Egészen addig, amíg nem rendelkeznek saját forrásokkal a gyerekek, nem fogják érteni, mi mennyit ér, és azt sem hiszik majd el nekünk, hogy milyen gyorsan el lehet költeni a nagy nehezen, heteken át összekuporgatott pénzt. Ezért jó ötlet a zsebpénz.
Gyakorló szülőként mindannyian gyakran tapasztaljuk, hogy ha a gyerekeink bárhol, bármikor meglátnak valami megvehetőt, azt azonnal meg is szeretnék kapni. A pénz fogalma, értéke, a fizetés azonban olyan dolgok, amelyek megértéséhez igencsak sok időre van szükség. Hogy hányszor kell elmantráznia egy szülőnek az olyan mondatokat, mint „nem, nem veszünk még egy Pókemberes ragacsot, nem fogjuk hülyeségekre költeni a pénzt” vagy „Van már otthon három lila hajú Barbie-d, ugye nem gondolod komolyan, hogy kaphatsz még egyet?”, illetve a teljesen szélsőséges „Mit gondolsz, anya tárcájában csak úgy magától terem a pénz?”, mire a gyerekünknek derengeni kezd valami arról, mit is jelent az, hogy adni és venni, dolgozni, és azért fizetést kapni, beosztani, spórolni, okosan költeni, fontossági sorrendet felállítani.
Nyilvánvaló, hogy a gyerekek minden máshoz hasonlóan a pénzkezelést, a pénzhez való hozzáállást is az otthoni minták alapján sajátítják el. Figyelik, mit teszünk a bevásárlókosárba, hol vásárolunk, hogyan fizetünk a boltban és mennyit, hogyan beszélünk a pénzről és egyáltalán: milyen a hozzáállásunk az anyagiakhoz. Viszont egészen addig, amíg nem rendelkeznek saját forrásokkal, nem fogják érteni, mi mennyit ér, és azt sem hiszik majd el nekünk, hogy milyen gyorsan el lehet költeni a nagy nehezen, heteken át összekuporgatott pár száz forintot, ami pedig olyan soknak tűnik (mert nagy kupac és hangosan csörög).
Mikor adjunk zsebpénzt először?
A zsebpénzt akár már 4-5 éves korban be lehet vezetni. Ez első látásra talán korainak tűnik, pedig minél hamarabb elkezdjük, annál természetesebb lesz gyerekünk számára a piszkos anyagiak kezelése, és annál hamarabb tanulja meg azokat a buktatókat is, amik kicsiben még feldolgozhatóak, felnőttként viszont nagyon is komoly problémákat okozhatnak. Kifejezetten jó például, ha megérzi, hogy a szuperfantasztikus csillogó tetkó-készletre, avagy a távirányítású kisautóra hónapokig félrerakott pénz úgy, ahogy van elpárolog, ha időközben szembejön egy kihagyhatatlan sötétben világító homokozókészlet (nem mind arany, ami fénylik – ugye, ugye?).
Reklámok: a csábítás sötét oldala
A reklámok minden szülő ellenségei, mivel óriási hatással vannak a gyerekekre, hiszen pontosan azt közvetítik, amit nekünk, felnőtteknek az összes szemránckrém, ablaktisztító, arcszesz és joghurt: akkor leszel boldog, népszerű, egészséges, ha ezeket megveszed. Mi felnőttek is gyakran elcsábulunk (de, igen, még akkor is, ha nem valljuk be), hát még a gyerekek. De nézzük a dolog hasznos oldalát: ha a gyerekünknek van zsebpénze, amit elkölt néhány a tévében látott, azonnal elromló és élőben már egyáltalán nem is olyan izgalmas játékra, aztán szomorkodva rázogatja a malacpersely alján árválkodó néhány pénzérmét, akkor saját bőrén (ami alatt nincs pénz) tanulja meg, mikor mire érdemes kiadni egy-egy összeget.
Vajon jár a zsebpénz a gyereknek, vagy meg kell dolgoznia érte? Takarékoskodik vagy tékozol? Az irreálisan drága játékokat is megkaphatja? Ez nagy részben attól függ, hogy mire neveled.
