Fűszertartó – egyszerű és nagyszerű. A fűszerek elrendezéséhez elég egy kéz is, a másik a kamerázáshoz kell. Éljen a KIWI 2000! Minimál-dizájn, kis helyen is elfér ez a fantasztikus újítás.
Múlt héten elkészítettem életem első videoblog bejegyzését. Mivel a laptopon a webkamerát nem tudtam beállítani, ezért mobillal vettem fel ezt a fantasztikus. Menet közben a számítógépemet is hasznosítottam: tökéletes volt telefontámasznak. Nem vágtam, nem vettem újra, ez így jó, ahogy van: a maga primitív formájában. Remélem, hogy ezen a területen is sikerül fejlesztenem technikai tudásomat, és hamarosan leforgathatom a Mátrix 4-et a konyhában.
Eleged van a szanaszét szóródó fűszerekből, utálod a retro-dizájnos fűszertartókat? Nincs pénzed drága csillogó tárolókra? Az üvegek állandóan felborulnak, és összetörnek? Egyébként sincs helyed semmire?
Akkor a KIWI 2000 fűszertartó pontosan neked készült! Törhetetlen, kis helyen is elfér, szinte ingyen van!
Hogy mennyi?
9 999 999 Ft.
Igen jól hallottad! Csak most! Csak neked!
Ajándék hálóval! Bocsi: a kiwit kidobtam. Vagy nem kellett volna?
Nézd meg itt: Fűszertartó antikaotika módra
Van aki, még nálam is kisebb helyen tárolja a fűszereit, ez kicsit tökölős megoldás, de utazáshoz jó.
Új gondolatokat indított el bennem a pszichológus hozzászólása „Vitatkozom” a szociológussal: Mi motivál a rendre?” bejegyzéshez. A pszichológus történetesen a szociológus és antikaotia főnöke. Bár a szociológust és engem (antikaotikát) két kisbaba (1-1 darab) kivont a forgalomból, a főnökasszony gondos szeme ellát távoli kis világunkba. Ő naponta „szórakozhatott” az élet „nagy” kérdéseiről szóló vitáinkon, bár visszazavarhatott volna rendetlen íróasztalainkhoz, hogy vita helyett dolgozzunk…
Érdemes elolvasni a pszichológus teljes hozzászólását, egyet is értek vele, én most csak erre a részre szeretnék reagálni:
„Én mindkettőtöket szeretlek a rendetlen íróasztalotokkal együtt, nem mondom, hogy nem zavart az elején, de megtanultam, hogy inkább nem nézek oda. Elfogadom, hogy nem vagyunk és nem is lehetünk egyformák, és ez így van jól.”
Azon gondolkoztam, hogy nekem mikor volt rendetlen az asztalom? Mert én mielőtt bármilyen munkába belekezdek, ahhoz mindent muszáj elpakolnom magam körül. Szellemi munkához kell a rend. Azért is idegeseit a saját magam által kreált kupleráj, mert lebénít!
„A Psychological Science folyóiratban közzétett tanulmánynak köszönhetően levont következtetések szerint az a legkedvezőbb, ha egy projekt megvalósításának kezdetén, olyan íróasztalon dolgozunk, amelyen nagy a rendetlenség, a vége felé viszont olyanon, ahol takaros rendben sorakoznak a tárgyak.”
Ekkor világosodtam meg, hogy én pont fordítva működök: először rend, majd mivel nem tudok egy csapásvonalon maradni (azaz fókuszálni), ezért párhuzamosan több projektet kezdek futtatni. Új ötleteim támadnak, amelyekbe azonnal belekapok. Szaporodik a tennivaló, a be nem fejezett projekt, a papírhalom. Mivel teljesen belemerülök a munkába (vagy a beszélgetésbe), és persze enni is a klaviatúra felett eszek, nem érzékelem a rendetlenséget. A nap végén mindig elpakoltam. Kivéve, ha másnap be kellett adni a pályázatot, és már kötegekben álltak a papírok. Mentségemül szolgál, hogy minden pályázat időben be lett adva. Mentegetőzésben amúgy is profi vagyok. Most még tudományosan alá is támasztottam, hogy a szociológus és én mekkora zsenik vagyunk a káoszban, ami úgy tűnik létezett! J
Jó éjszakát, reggelt, napot!
antikaotika
Van már hírlevelem és fórumom. Az egyikre fel kell iratkozni, a másikhoz be kell regisztrálni! Persze ha érdekel…
Reagálok az írásodra. Igazából már telefonon is megbeszéltünk pár dolgot.
