eredetileg 2010-ben íródott, de az akkori amerikai állapotok némi optimizmussal megfeleltethetők a 2015-ös hazai szokásoknak.
Amikor Carr rácsodálkozik a magán észlelt változásokra, sokunk tapasztalatát fogalmazza meg. Nem azt mondja, hogy ami a digitális környezetünk hatására történt, az rossz, csak annyit állít, hogy a változások sokkal mélyebben érintenek bennünket, mintsem gondoljuk. „Ki sem tudom számolni, hány órát vagy liter benzint spórolt meg már nekem az internet. Banki ügyeimet és beszerzéseimet is többnyire online intézem, böngésző segítségével fizetem ki a számláimat, jegyzem elő a találkozóimat, foglalom le a repülőjegyemet és a szállodai szobát, hosszabbítom meg a jogosítványomat. De még amikor éppen nem dolgozom, akkori is sokszor fürkészem a web adatrengetegét: e-maileket olvasok és írok, átfutom a főcímeket és a blogbejegyzéseket, követem, ahogy mások frissítik állapotukat a Facebookon, videókat nézek, zenét töltök le, vagy egész egyszerűen csak sodródom linkről linkre.”
Aki még nem élt a ’80-as években, az is jót szórakozhat Pink Zebra összeállításán. Nézd meg a blogján a ’80-as évek frizuráit!
Ha nosztalgiázni szeretnél, vagy csak kíváncsi vagy, további bejegyzéseiben azt is láthatod, hogy mit ettünk, mivel játszottunk, illetve hogy nézett ki a konyhánk és a fürdőszobánk a ’80-as években.
Akik 1980 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1980 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk.
Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, a gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval. És mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz.
MI NEM NAGYON UNATKOZTUNK, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk, gyerekeknek! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem.
ÉTKEZÉSI SZOKÁSAINK Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy MC-Donalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk csak az iskolai menzára.. És mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt.
Ezek a mai fiatalok! -csóválhatnám a fejem látva, hogy minden tinédzser a telefonját nyomkodja, és a személyes kommunikációt egyre inkább a csetelés váltja fel. Azért nem ítélem el őket, mert tényleg nagyon jó a telefont nyomogatni, és a közösségi oldalakat böngészni, különösen, ha megvan a mindennapi lájkmennyiségünk. Rájöttem, hogy valamilyen szinten én is függő lettem. Tudatosan kezdem visszaszorítani a telefonozgatást, de ez nem egyszerű.
Nekem könnyebb, mert tudom, hogy volt élet az internet előtti világban is, nem is akármilyen! Amikor a kütyük helyett elkezdek valami értelmes tevékenység után nézni, imádkozni, bibliát olvasni, gyerekekkel játszani. Ilyenkor érzem, hogy élek, nemcsak egy szimuláció játék részese vagyok. Nem mellékesen: végre alszom! Ha leszámítjuk, hogy hányszor kelek a két kicsihez éjjelente, de azt már megszoktam. Azért sem nézem meg, hogy miért pittyeg a telefonom!
Szegény tinikkel mi lenne, ha egy nap arra ébrednének, hogy se teló, se tab, se internet, se mp3 lejátszó? Klinikákat kellene nyitni, hogy a függők tömegeit kikezeljék!
Bezzeg a mi időnkben, a mai fiatalok azt sem tudják, hogy milyen jól szórakoztunk akkoriban! Hohó: ’90-es évek: a videó-kölcsönzők virágkorában MUSZÁJ volt naponta két filmet megnézni, mert másnap vissza kellett vinni! Kivéve, ha illegálisan lemásoltuk, de igazából akkor is megnéztük. Este meg jött a film, vagy a Friderikusz-show, stb. Szóval, mi meg a tévét lestük.
Volt nekünk is kütyünk: a Tetris. Boldog-boldogtalan nyomkodta. Ez egy őrület volt a gimiben!
A weboldal SÜTIKET használ, amiket SAJNOS nem lehet MEGENNI, de segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalam további használatával jóváhagyod, hogy sütiket (magyarul cookie-kat) használjak.OkAdatkezelési szabályzat
Hozzászólások mostanában