Szerző: antikaotika | márc 6, 2015 | ÉRTÉK
Értéket a gyerekeinknek! Valami fontos hiányzik.
Korábbi bejegyzésemben írtam a kütyüfüggő fiatalokról. Mielőtt szörnyülködni kezdünk az utánunk jövő generációkon, ne felejtsük, el, hogy amit látunk, arról valahol mindig a szülők és az aktuális társadalmi (t)rend a felelős. A világot és annak az elvárásait nem tudjuk megváltoztatni, a mi szerepünk az, hogy valós értéket nyújtsunk a gyerekeinknek. Sajnos gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy a kisgyerekek között is az számít majdnem kizárólagos értéknek, hogy kinek milyen telefonja van.
Én (még) szerencsés helyzetben vagyok, mivel egy egyszerű észak-magyarországi kisvárosban élek, „keresztény gettóban”, vagyis a szomszéd családok is járnak valamilyen gyülekezetbe, és a gyerekeimet keresztény iskolába járatom. Nem az a célom, hogy szektás kis nyamvadékokat neveljek búra alatt, hanem működő alternatívát szándékozok kínálni az értékvesztett világgal szemben. Nyilván, a „keresztény” gyerekek sem tökéletesek, de látszik rajtuk, hogy kaptak valami pluszt, ami kezd kiveszni a társadalomból: a felnőttek tiszteletét, engedelmességet, segítőkészséget, a közösségben való gondolkodást.
Mi szülők a példamutatásunkkal tehetjük a legtöbbet a kis életre felkészítő hátizsákjukba. Rájöttem, hogy ez is kevés. Még mindig Mózes 5. könyvének 11. részénél jártam, amikor szíven ütött a következő rész:
Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon. Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is, beszélj róluk, ha otthon vagy, és ha úton jársz, ha lefekszel, és ha felkelsz. Írd fel azokat házad ajtófélfáira és kapuidra, hogy hosszú ideig éljetek, és éljenek fiaitok is azon a földön, amelyről megesküdött az ÚR atyáitoknak, hogy nekik adja, amíg csak ég lesz a föld fölött. (V.Mózes 11:18-21.)
Ez azt jelenti, hogy nem csak példamutatásra és szeretetre van szükség, hanem az értékrendünkre meg is kell tanítani a gyerekeket. Reggel és este, étkezések közben, ha sétálunk, ha autókázunk, mindig.
Érhet az a vád, hogy nem engedem szegényeknek, hogy majd maguk döntsék el, hogy nekik mi az érték, mi alapján szeretnének élni. Én hagyom, csak fontosnak tartok egy olyan alapot lefektetni az életükbe, amihez tudnak majd viszonyítani, hogy legyen mihez ragaszkodni, vagy eltérni attól.
Nem akarom, hogy a média vagy a korszellem határozza meg az értékrendjüket. Nem szeretném, hogy egoista majmok legyenek, akik a másik embert csak önző vágyaik kiszolgálására használják. Sajnos ezt látom, és azt, hogy az érték nélküli fiatal generáció szüleinek sincs semmilyen értékrendje. Vagyis van: olyan, amiben az anyagiak határozzák meg az ember életét, ahol a legnagyobb dicsőség tévében szerepelni celebként, ahol könnyebb kapcsolatot váltani, mint küzdeni a meglévőért.
Most prédikálok, pedig semmi garancia nincs arra, hogy az én gyerekeim mintakamaszok és mintafelnőttek lesznek, mint ahogy én sem voltam az, de legalább van egy szilárd pont, amihez visszamehetek, és újraértelmezhetem az életemet.
