A szaxofontok és a pelenkázó táska rejtelmei

A szaxofontok és a pelenkázó táska rejtelmei

Mutasd meg a táskád, megmondom, ki vagy. Már az is beszédes, hogy ki milyen táskát használ, hát még a tartalma. Vajon mit mesélhetne el az én táskám, és a tiéd? Oszd meg velem a történetedet! Az én 3 extrém esetemet itt olvashatod…

Aszalt banán a szaxofontokban

Nagyon örültem, amikor évekkel ezelőtt végre lecserélhettem a mázsás szaxofontokomat egy könnyű bélelt puha tokra, amelyet könnyedén a vállamra akaszthatok, mintha teniszezni mennék, vagy berakhatom a kerékpár kosarába is, mert épp belepasszol. Számtalan előnye továbbra még, hogy a puha bélések mögé is lehet pakolni. én pedig raktam is oda mindent, ami szem-szájnak ingere. Csak az a baj, hogy néha évek is eltelnek, mire megnézem, hogy mit rejt a szaxofontok bélése. Egyszer megdöbbenve emeltem ki egy görbe száraz valamit: jé, egy banán! Tökéletesen megaszalódva, kőkeményen, de se nyoma se bűze. Annyira azért nem volt gusztusos, hogy megkóstoljam! A szaxofontok bélése tőlem 10-ből 10 pontot érdemel.

Repülő bugyi

A szaxofontokba, ha zenélni megyek, minden fontos dolog belefér. A hangszer tölcsérébe pl. mindig jut hely egy palack víznek, de másnak is! Egyszer hiába fújtam a szaxofont a mély tartományban, sehogy sem jött ki egy hang se belőle, magasabban is fojtva szólt. Ellenőriztem a billentyűket, a rugókat, majd amikor ráztam-rázogattam, egyszer csak kirepült egy bugyi a hangszerből a zenésztársaim megdöbbenésére. Ugye mindenre fel kell készülni az életben… Mielőtt valami pikáns dologra gondolsz, elárulom, hogy az egy gyerek bugyi volt, amit a szaxofontokba rejtettem, mivel akkor lett nagyjából szobatiszta a kislányom, akit mindenhová magammal hurcoltam.

szaxofontok

Claes Oldenburg and Coosje van Bruggen, Soft Saxophone, Scale A, Muslin (1992), via PKM Gallery

Csontkukacok

Egyszer Hajnikával találtunk egy kis fecskét az úton, amelyet azonnal haza akartunk vinni, hogy majd mi felneveljük. Beraktam a babakocsi hátsó zsebébe (egy laza szellős helyre), és elindultunk a legközelebbi állatkereskedésbe csontkukacot venni. Szegény jószágot mielőbb meg akartuk etetni, ezért már az áruház mögött elővettük a „gusztusos” elemózsiát. A riadt kismadarat elővettük, de huss, elrepült, ment vissza az anyjához. Mi pedig annyira megijedtem, hogy a már nyitott zacskót a magasba dobtam, így elkezdtek záporozni ránk a csontkukacok. Sikítoztunk. Pont arra jött egy hajléktalan, aki szintén megdöbbent a visongásunkat hallva. – Ennyire ijesztő vagyok? – kérdezte. Próbáltam bizonygatni, hogy miatta sikítozunk, de csak akkor nyugodott meg, amikor leszedett egy kis pénzzel. Hajnika még hangosan megjegyezte: – Anya miért adtál neki? Alkoholt fog belőle venni. Te ezt nem tudod? – Azt vesz belőle, amit akar. Egy a lényeg: vendégségbe megyünk, a kukacokról egy szót se! Mivel láttam, hogy beterítette a babakocsit is, és nem mindenki szereti, ha csontkukacokat visznek a házába. Lesöpörtem, amit láttam, de amíg vendégségben voltunk, és belepillantottam a babatáskába, láttam, hogy itt már nem fogom tisztába tenni a gyereket. Otthon kitisztítottam a babatáskát, de azért még napok múltával is találtam egy-két elgyengült példányt. Szegényeket megsajnáltam, ezért elvittem őket a komposztálóba, hadd hízzanak szép kövér döglegyekké!

antikaotika

Ha nem akarsz lemaradni, KATTINTS IDE!

A szaxofontok és pelenkázó táska rejtelmeihez kapcsolódik:

Group’N’Swing – RETIKÜL

Táskagyűjtő

Andi táska:

Baby pöttyös pelenkázó táska, Játékmackós pelenkázó táska,  Állatfigurás pelenkázó táska, Pelenkázó táskakészlet 5 db-os,  Multifunkciós praktikus pelenkázó hátitáska, Több funkciós pelenkázó táska.