Biztosan te is találkoztál már a bevásárlóközpontokban csokoládéért vagy játékért hisztiző gyerekkel (mondjuk a sajátoddal) . Ez az apróságoknál természetes, de egy iskoláskorúnál elfogadhatatlan.
Még én is általános iskolás voltam, amikor elindultunk tanszereket venni. Emlékszem, hogy mennyire megrökönyödtem, amikor egy 12 éves forma lányka követelőzött az anyukájával szemben:
Nekem akkor is kell ez a táska!
Nem érted kislányom, hogy ez drága? Nem engedhetjük meg magunknak. Egyébként is tavaly már kaptál egyet.
Utána jött a hiszti. Legszívesebben felrúgtam volna a nem is kicsi gyereket, látva a szegényes öltözetű anyja tehetetlenségét, míg őkényessége márkás ruhákban majomkodott.
Ma már nem a kislányt rúgnám fel, hanem az anyjának adnék egy kis kiképzést.
ALAPPROBLÉMA
A gyerek lehet, hogy egyke volt, ezért elkényeztették
Természetesnek vette, hogy mindent megkap
Ha mégsem, akkor a hiszti mindig beválik.
Az is természetes volt, hogy az anyja nem költ magára
A gyerekeknek mindig az a természetes, ami körülveszi őket!
MEGOLDÁS
Meg kell tanítani a gyerekeket arra, hogy:
mindennek ára van
valami jár, valamiért meg kell dolgozni
ami jár, azért is megdolgozott valaki
JÓ, DE HOGYAN?
Úgy, hogy érezze a bőrén!
Ne osztogasd csak úgy a zsebpénzt a gyereknek!
Ne akard a hiányzó időt és törődést anyagilag kompenzálni!
Dolgozz ki egy rendszert, amely segít neki abban, hogy megértse az elvégzett munka értékét, és hogy ezért a pénzért mit lehet megvenni.
Nekem is kezdett elegem lenni abból, hogy minden boltban, minden bevásárlás alkalmával azt kellett hallgatnom, hogy: VEDD MEG ANYA! LÉGYSZI’- LÉGYSZI’!
Amikor Hajnalka lányom iskolás lett, eldöntöttem, hogy zsebpénzt a gyereknek ugyan nem adok, mert mindent szétszórt, és elszórt, de gyűjtök neki olyan formában, amelyet könnyen megérthet, és még tetszhet is neki.
ZSEBPÉNZ HELYETT…
Vettem egy füzetet, amit elneveztem NYOMDÁS FÜZETNEK.
A nyomdás füzetben (meglepő módon) nyomdákat (pecsétet) lehetett gyűjteni. Egy nyomda = 200 Ft.
Megbeszéltük, hogy miért lehet nyomdát kapni: pirospontért, segítségért a teregetésben, kuktáskodásért süteménykészítés közben stb.
A nyomdákat szabadon le lehet vásárolni, amikor elmegyünk a boltba.
VALAMIT AZÉRT ELSZÚRTAM
Nagyon büszke voltam az új zsebpénzt helyettesítő módszeremre. A „Vedd meg anya!” csak az összegyűjtött nyomdák erejéig tartott. Sajnos ezt a korai időszakban még nem szabályoztam le, így egy bevásárlókörút alkalmával a zsebpénz fillérre elfogyott. Minden boltban kellett venni valami apróságot. Amikor már csak 20 Ft maradt, Hajnika meglátott egy rágós autómatát. Eléggé frusztrált lettem, mert az ígéretemet – hogy bármit megvehet, hiszen az ő pénze – be kellett tartanom. Viszont láttam, hogy valamit változtatnom kell…
Egy végstádiumú betegekkel foglalkozó ausztrál nővér összegyűjtötte, hogy a haldoklók mit bántak leginkább életük végén. A férfiak leggyakrabban azt sajnálták, hogy túl sok időt töltöttek munkával.
