Furcsa kimondani, hogy a 40-es éveim közepén járok. Bizony megelentek a szarkalábak az én szemem körül is. A mimikai ráncok is kezdenek elmélyülni a homlokomon. Különösen a „bánatos kutya” kifejezés. A szemeim és a szám körül. Hála Istennek a nevető ráncok erősödtek meg. Így megbékültem az arcommal. Persze kenegetem magam már én is a ránctalanítókkal, most azonban egy „csodaszert” mutatok be. Szerencsére talán még nem tásás és karikás a szemem (kivéve, ha nagyon nem alszom ki magam)! Ami késik, nem múlik . Nem árt még a táskák megjelénése előtt tisztában lenni, hogy mit tehetünk, és mit nem szemünk érdekében!

A cikksorozat első részében az okokat tárjuk fel. Forrásként az InstanTENSE® Plus szakértői írásait használtam fel, ahol a témában további információt is kaphatunk. 

A szarkalábaktól a mély ráncokig…

A szem alatti ráncok már egész fiatalon is kialakulhatnak, hiszen 25 év körül elkezd csökkeni  azoknak az anyagoknak a mennyisége, amelyek feszessé teszik a bőrt. Ilyen anyag a kollagén, az elasztin és a hialuronsav. 

A természetes öregedés mellett az alábbi tényezők is hozzájárulhatnak a ráncosodáshoz:

  • túl sok szolárium
  • órákig tartó napozás (különösen a déli órákban)
  • Erős napsugárzásban történő munkavégzés

A ráncosodást a fenti esetekben az okozza, hogy az ultraibolya fény lebontja a kollagént és elasztint  a bőrben, így a szerkezete gyengül, és veszít a rugalmasságából. 

  •  a dohányzás is pusztítja a kollagént és az elasztint.

A dohányzáshoz még kapcsolódnak bizonyos mozdulatok, amelyek elmélyítik a mimikai ráncokat, és jellegzetes barázdákat alakítanak ki a szem és a száj környékén hosszú távon.

Megoldás szarkalábak ellen

A szem alatti ráncok eltüntetése szintén nagy kihívást jelent, még akkor is, ha 40-50 év fölött ezt az élet velejárójának gondoljuk.  

A legdrasztikusabb megoldás, ha kés alá fekszünk – de sz minden műtéti beavatkozás  – nagy kockázattal jár, függőséget okozhat, költséges, és gyakran természetellenes a végeredmény.

Mi a természetesség híveként inkább életmódváltást javaslunk. A korábban említett alvás mennyiségének és minőségének javítása mellett, nagyon fontos, hogy mivel bombázzuk a szervezetünket!

  • Lehetőleg egyáltalán ne szoláriumozzunk! Mert bár gyönyörű a barna bőr, 50 felett könnyen válunk „múmiává”, ha túl sok UV-A fény éri a bőrünket. A szem alatti terület, pedig különösen érzékeny.
  • Igyunk meg 2-3 liter vizet naponta, akkor is, ha többet kell vécére járni!
  • Használjunk olajos-mézes-joghurtos arcpakolást, hogy feltöltődjön a bőrünk vitaminokkal.
  • Használjunk klinikailag tesztelt szemránckrémet, ami a karikás szemre is megoldást jelent, és hosszú távon is hatásos!
  • Együnk sok zöldséget és gyümölcsöt!
  • Hagyjuk abba dohányzást!
  • Mérsékeljük az alkoholfogyasztást!

Ha a szemkörnyékre felvitt anyagok allergiás reakciót váltanak ki, feltétlenül forduljunk orvoshoz, és hagyjuk abba a „kezelést”!

Táskás szem

A szem alatti táskák kialakulásától nem kell félni, mert természetes dolog, ritkán utal betegségre.  50 éves kor felé a szem körüli szövetek, ideértve a szemhéjat támogató izmok egy részét, gyengülnek. Fokozatosan csökken a kollagén mennyisége a szervezetünkben, amely a feszes bőr, az izmok és más testrészek kötőszöveteinek fő alkotóeleme. A normál zsír, amely védőleg körülveszi a  szemet, lassan az alsó szemhéjon felgyülemlik, ezért a szem környéke puffadnak tűnik. 

A természetes öregedés mellett a következő okok szintén hozzájárulhatnak a szem alattitáskák kialakulásához:

  • alvásprobléma
  • dohányzás
  • túlzott alkoholfogyasztás
  • sós ételek 
  • genetikai hajlam
  • túlzott napozás
  • smink- ha nem mossuk le

A szem alatti táskák általában ártalmatlanok, és nem igényelnek orvosi ellátást. Akkor keressük fel a háziorvost, ha a duzzanat:

  • súlyos
  • tartós, nem múlik el
  • fájdalmas
  • viszket 
  • piros.