„Senkire nem húzhatunk rá olyan motivációkat, melyeket nem képes belsővé tenni”
A gyerekekre, alkalmazottakra néha muszáj. Az ideális tényleg az lenne, ha a külső motiváció belsővé alakulna. Ugyanakkor meg kell tanulni alkalmazkodni is. Már korábban vitatkoztunk azon, hogy szerintem egy családban meg kell határozni azt a minimumot, amit a „legrendesebb” családtag elvár. Nálunk a férjem a legrendesebb. Sok mindent megcsinálok (na jó ez túlzás), amit szeretne, de nem belső motiváció alapján, hanem mert neki fontos. Ezek olyan jelentéktelen dolgok, hogy miért is ne hozzam meg neki az áldozatot? Vagy bárkinek.
Volt egy vicces, de nagy kudarcélményem. A gyerekszobában eluralkodott a káosz. Hajnikával, a 9 éves lányommal órákig pakoltunk, szelektáltunk, tisztogattunk. Amikor végeztünk, nagyon boldog voltam, hogy milyen kellemes lett a szoba, végre lehetett játszani a készletekkel, amelyek visszakerültek a helyükre a dirib-darabkákkal.
Megkérdeztem Hajnikát:
Ugye, mennyivel jobb így a szoba? Te is biztos jobban érzed magad a rendben.
Nekem anya teljesen mindegy… – mondta közönyösen, flegmán.
Teljesen leforrázott. Ez a nem kívánt családi örökség újabb megnyilvánulása. Hát mit tegyek?
Marad a külső motiváció: addig nincs mese, számítógép, stb., amíg össze nem pakolsz kislányom!
„… az eszköz általi motiváció is csak addig él, amíg az eszköz használata fenntartja az érdeklődésemet. Például semmilyen konyhai eszköz nem fog rávenni, hogy főzőcskézni kezdjek itthon, ha egyébként nem szeretek főzni, bármennyire könnyíti meg az ételek elkészítését”
Szerintem van olyan eszköz, ami megszerettethet egy bizonyos dolgot. Mondtad, hogy a kenyérsütő géped is csak pár hónapig volt érdekes. Abban megállapodtunk, hogy kenyeret nem muszáj sütni, de takarítani mégiscsak kell néha. Ehhez kell megtalálni a megfelelő eszközt. Ezt a témát még nem fejeztük be…
Nekem az időzítő olyan szinten bevált, hogy el sem hiszem. Mi volt eddig velem? Miért takarítottam egész nap, és miért vett körül a szűnni nem akaró káosz? Mert egyszerre akartam mindent: alapos lenni és gyors. Na, ez is megér majd egy misét.
Amióta a nagy nyilvánosság elé kitettem a szégyenemet, azóta mindig stopperre takarítok. Minden reggel szétnézek, és az időmhöz és a rendetlenség fokához beállítom: 5 perc, negyed óra, fél óra. Ma 1 órát állítottam be, és a lényegre fókuszálva megcsináltam mindent: mosás, viharos pakolás, porszívó és felmosás minden helyiségben. Amikor végeztem, még maradt 5 percem, de azt már hagytam, mert sírt a kisbabám. Azt hiszem, hogy ezt az eszközt nem fogom megunni, mert bevált!
A kedvenc idézetem tőled:
„Amire konkrétabb választ tudok adni: hogy engem mi motivál a rendre. Ezen nekem is el kellett gondolkodnom, és végül a következőre jutottam: semmi. Utálok rendet rakni, és semmivel nem tudtok rávenni, hogy megcsináljam!” – Éljen Beca, a hős, aki bevallja!
Azért látom, hogy téged is sok minden motivál a rendre:
a kisgyerek porallergiája
vendégvárás
helyhiány
valamit a takarításnál is jobban utálsz – erről muszáj lesz beszélnünk a jövőben!
Amit a tárgyak eldugdosásáról írtál, az a vágyálmom: ne legyenek szabadon elhelyezett vackok (csak ha nagyon dekoratívak), mindent elsüllyeszteni, tárolókba tenni. Aki nézi a csiricsáré honlapomat, biztos csodálkozik, mert a minimalista stílus tükrözné ezt leginkább, ami ugye nem jellemző rám…
A motivációkutatást rád bízom, vagy megkeresem a Pszichológust, így nagybetűvel…
a-p j (antikaotika)
Mint látod, már van FÓRUMOM is! Téged mi motivál a rendre? Kérlek, oszd meg a tapasztalataidat!