Vajon meg tudjuk adni ezt nekik? Lesz mit elővenni a hátizsákjukból?
antikaotika
Szerző: antikaotika | márc 6, 2015
Farkas Mária – cigány példakép négy diplomával
A kaposvári cigánytelepen született, tizenhét éves korában férjhez akarták adni, de ő inkább tanulni akart és tanítani. A család támogatása nélkül ez kivitelezhetetlen lett volna, a romák bárminemű oktatásában ez a kiindulópont: a szülők megnyerése – mondja a 40 éves Farkas Mária, pedagógus és romológus, a Gandhi Gimnázium volt igazgatóhelyettese, többek között a cigány népismereti tankönyv társszerzője.
Farkas Mária. Fotó: Sarmasági Andrea
– Kaposváron születtem, egy beás cigány családban, és a kaposszentjakabi cigánytelepen éltünk hatéves koromig, a szüleim válásáig. Emlékszem, az utcánkban akkor még mindenki dolgozott. Édesapám művezető oktató volt, hideg-meleg burkoló, rettenetesen hajtós, becsületes, igazi munkásember. Soha egyetlen egy napon nem hiányzott a munkahelyéről, ezt a szorgalmat nagyon értékeltem benne. Édesanyám is dolgozott, több műszakban is, de csak 54 évesen, ötgyerekes cigányasszonyként tette le az érettségit, méghozzá az én ösztönzésemre.
Voltak tanult emberek a családjában?
– Senki sem volt különösebben iskolázott, és soha nem mondták nekem, hogy tanuljak. Én viszont szorgalmas gyerek voltam, szerettem olvasni, a magyar volt a kedvenc tantárgyam. Az általános iskolában, a középiskolában, a főiskolai és egyetemi tanulmányaim során is a legjobb tanulók közé tartoztam.
Érte valaha atrocitás a származása miatt?
– Kezdetben abba az iskolába jártam, ahol most is tanítok, utána egy olyan iskolába kerültem, ahol egyedül én voltam cigány. Ott rengeteg negatív élmény ért, a gyerekek sokat csúfoltak. Pedig legfeljebb annyiban különböztem tőlük, hogy sötétebb volt a bőröm, és nem voltak márkás ruháim, hiszen édesanyám egyedül nevelt minket, de mindig tisztán járatott. Hazamentem, anyámnak sírtam el, hogy bántanak. Erre ő bement az iskolába, és a maga cigány temperamentumával rendet rakott, hogy az ő lányát senki ne merje bántani. A tanárok is rendre intették a gyerekeket, mert volt, hogy a csúfoláson túl elgáncsoltak, hóval megetettek. Tehát voltak negatív tapasztalataim. Ezeket szerintem nem fogom kitörölni az emlékezetemből soha, de megbocsátottam.
Ez később is folytatódott?
– Nem, a középiskolában, az egyetemen, a munkahelyeimen is mindig jó szívvel fogadtak. Az általános iskolai osztálytársakkal ma már osztálytalálkozókat szervezünk, és jó a kapcsolatom velük. Bocsánatot kértek az akkori viselkedésükért, hiszen felnőttként másképp látják a világot, mint annak idején. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy négy diplomával bebizonyítottam: cigány származásúként én is el tudok érni annyit, mint ők. Bár alapvetően soha nem akartam másoknak megfelelni, csupán a magam céljait, vágyait akartam elérni. Ez nem ment könnyen: a gyermekem nevelése, a háztartás és munka mellett az egyetemre járás sok lemondással járt, szabadidőm nem volt. Hajnali fél háromkor keltem éveken át, a csendben írtam a szakdolgozatomat, tanultam, majd a kislányomat elindítottam az iskolába, és eljártam dolgozni a Gandhi Gimnáziumba.
Mindez miként hatott a magán-életére?
– 14 éves korban a családunkban gyakorlatilag minden lány úgymond „férjhez” ment. Én viszont elmagyaráztam a szüleimnek, hogy nem szeretnék férjhez menni, hanem tanulni szeretnék. Ők ezt elfogadták. Én egyáltalán nem foglalkoztam a fiúkkal, 22 éves koromban ismertem meg a leendő férjemet is. Nagyon szép kapcsolatunk volt, de hosszú távon nem tudta tolerálni, hogy rengeteget dolgozom, és keveset látjuk egymást. Elváltunk, de szerelmünk gyümölcseként egy kislány született, akit azóta egyedül nevelek.