A karikás szem okai

A beesett karikás szemek kialakulása szintén az  öregedés egyik velejárója. A szem alatti területek sötétebbnek tűnhetnek az erek és a bőr anyagcsere változása miatt, ami szintén hiperpigmentációt okozhat, mivel a szem körüli bőr alatti hajszálerek erőteljesen reagálnak a keringés változásaira, az oxigénhiányos állapotra.

Ehhez hozzájárulhat a szem körüli bőr elvékonyodása, ami a  zsírszövet elvesztésével együtt az öregedési folyamat természetes része. Idősebbeknél ezért erőteljesebben jelennek meg a sötét karikák a szem körül. Ez általában nem jelent orvosi problémát. 

További okok lehetnek

  • betegségek (erről később külön írunk)
  • tartós kialvatlanság
  • túl sok képernyő előtt töltött idő
  • dehidratáltság (kiszáradás)
  • alkoholfogyasztás
  • dohányzás
  • napozás
  • genetika

Megoldás karikás és táskás szemekre

Gyakran attól karikás a szemünk, hogy a szem alatti táskák árnyékot vetnek a szem alatti bőrfelületre. Ilyenkor azokat a módszereket érdemes alkalmazni, amelyekkel a táskák ellen jelentenek megoldást.

  • Aludjunk eleget!
  • Emeljük fel a fej alatt a párnát!
  • Fogyasszunk több folyadékot (lehetőleg ne alkoholt – mert a probléma csak fokozódik)
  • Szokjunk le a dohányzásról!
  • Kerüljük az erős napfényt!

Ha a fenti megoldásokat kipipáltuk, nézzünk pár házi megoldást, amelyek szintén segíthetnek:

  • Készítsünk hűtőpakolást:
    • teafilterrel
    • uborkával
    • törülközőbe csavart jégkockákkal

Ha a probléma nem múlik el, akkor használjunk minőségi korrektort és alapozót, amelyek nem irritálják a szemet.

Ha betegség okozza a karikás szemeket, akkor a legfontosabb, hogy a házi orvos tanácsát kövessük.

Mivel a leggyakoribb ok a vashiány, ezért fokozottan ügyeljünk ennek a fontos nyomelemnek a pótlására.

A következő élelmiszereket javasoljuk vashiányra:

  • paprika (a C-vitaminnal könnyebben szívódik fel a vas)
  • burgonya
  • tojássárgája
  • máj
  • vörös húsok
  • stb.

A szem alatti ráncok és táskák általában csak esztétikai problémát jelentenek, és ritkán utalnak betegségre. Ha szeretnénk sokáig fiatalosak maradni, és a szem alatti táskákat mérsékelni vagy eltüntetni, nem kell kétségbeesni, mert van megoldás!  

Rengeteg megoldás létezik a fenti problémákra. Amit mi kipróbáltunk, és percek alatt látványosan csökkenti a szemek alatti sötét karikákat, az az INSTANTENSE® PLUS EMELŐ HATÁSÚ SZÉRUM , ami rendszeres használat esetén hosszú távon is hatékony! Eredményességét a több ezer elégedett vásárló mellett klinikai vizsgálatok is alátámasztják. Erről itt olvashatunk bővebben.

Kapcsolódó téma: 

KÉRED A HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV

Háztartási túlélőkönyv

INGYENES 

HANGOSKÖNYV SOROZATÁT?

Ha IGEN, akkor add meg az e-mail címed, és már küldöm is.

⇓ ⇓⇓ ⇓⇓ ⇓

 

Túlélő háztartás. Egyszerűen jobb – jobb egyszerűen. Mit jelent ez?

  1. Két út, egy cél – úton a túlélő háztartás felé
  2. Zsuzsa megváltoztatja az életét – egy majdnem igaz történet
  3. Időbeosztás – az eltűnt órák nyomában
  4. A kevesebb több. A selejtezés áldásairól
  5. Egy mindenkiért – mindenki egyért
  6. A takarítás (nem) végtelen történet
  7. Nagymosás, ahogy nagyanyáinktól láthattuk
  8. A Heti Bevásárlás
  9. A Konyha Meghódítása…

 

Kérem az ingyenes hangoskönyvet erre az e-mail címre:

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt –> Harmat Kiadó

 

Powered by WordPress Popup