Ez még egy nagyon új bővítmény, lehetnek gondok. Észrevételeidet ezzel kapcsolatosan írd meg az antikaotika facebook oldalon
Egy korábbi bejegyzésben nyílt felhívást kaptam Judittól arra vonatkozólag válaszoljak az általam feltett kérdésre, és áruljam el végre-valahára: mi motivál a rendre? Attól félek, a lehető legegyszerűbb, és legkevésbé használható választ tudom adni a kérdésre: mindenkit más és más. Kicsit használhatóbb és árnyaltabb tartalommal megtöltve ez a válasz így hangzik: mindenkinek egyéni motivációkra van szüksége ahhoz, hogy végrehajtson egy cselekedetet. Senkire nem húzhatunk rá olyan motivációkat, melyeket nem képes belsővé tenni. Nincsenek általános igazságok és félelmek, amelyek előtérbe helyezés mindenkit meggyőzne. Ha ilyenekkel próbálkozunk, annak az eredménye az lenne, hogy a cselekvés, vagy magatartás csak addig tart, amíg a külső nyomás érvényesül. Emiatt az eszköz általi motiváció is csak addig él, amíg az eszköz használata fenntartja az érdeklődésemet. Például semmilyen konyhai eszköz nem fog rávenni, hogy főzőcskézni kezdjek itthon, ha egyébként nem szeretek főzni, bármennyire könnyíti meg az ételek elkészítését.
Amire konkrétabb választ tudok adni: hogy engem mi motivál a rendre. Ezen nekem is el kellett gondolkodnom, és végül a következőre jutottam: semmi. Utálok rendet rakni, és semmivel nem tudtok rávenni, hogy megcsináljam!
Na, jó, ez így ebben a formában nem igaz. A rendrakásra valóban nehezen szánom rá magam. Nem vagyok az a típus, aki ha elővesz valamit, és nem fejezi be a vele való tevékenységet, csak abba hagyja, akkor rögtön visszateszi a helyére (pl. minden nap rendet rak az íróasztalán munka után, ha másnap ugyanazokkal a papírokkal fog dolgozni), vagy aki eldugdossa a tárgyakat, mert rendetlenül mutatnak (pl. száradó edények a mosogatóban). Van azonban néhány nagyon fontos dolog, ami miatt elkezdek pakolászni: az egyik az idő-tényező, a másik a kosz. Igyekszem olyan szinten rendet tartani a környezetemben, hogy nagy energia-befektetés nélkül lehessen „kosztalanítani”, vagy portalanítani. Ez annál is inkább fontos nálunk, mert a kisfiam porallergiás. Ez például komoly motiváció J. Ezen kívül összességében azt hiszem évente több napot is eltöltök tárgyak keresgélésével. Ha megfelelő helyük van, ahova könnyű eltenni, és ahonnan könnyű elővenni, azzal rengeteg időt spórolok, pontosabban jóval kevesebbet vesztegetek el.
További motiváció lehet természetesen nálunk is a vendégvárás, vagy ha nem férek el valahol. Esetleg, ha olyan feladat áll előttem, amit a rendrakásnál is jobban utálok – ilyenkor gyorsan csinálok egy kis rendet!
Amikor a motivációinkat kutatjuk (ha valóban úgy érezzük, hogy fontos megismernünk őket), érdemes megvizsgálni, hogy milyen szükségletben találjuk meg azok kiindulópontjait. Ezen szükségletek kielégítése iránti vágy a motiváció. Amennyiben ennek számodra nincs jelentősége, ne törődj a motivációkkal, csak válaszd ki az eszközöket, amik segítik elérni a célod! Ha az eszközök mégsem működnek, akkor azonban érdemes lehet visszatérni a motivációkutatáshoz, mert ennek tudatosítása segíti a megfelelő eszközök kiválasztását.
A spejz nálunk dugig volt kacattal. Ez egy olyan hegynek tűnt első pillanatra, amelyet lehetetlen megmászni. Odatoltam a bejárathoz egy ládát, egy nagy dobozt és pár kukazsákot. A ládába Andi belepakolt mindent, én pedig elkezdtem a kíméletlen szelektálást. A ládában hagytam mindent (befőttek, szerszámok, stb.), ami visszakerül a „helyére” (még ezt is újra kellett értelmezni). A zsákokba a szemét, a dobozba pedig a „jó lesz még valamire” cuccok.