Eredeti cikk folytatása: Farkas Mária – cigány példakép
Forrás: hetek.hu
Szerző: antikaotika | márc 4, 2015 | ÉRTÉK
Ezek a mai fiatalok! -csóválhatnám a fejem látva, hogy minden tinédzser a telefonját nyomkodja, és a személyes kommunikációt egyre inkább a csetelés váltja fel. Azért nem ítélem el őket, mert tényleg nagyon jó a telefont nyomogatni, és a közösségi oldalakat böngészni, különösen, ha megvan a mindennapi lájkmennyiségünk. Rájöttem, hogy valamilyen szinten én is függő lettem. Tudatosan kezdem visszaszorítani a telefonozgatást, de ez nem egyszerű.
Nekem könnyebb, mert tudom, hogy volt élet az internet előtti világban is, nem is akármilyen! Amikor a kütyük helyett elkezdek valami értelmes tevékenység után nézni, imádkozni, bibliát olvasni, gyerekekkel játszani. Ilyenkor érzem, hogy élek, nemcsak egy szimuláció játék részese vagyok. Nem mellékesen: végre alszom! Ha leszámítjuk, hogy hányszor kelek a két kicsihez éjjelente, de azt már megszoktam. Azért sem nézem meg, hogy miért pittyeg a telefonom!
Szegény tinikkel mi lenne, ha egy nap arra ébrednének, hogy se teló, se tab, se internet, se mp3 lejátszó? Klinikákat kellene nyitni, hogy a függők tömegeit kikezeljék!
Bezzeg a mi időnkben, a mai fiatalok azt sem tudják, hogy milyen jól szórakoztunk akkoriban! Hohó: ’90-es évek: a videó-kölcsönzők virágkorában MUSZÁJ volt naponta két filmet megnézni, mert másnap vissza kellett vinni! Kivéve, ha illegálisan lemásoltuk, de igazából akkor is megnéztük. Este meg jött a film, vagy a Friderikusz-show, stb. Szóval, mi meg a tévét lestük.
Volt nekünk is kütyünk: a Tetris. Boldog-boldogtalan nyomkodta. Ez egy őrület volt a gimiben!
Nosztalgiázóknak:
’90-es évekről blog
’80-as évek pinterestes érdekességei.
Hiába papolunk, ha nekünk lettek volna olyan eszközeink, mint amilyeneket a mai fiatalok használnak, mi se lennénk különbek! Nem is vagyunk!
Milyenek a mai fiatalok ? Olvasd el a Kütyüfüggő csendes generáció cikket!
Szerző: antikaotika | márc 1, 2015
A következő két cikket a Szociológus küldte át egyik nap. Az írások hőse: Oravecz Nóra volt, aki bloggerként jelentős rajongótábort tudhat maga mögött. Lehet szeretni, gyűlölni, de fiatal kora ellenére megkerülhetetlen tényezővé vált a magyarországi internetközösség világában. Mint minden dolgot az életben, a köré épült kultuszt is érdemes több oldalról megvizsgálni. Ez nekem is tanúságos volt. Én a cikkekkel szemben megpróbálok semlegesen viszonyulni az Oravecz Nóra jelenséghez, de ismerve magamat, ez nem fog sikerülni. Majd a végén megírom, hogy mit gondolok.
Fügedi Beáta üzenete:
Olvass bele, milyen nézőpontjai vannak a sikernek! Az alábbi két cikk egy sikertörténetet mutat be – két különböző nézőpontból.
Vitaindítóként a következő kérdésekre keressük a válaszokat: Hogyan látjuk magunkat? Hogyan látnak bennünket mások? Kell-e foglalkoznunk mások véleményével? Ha igen, akkor kikével? Van-e szükség önkritikára a sikerhez?