MI MOTIVÁLHAT A RENDRE?  2. rész – az időzítő

MI MOTIVÁLHAT A RENDRE?   2. rész – az időzítő

Mocskos kis titkaim –amelyekbe most beavatlak

Minden embernek vannak titkai, rejtegetnivalói.  Én mindig szégyelltem a rendetlenséget és a koszt, ami körülvesz. Tizenévesen attól rettegtem, hogy rám talál a fehérlovas herceg, hazakísér, majd belép a bejárati ajtón, és a love story véget ér. Az első udvarlómat nem is engedtem csak a kapuig. Szabadkoztam, hogy nálunk milyen rendetlenség van, mire ő azzal „vigasztalt”, hogy mindegy hogy milyen az udvar, ha bent rend van. (Köszi!) Természetesen elfelejtkeztem az okádék udvarunkról, hogy azt viszont simán átlátja, és ezt teljesen figyelmen kívül hagytam, mivel annyira eltörpült a házban uralkodó káosz és mocsok mellett. Gondolhatod, mennyire tett ez jót az önbizalmamnak… Szerencsére annyira untuk egymást, hogy az egész kapcsolat idő előtt elhalt. Még egymás kezét sem fogtuk meg soha. Ő azt mondta, hogy majd hív, de nem hívott fel többé, amit nem is bántam. Később (kb. 15 év múlva) sikerült egy kis borsot törni az orra alá! Véletlenül összefutottunk. Megszólítottam:

  • Emlékszel még rám?
  • Ö-ö-ö igen! – válaszolt zavartan
  • Nem hívtál fel, pedig vártam! – adtam a sértett szerelmest. Szegény nem tudta, hogy már nem vagyok az a csendes, szerény kislány, aki voltam. És csak hebegett-habogott összevissza.
  • Nyugi, csak vicceltem! – mondtam nevetve, majd mentem vidáman a dolgomra. Ő meg ottmaradt céklavörösen.

Vigyázni kell velem, mert ellenállhatatlan kényszert érzek a feldobott labda lecsapására!

Ha valami pikáns történetre vártál, ki kell, hogy ábrándítsalak. Beavatlak viszont a mai szégyenembe. Borzalmas a rendetlenség az egész házban! Mondhatom, hogy el vagyok havazva, ami igaz is, de nem indok erre: szennyes és tiszta ruhák átláthatatlan halmokban, kakás pelenkák mosható és eldobható változatban a földön szanaszét (de gondosan összegöngyölgetve, nehogy elcsússzunk rajta), fenyőtüske, morzsa, szemét, cipők, játékok mindenütt – és mindez csak a szobánkban. A konyhát most hagyjuk. Készítettem fotókat is erről- íme:

takarítás időzítő (stopperóra) használatával 1. takarítás időzítő (stopperóra) használatával 2.

A képek sokkal idillibbek, mint a valóság, és nem ez a szoba legrosszabb állapota, arra viszont alkalmas, hogy ne tudjak nyugodtan pihenni benne. Pedig eldöntöttem, hogy vasárnap pihenni fogok. Ebből annyi valósult meg, hogy ebéd előtt és desszertkészítés helyett inkább ledőltem aludni, annyira kimerült voltam, pedig folyamatos volt a gyerekzsivaj a házban.

Észrevettem magamon, hogy a rendetlenség látványa is kiveszi belőlem az energiát, amelynek következménye, hogy nem lesz erőm takarítani. Ha pedig nem szedem össze magam, akkor, a káosz fokozatosan beborít, és kezdődik a depizés.

Már több helyen is olvastam arról, hogy milyen jó dolog az időzítő alkalmazása a házimunkában. Eddig mindig hülyeségnek gondoltam, természetesen úgy, hogy nem próbáltam ki stopperrel. Ez nem ugyanaz, mint amikor beírom a szobatakarítást az órarendembe 8:00-8:30-ig (amit egyébként képtelen vagyok alkalmazni). Az ilyen órarendezésnek nálam az lesz a következménye, hogy vagy a szoba marad rendetlen, vagy elcsúszok az idővel, és 1 óra lesz belőle, borul a napom, kudarcélmény, frusztráció.