Bronnie Ware, palliatív ellátásban dolgozó ausztrál nővér évekig ápolt végstádiumú betegeket. Betegeivel az utolsó hetekben igyekezett arról is beszélgetni, hogy van-e valami, amit sajnálnak, vagy bánnak, hogy úgy alakult az életükben, ahogy alakult. Az először a blogján közzétett, öt megbánást tartalmazó listát kibővítette könyvvé is, amely angolul idén számos országban jelent meg, és már több millió példányt adtak el belőle.
A megbánások között sok visszatérő akadt, a nővér szerint a leggyakoribb az alábbi öt volt:
1. Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni.
„A legtöbben ezt sajnálták. Amikor az ember élete végéhez közeledik, és őszintén visszatekint, szembesül vele, hogy mennyi álmát nem teljesítette be. A legtöbb ember még álmai felét sem váltotta valóra, és tudatában van annak, hogy ez a saját döntéseinek következménye” – írja a nővér a blogján.
2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.
„Minden férfi betegem szájából elhangzott. Sajnálták, hogy kimaradt az életükből gyermekeik fiatalsága, hogy kevés időt töltöttek társukkal. Minden általam ápolt férfi mélyen sajnálta, hogy élete nagy részét a munka taposómalmában töltötte.”
3. Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására.
„Sok ember érezte úgy, hogy a konfliktusok elkerülése végett elnyomta az érzéseit. Ennek az eredménye egy középszerű élet lett, és soha nem váltak azzá, akivé válhattak volna. A ki nem mondott keserűség, harag, neheztelés sokaknál betegségek kialakulásához is vezetett.”
Sokkal könnyebb az árral sodródni, belesimulni az aktuális trendekbe, alkalmazkodni a környezet elvárásaihoz, képben lenni az aktuális celebpletykákkal.
Ennek azonban megvan az ára: fel kell adni az értékrendedet. Ha nincs stabil értékrended, akkor semmi baj! Jó utat! Sodródj tovább az árral, és legyél fajsúly nélküli tucatember, amit majd továbbadhatsz az utódaidnak. Bár ha az árral sodródsz, akkor rájössz, hogy a gyerekvállalás nem trendi dolog.
Nézzük mi van a felszínen?
Mindenféle mocsok, amit sodor a víz: uszadék, szemét döglött kutyák. Igazából nem nagyon zavarnak, hiszen velük együtt sodródsz. Kicsit büdösek, de ez egy idő után nem lesz zavaró. A szemétből pedig tök jó cuccokat lehet kifogni, bár viszonylag hamar szétrohadnak.
#2 Ússz az árral szemben, de maradj a felszínen!
Ez a legnehezebb! Mondhatni: lehetetlen küldetés. Ha azt mondod, hogy nekem szükségem van az igazságra, és valódi értékek alapján akarsz élni, akkor muszáj az árral szemben úszni. Ha viszont tíz körömmel ragaszkodsz a felszínes élet által nyújtott csalóka örömökhöz, akkor megsérülsz. Nem lehet mindent egyszerre. (Pl. dugni és szűznek maradni.) Valamelyik „értéket” el kell engedned! Valami mellett mindig le kell tenni a voksot, egy másik dolog rovására. Ha tehát az árral szemben úszol, de ragaszkodsz a felszínhez, akkor nem csak a sodrással kell küzdened, hanem a döglött kutyákkal, fatörzsekkel és egyéb úszó szeméttel, amelyek lehetetlenné teszik az előrehaladást. Fel kell adnod!
# 3 sodródj az árral, de merülj a mélységbe!
Feladhatod úgyis, hogy sodródsz tovább a felszínen, de még jobb, ha elengeded, meggyűlölöd a felszín hordalékát, és lemerülsz. Ilyenkor Isten kezébe teszed az életedet. Hagyod magad sodorni, de már nem a világgal, hanem Istennel. Nála békére lelsz, de csak akkor, ha belátod, hogy nélküle képtelen vagy úszni. Ha rájössz, hogy a felszín hazugság, és számodra értéktelen. Ha beismered, hogy ennek te is részese voltál, hogy valójában nem vagy jobb, mint egy döglött kutya. Hagyd magad sodródni, és add át magad a fénynek, a megváltódnak, Jézusnak. Isten szeret. Akkor is, ha mindent elrontottál. Ő helyre tud állítani. Csak ne kapálózz! Hidd el, hogy van ennél jobb is, értékesebb is, ami csak a tiéd.