1.) Oravecz Nóra: „Azt tehetem, amit érzek”
Nem oly rég működtetett egy álmokat teljesítő oldalt. Akkor keresett meg, mert egy fiatal lány velem szeretett volna beszélgetni. Nem mondtam nemet, így aztán előbb ismertem meg őt, mint az írásait. Nem sokkal később már egy előadását hallgathattam meg a sikere receptjéről. És csak ámultam, hogy 24 évesen milyen biztosan és magabiztosan szárnyal. 93 ezer követője van a Facebookon, miközben kőkemény kritikák próbálják kedvét szegni. De úgy tűnik, nem lehet.
Itt ülünk egy belvárosi szálloda halljában, ahol finom sütiket eszegetsz, és közben dolgozol. Nem csíped meg néha magad, hogy honnan hova jutottál?
Még mindig fura felfogni. Minden áldott este hálát adok mindazért, ami történik velem. Nem is reméltem volna négy évvel ezelőtt.
Sokszor fogalmazol úgy, hogy az „álmodat éled”. Mit jelent ez?
Amikor az ember cseperedik, elképzeli, milyen életet szeretne majd, ha felnő. Hasonlót, mint a szüleié, vagy épp egészen mást. Te elvágyódtál Vizslásról, a faluból?
Azt tudtam, hogy más életet szeretnék. Éreztem, hogy van bennem valami, amit ki kell hozni magamból. Nem a díszletek zavartak, inkább anyagi biztonságra vágytam. Láttam a szüleimen, ahogy hónapról hónapra éltek, mennyit idegeskedtek. Ezt nagyon nem akartam. Szerettem volna utazni, világot látni. Mi soha nem voltunk nyaralni. Emlékszem, mennyit dicsekedtek az osztálytársaim a nyaralásaikról, én pedig csak a nagyszüleimhez jutottam el… De utólag így volt jó, mert ezáltal erős családi minta él bennem. Sok ismerősöm van, akik jó anyagi körülmények között éltek, de alig figyeltek rájuk. Mi jártuk az erdőt, bicikliztünk, sportoltunk, bográcsoztunk – nagyon összetartott a család.
A cikket itt olvashatod tovább: Oravecz Nóra: „Azt tehetem, amit érzek”
Forrás: life.hu
2.) Az Oravecz Nóra -jelenség nyomában
Adott egy 24 éves hiperaktív lány, aki közhelyekkel szétmaratott, émelyítően egyszerű, az összefüggéstelenséget is bátran vállaló mondataira felhúzott egy tökéletes brandet. Több tízezer követője van, megvásárolhatjuk az idézeteivel ellátott párnahuzatot és iPhone-tokot, és természetesen írt egy regényt is. Hogyan adjuk el a semmit? Megpróbáltuk megfejteni az Oravecz Nóra-jelenséget.
Kapcsoljuk be az ünnepi alkalmakra fenntartott instant Coelho-generátorunkat, a kapott mondatról hámozzuk le a kínossá misztifikált, szentimentális héjat, dobáljunk a szavak közé véletlenszerűen néhány kocka Csernus Imrét, egy falat Fejős Évát, majd az egészet rázzuk össze egy gimnazista lány fogalmazókészségével és gondolatvilágával. Az eredmény egy egyelőre ártalmatlan, mégis végtelenül aggasztó jelenség a közösségi médiában. A kallódó West-Balkán generáció Aszpirin plusz céje.