Azután eszembe jutott, hogy mi is történt tegnapelőtt, amikor a férjem szólt, hogy fél óra múlva ITT LESZNEK A VENDÉGEK. Azt tudtam, hogy mindenre nem lesz időm, kattogott az agyam, hogy mi a legkritikusabb: a WC. Sokan ódzkodnak idegen helyen a mosdó használatától, de azért ez gyakran elkerülhetetlen. Mint mindent, az undorító budi látványát is meg lehet szokni, pláne ha valaki pottyantóson szocializálódott.  Ilyenkor azért lepattan a szememről a hályog, és belevetem magam a sűrűjébe, kitisztítottam, és lefertőtlenítettem a terepet. Ha már elkezdtem, nekiestem a fürdőszobának is.  Percek alatt megszületett a LÁTSZATREND (hogy igazoljam Szociológus barátnémat).

Ez adta az ihletet: mi lenne, ha negyed óra múlva betoppanna a szobába egy illusztris vendég, mondjuk te. Negyed óra az 15 perc, beállítottam a stoppert, és mielőtt startoltam volna, értesítettem a tervemről a családomat, és kértem, hogy erre a kis időre szakadjanak le rólam. Ez nem is olyan egyszerű téli szünetben 3 kisgyerekkel, akik folyamatosan rajtad lógnának vagy ugráltatnának. A kisbabának ez még megbocsájtható, de rá is érvényes a „csitu van szitu”.

IDŐZÍTŐ START:

  • szennyes a folyosóra, válogatás nélkül tiszta ruhával keverve
  • téli cuccok benyomva a helyükre
  • szemét kukába
  • játékok átdobálva a gyerekszobába (ő bajuk, minek hordják át)
  • Babacuccok kiságyba süllyesztve
  • cipők, papucsok cipős szekrénybe hajítva
  • ágy: gyors igazítás
  • és igen – porszívózás: szőnyeg felületesen + fenyőtüskék, porszívó elrakás
  • bútorigazítás
  • ránéztem az időzítőre: még van pár pillanat: gyors ragacstörlés a konvektorról: a ragacs eltűnt, a folt maradt, és megszólalt a stopper: VÉGE

takarítás időzítő (stopperóra) használatával 3.takarítás időzítő (stopperóra) használatával 4.Az eredmény: megnyugtató rend, heves szívdobogás, izzadás, egy kis endorfinlöket, szóval ez felért egy jó kis kardioedzéssel. Annyira örültem, hogy 15 perc FÓKUSZÁLT munkával ekkora változást lehet elérni, hogy már mentem is a konyhába elkészíteni a jól megérdemelt desszertet, amit délelőtt még átgondolni is képtelen voltam.

Elmondhatom: az időzítő használata jobb mint a drog, és még motivál is. Alkalmazni fogom más területen is.

Most már nyugodtan betoppanhatsz a szobába, le is tudsz ülni. Sajnos a krémtúrót megettük.

Szeretettel várlak:

antikaotika

Ha nem akarsz lemeardni, kattints IDE!

Előzmény: Mi motiválhat a rendre? 1. Az alvás

Mi motiválhat a rendre? 1.  Az alvás

Mi motiválhat a rendre? 1. Az alvás

 

MI MOTIVÁLHAT A RENDRE? 1.

AZ ALVÁS

Már beszéltem arról, hogy rutin hiányában a holtpontról csak a megfelelő motivációs szint elérésével tudunk kitörni. A rutin fantasztikus lehet a „rendes” emberek életében. Mindig csodáltam azokat, akiknél minden nap tökéletes forgatókönyv alapján zajlik: mindennek megvan a helye és ideje. Ebben én is hiszek, de képtelen vagyok arra, hogy mindig ugyanazt csináljam. Természetesen kellenek fix pontok: gyerekek indítása iskolába, óvodába, ebéd és az alvás erőltetése ebéd után (nagyon keveset alszom), esti fekvés. Azt hiszem az én esetemben ennyi. Az a baj, hogy mindent egyszerre akarok csinálni, millió dolgot felfedezni, elolvasni, megtanulni. A maximalizmust félretettem, mivel rájöttem, hogy soha nem leszek egyszerre tökéletes keresztény, pedáns háziasszony, önfeláldozó anya, karrierista nő stb. Az a baj, hogy a három dimenzió és az idő fogságában élek, mint minden embertársam itt a Földön. Arról nem is beszélve, hogy ha az egyik napom mintaszerűen zajlik, akkor következő nap már borítékoltan nem lesz erőm szinte semmire. De mivel akkor is várnak rám a feladatok és a felfedezésre váró világ a síró gyerekekkel, ezért kénytelen vagyok összeszedni magam.