Nézzük sorba:
befőttes üvegek: osztódással szaporodnak. Tele a pince és a padlás. Vajon atomháborúra készülök, amelyet 1000 üveg befőttel akarok túlélni? Nyilván nem.
NINCS IRGALOM! Véglegesen távozniuk kell!
műanyag flakonok: 2 kicsit megtartok, ha megyek valahová „nyanyavíznek” (az öregasszonyokhoz hasonlóan mindig van a táskámban egy üveg innivaló, amely gyakran eláztat mindent). A többi:
NINCS IRGALOM! Szelektívbe
öt év összes használt eleme és kiégett izzója ezer helyre szétszóródva:
NINCS IRGALOM! Szelektívbe
nejlonzacskók: erre, az ásványvízre és a vécéhasználatra nyilvános helyen sajnálom a pénzt. A jókat megtartom, a szakadtakat, mocskosokat, büdösöket kihajítom.
NINCS IRGALOM!
száraz kenyér, zsömle: amiből majd sohanapján prézlit csinálok.
NINCS IRGALOM!
Eddig könnyű (talán a befőttesüvegektől kicsit nehezebb megválni).
Most jönnek a „jó lesz még valamire” cuccok: kábelek, klaviatúrák, telefontöltők, csavarok, alkatrészek. A csavarokat beszórtam egy zárható fedelű vödröcskébe, azok maradhatnak. A többi egy dobozba, amelyet ha nem nyitunk ki egy év múlva, akkor, végleg kihajítunk. Fontos ráírni a határidőt, és a lejárat után már ki se nyissuk, nehogy kísértésbe essünk! Kérdeztem Zsoltit, hogy átnézi-e, hogy mi fontos? –Semmi, dobjam ki a fenébe! Szóval a felirat el is maradhat ebben az esetben.
Kevés a tárolónk, kicsi a spejz, és a pincelejárat miatt ferde a talaj nagy része. Még lehetnének polcok a falon, de rákerült egy dekoratív pár szerszámot elviselő szerszámfal. A törött csavarhúzókat már kihajítottam, de még így is rengeteg minden maradt. Kerestem a padláson egy centrifugaméretű erős dobozt, és beleraktam az összes szerelő vackot a fúrótól a fejlámpáig. Zsolti nem egy ezermester hobbibarkácsoló, ezért remélem, hogy elnézi azt nekem, ha derékig kell a dobozban elsüllyednie egy fogóért. Bár gyanítom, hogy ez a feladat rám hárul. A tömörítés megtörtént.
Van még egy összeszakadt műanyag egymásra rakható tárolónk a zöldségeknek:
NINCS IRGALOM! Véglegesen távoznia kell!
A polcrendszeren annyi hely szabadult így fel, hogy vígan elfért az egyiken az összes zöldség.
A végeredmény: Másfél óra alatt végeztünk: a tárgyak ¾ része eltűnt. Rend és átláthatóság, szabad kapacitás. Bár nincsenek illúzióim, hogy meddig….
Egy csomó használaton kívüli háztartási gép is foglalta a helyet. Azokat felvittem a padlásra. Majd odaadom annak, akinek szüksége van rá.
Azokat a dobozokat, cuccokat, amelyeket nem a kukába hajítunk, mert még valakinek jól jöhet vagy túl nagy, egy helyen tárolom a padláson – ez jó nagy terület, mert rengeteg lom tud felhalmozódni még nálunk is. Azért jó egy elkülönített helyre tenni, mert mindig csak akkor tudom meg, hogy lomtalanítás van az utcánkba, amikor, már mindenki rég kirakta a vackait, így én is fél óra alatt megszabadulok mindentől.
A padlás lesz az igazi kihívás. Ha a nyári ruhákat leszámítjuk, semmi nem hiányozna, ha eltűnne.
De mi van akkor, ha egyszer MÉG JÓ LESZ VALAMIRE az a sok cucc?!
A weboldal SÜTIKET használ, amiket SAJNOS nem lehet MEGENNI, de segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalam további használatával jóváhagyod, hogy sütiket (magyarul cookie-kat) használjak.OkAdatkezelési szabályzat
Hozzászólások mostanában