Oravecz Nóra 24 éves, social media managerként dolgozik, soha nem volt még szerelmes, és semmi köze a pszichológiához azon túl, hogy állítása szerint 18 éves kora óta az összes létező pszichológiai és ezoterikus témájú könyvet elolvasta, mégis pont olyan vaskos rajongótábort (augusztus 21-én 38 606 fő) szippantott maga köré naponta posztolt lelki tanácsaival és arcpirítóan közhelyes bölcsességeivel, mint Gyurcsány Ferenc (40 572 fő). 18-35 éves követői között olyan nevek buzognak fel, mint Hajdú Péter, Sarka Kata, Bíró Ica, Debreczeni Zita, vagy Steiner Kristóf. Ő pedig büszke rájuk.
Olvasd tovább: Az Oravecz Nóra -jelenség nyomában
Forrás: HVG
Magánvéleményem:
Én biztos, nem írnék róla becsmérlő cikket. 24 évesen elérte azt, amiről sokan álmodni sem mernek. Megtalálta a semmitmondó női magazinok olvasóinak célpiacát, és megadja nekik azt, amit várnak: könnyen fogyasztható instant tanácsokat. Pénzt nem adok ilyen magazinokért, de ha a kezembe kerül egy, átlapozom, és szórakoztat. Nem biztos, hogy azonosulni tudok Oravecz Nóra értékrendjével, de ő valamit letett az asztalra, amit kitalált, abban nagyon ügyes, talpraesett, és még sokra viheti! Lehet tanulni tőle.
antikaotika
Szerző: antikaotika | febr 23, 2015
Ha nem tudsz megváltoztatni egy helyzetet, akkor változtass a hozzáállásodon!
Néha egyszerűen lehetetlen változtatni a fizikai körülményeken, vagy legalábbis nem belátható időn belül, esetleg drasztikus fordulat nélkül – mégis boldogtalannak érzed magad. Nem találod a megfelelő állást, folyton belebotlasz egy rosszakaróba. Mit tehetnél ilyenkor?
Változtass felfogásodon, vagy véleményeden a helyzettel kapcsolatban – ez pedig segít változtatni hozzáállásodon is.
Több mint 2000 évvel ezelőtt Epiktétosz, a görög filozófus így fogalmazott: „Az embereket nem a velük történő dolgok zavarják, hanem az azokkal kapcsolatos véleményeik és elveik. Mikor akadályoznak, zavarnak vagy bántanak minket, hadd ne mások hibáinak tulajdonítsuk ezeket, hanem önmagunkénak; vagyis saját elveinknek és véleményeinknek.”
A modern viselkedéstudomány pedig egyetért ezzel – írja a Filantropikum.com.Albert Ellis, aki a racionális érzelmi viselkedésterápia kifejlesztéséért vált elismertté, elmondta: az, ahogyan az emberek bizonyos dolgokra reagálnak, leginkább az események látásmódjától, és nem pedig maguktól az eseményektől függ.
Lássunk 5 tanácsot, hogyan lehet változtatni felfogásunkon és a dolgokhoz való hozzáállásunkon:
Valld be magadnak, hogy nem vagy boldog.
Semmin sem változtathatsz addig, amíg nem tudatosítod, hogy változtatni kell rajta. Ne szajkózd tovább, hogy bárcsak másképp alakultak volna a dolgok. Inkább irányítsd tudatosan az események és emberek által kiváltott gondolataidat és reakcióidat.
Tudd, hogy az optimizmus mindig egy lehetőség.
Senki sem született alapból jó vagy rossz hozzáállással. Ez olyasmi, amit személyes tapasztalataid alapján alakítasz ki. Nagyon kevés a reménytelenül menthetetlen helyzet – mindig próbálj valami pozitívumot találni a kihívó helyzetekben, és írd is le ezeket, hogy később is emlékezz rájuk.
Használj pozitív szavakat.
Egész nap használj olyan kijelentéseket, hogy „bizakodó vagyok”, vagy „majd találok rá megoldást”. A kimondott szavaknak óriási hatása van viselkedésedre és érzelmi állapotodra.
Olvasd tovább: VÁLTOZTASS A HOZZÁÁLLÁSODON!
Forrás: pozitivnap.hu
Hozzászólások mostanában