A HAJNALI ÓRÁK CSODÁJA
Régen nagy büntetés volt a koránkelés, most pedig közel a negyvenhez, rájöttem, hogy nagyon jó felébredni a többiek előtt. Ezt a férjemtől tanultam, aki nagyon sokat dolgozik, de minden hétköznap felkel hajnal 5-kor, és miután behozza nekem a kávét(!), megy bibliát olvasni és imádkozni. Ilyenkor én is ébredek, és elkezdek felkészülni a napra. Az egyik forgatókönyv szerint hangos bibliát hallgatok, és játszok a telefonomon, a másik szerint csak játszom és visszaalszom. Van, amikor imádkozok egy csomót, és attól feltöltődöm, vagy bibliát olvasok, és visszaalszom! J Az első viszont, hogy megtervezem a napomat, mindig más rendszer alapján! Ebben már nagyon profi vagyok elméleti szinten: időbeosztás, feladatok rangsorolása, undok béka evés stb. Ezekről majd később írok. Mind működik, csak megunom előbb utóbb valamennyit.

A BAJ CSAK AKKOR VAN…

… ha felébrednek a gyerekek, és nem hagynak gondolkozni, illetve, ha aznap összeomlik az aktuális rendszerem. Legyőz a káosz, és a minimális tennivaló is megmászhatatlan hegynek tűnik. A feladatok elborítanak, és képtelen vagyok eldönteni, hogy mi a következő lépés. A legrosszabb, hogy tudom, hogy ez másnak magától értetődő, nekem pedig összekuszálódnak a vezetékek a fejemben. Ilyenkor nem adom meg magam, bár a depresszió is megjelenik a tehetetlenségérzés miatt. Tudom, hogy ez átmeneti állapot, és az elmebajhoz közelít, de max. egy nap alatt legyőzöm.

 DEPI HELYETT MOTIVÁCIÓ

Muszáj kitörni ebből az állapotból! Az önsajnálat visszataszító luxus. Helyette a következő dolgokat alkalmazom:

 1. ALVÁS

Sajnos nekem ezt erőltetni kell. Nem foghatom a kisbabára sem. Állandóan pörög az agyam, egyszerűen nem tudom kikapcsolni. Talán, ha a telefonomon játszok, az kikapcsol, de akkor meg nem tudok aludni. Ördögi kör.

  • Érdemes lemérni, hogy mennyi időt töltünk alvással. Én megdöbbentem, hogy kevesebb, mint hét órát alszom naponta. Nem csoda, ha kikészülök hétvégére, amikor együtt lesz végre a család.
  • Aki megteheti, ebéd után dőljön le szunyókálni. Teli hassal ez könnyebb, mivel a vér a gyomorba megy. 15 perc alvás is csodákat tehet az emberrel. Kütyüket félre (telefon, laptop stb.), félhomály, csend. Anyám ilyenkor el szokta vinni egy körre a kisbabámat babakocsival.
  • Ha a csend nem elég, akkor hallgass lágy zenét, vagy hangoskönyvet. Színházi közvetítést nem javaslok, mert előbb-utóbb valaki felordít. Csernus Imre kellemes orgánumára a legkellemesebb az alvás. Természetesen később visszahallgatom újra. J
  • Ha bibliát akarsz olvasni, biztos „ráülnek a démonok” a szemedre. Máris alszol. Pedig az a legjobb könyv.
  • Ne felejtsd el értesíteni az ismerőseidet, családtagjaidat, hogy a szent pihenő idő alatt ne merjenek zavarni. Én dél és kettő közé helyeztem el a 15 perces alvásidőt. Tehát dél és kettő között senki sem zavarhat! Csak hónapok kérdése, és ha elég gyakran hangoztatod, tiszteletben fogják tartani. Dél körül egyébként sem illik senkihez sem kéretlenül beállítani.
  • A biztonság kedvéért erre az időszakra légy elérhetetlen mobilon is. Csak ne felejtsd visszakapcsolni. Szerencsére a telefonomon van „Ne zavarjanak” beállítás, amit a fenti időpontra beállítottam be, és csak a férjem tud elérni, de ő sem szokott akkor hívni.
  • Aki dolgozik, az is ragaszkodhat a fél órás pihihez munka után. Ahogy én is tettem. Addig se kaja, se duma: mindenki hagyjon békén! A férjeket sem szabad nyaggatni, amikor hazaérnek. Először hadd egyenek, és pihenjenek egy kicsit.
  • Az én mottóm: „Semmi körülmények között ne zavarjatok! Ha ég a ház, majd kiugrom az ablakon, ha meghal valaki, temessétek el nélkülem! Csak hagyjatok egy kicsit békén!”