# 4 Maradj a mélységben, de ússz az árral szemben!
Úgy örülök, hogy a helyedre kerültél! Nézd, ott a kincsed, amiről beszéltem! Ezt neked kell átvenned hittel. Ez az élet, ez a bölcsesség, ez az isteni Rhema, ez a mindennapi kenyered. Most már megerősödtél. Ha valóban élni akarsz, akkor kezdj el úszni az árral szemben, mert mindig lesz mindenféle, ami meg akar fosztani a kincsedtől. A felszínről utánad nyúlnak, a sodrás felerősödik, de tudd meg, hogy nem vagy egyedül! Veled együtt úszunk, és nem hagyunk magadra! Látod már a fényt? Ha elgyengülsz, majd viszünk a hátunkon, ha én gyengülök el, akkor majd te fogysz húzni. Csak kérlek, ne menj vissza a felszínesek közé!
antikaotika
Legközelebb leírom, hogy mi vár rád még, ha a mély életet választod, és új szintre akarsz jutni.
Ma van a szülinapom! Je-e-e! Nagyon boldog vagyok!
Betöltöttem a 39-et, és nem lennék fiatalabb 1 perccel sem.
Én sosem fogom letagadni a koromat, mert örülök, hogy élek, és minden napért hálás vagyok, amit köztetek tölthetek!
Persze volt olyan, hogy úgy éreztem, hogy mindent elszúrtam jóvátehetetlenül, és akkor azt mondtam:
– Köszönöm Istenem azt a sok szépet, amit eddig kaptam, de én már nem akarok élni, mert nincs értelme…
Szerencsére Isten nem hallgat meg minden OSTOBA IMÁT! Az a jó, hogy amikor reggel felébredünk, mindig van esélyünk újrakezdeni az életünket, illetve helyrehozni, amit tudunk.
A legmélyebb gödörből is van kiút, ezt tapasztaltam!
Ehhez viszont az kell, hogy:
1. NÉZZ TÜKÖRBE, és legalább magadnak NE HAZUDJ!
2. NE MONDD A FEKETÉT FEHÉRNEK, és főleg ne SZÜRKÉNEK!
3. KIÁLTS ISTENHEZ – ha őszinte vagy 1000% a segítség
4. VÁRD KI! És lehetőleg több baromságot ne csinálj!
…. ha mégis hülye vagy, még mindig ott az 1.PONT…
Nem lennék fiatalabb, mert…
Nem lennék fiatalabb, mert…
bár szép és gondtalan a gyerekkor (már akinek), de felnőttként MEGHOZHATOD a saját DÖNTÉSEIDET.
Nem lennék fiatalabb, mert…
hiába nagyszerű tinédzsernek lenni, még jobb túl lenni rajta.
Nem lennék fiatalabb, mert…
jó ugyan a fiatal felnőtt lét – MENNYI SZABADSÁG és LEHETŐSÉG! Izgalmas szenvedélyesen élni, de még jobb LENYUGODNI és HAZATALÁLNI.
Jó, ha az embernek van családja, ha tovább tudja adni azokat az értékeket, amelyeket megtanult, megélt, megtapasztalt. Jó hálásnak lenni mindenért.
Tudom, hogy jó volna úgy kinézni, mint egy tizenéves, és az egész világ ezt hajszolja,
de a szépség (nem feltétlenül )
=
a feszes testtel, a ránctalan bőrrel, a szexi ruhákból kibuggyanó (kizörrenő) testrészekkel.
Számomra a
SZÉPSÉG = HARMÓNIA.
Ha mindenki erre törekedne, nem lenne annyi keserű, önmagával elégedetlen ember.
Ezzel a bejegyzéssel szeretném megköszönni azt a sok
Hozzászólások mostanában