Nem mellesleg a hosszan tartó alváshiány bizonyos agysejtek 25 százalékának elhalásához vezethet. Olvass erről itt.

Ha kialudtad magad, küldöm a MI MOTIVÁL A RENDRE? 2. részét. Addig is várom hozzászólásodat.

Jó alvást!

antikaotika

Ha nem akarsz lemaradni, KATTINTS IDE!

Hogy lehet legyőzni a rendetlenséget? Működik az 5 pont?

Hogy lehet legyőzni a rendetlenséget? Működik az 5 pont?

Hogy lehet legyőzni a rendetlenséget? Működik az 5 pont?

Hogy lehet legyőzni a rendetlenséget? Ez mindig a nagy kérdésem, a másik mellett, hogy: hogyan kell normálisnak lenni? – ez utóbbit barátaim tanácsára feladtam… Szóval marad az 1. nagy kérdés, amelyet küszködő sorstársaim is gyakran feltesznek naponta. A legegyszerűbb válaszok 5 pontban:

  1. Legyen mindennek pontos helye, ahová visszarakod szépen a dolgaidat!
  2. Csináld meg a NAGY RENDET, és azután ezt már csak fenn kell tartani!
  3. Legyen elég tárolód, és szabadulj meg minden felesleges holmitól!
  4. Egyszerre csak egy dologgal foglalkozz, azután pakolj el magad után!
  5. Ne hagyd, hogy a tárgyak csak úgy kiessenek a kezedből, hanem amit megfogsz egyszer, azt vidd a helyéig (lásd 1. pont)!

Ezek valóban nagy igazságok, de pontosan annyit érnek, mint amikor azt tanácsolják az alkoholistának, aki szabadulni akar függőségétől, hogy: – a válasz egyszerű: NE IGYÁL TÖBBÉ ALKOHOLT!

Vagy a súly problémával küszködőnek: MOZOGJ TÖBBET, ÉS EGYÉL KEVESEBBET!

Mindez így is van! De valljuk be, mindannyiunk életében van olyan terület, amely nem úgy működik, mint ahogyan a nagykönyv szerint működnie kellene, pedig tudjuk a választ!

Ilyenkor be kell ismerni, hogy segítségre van szükségünk! Erre valók a barátok, a szakemberek és a szakkönyvek, illetve az „anonim alkoholista” sorstársak!

A legfontosabb az ELSŐ LÉPÉS. Addig hagyjuk a másodikat-harmadikat, ameddig az ELSŐ LÉPÉSIG nem jutottunk el. Ez mindenkinél mást-és mást jelenthet. Számomra ez a megfelelő MOTIVÁCIÓS SZINT elérése.

1.LÉPÉS: RÁHANGOLÓDÁS a mínusz 5-ről (mínusz 100-ról) eljutni a 0-ig.

Bizony ez a legnagyobb bajunk, hogy nincs hangulatunk takarítani. Minél nagyobb a kupleráj, annál lehetetlenebbnek tűnik a feladat. Pedig tudjuk, hogy csak el kell kezdeni, viszont ehhez kell a legnagyobb lelkierő.

Ami NEM motivál:

Az olyan „kedves” beszólások, mint:

  • Nézd meg bezzeg Kis Piroska milyen házias, nála mindig ragyog minden! Te miért nem tudsz olyan lenni, mint ő?
  • Nem igaz, hogy nem tudsz elpakolni magad után!
  • Hogy lehetsz ilyen rendetlen?
  • Micsoda trehány vagy lány/asszony létedre!
  • Egész nap ráértél itthon, miért nincs rend? (De jó, hogy az én férjem nem szokott ilyenekkel piszkálni!)
  • Más dolgod sincs, csakhogy takaríts!

És az sem segít a helyzeten – bár kétségtelenül megnyugtat – amikor tényleg barátságosan vigasztalnak:

  • 3 gyerek mellett mit akarsz? (Bár mindent rájuk foghatnék!)
  • Jó, de te csinálsz más hasznos dolgot is.
  • Trehány vagy, de így szeretünk!
  • A zseni átlátja a káoszt is.
  • Hol van itt rendetlenség? – mondja anyu, miután a gyerek fürdőkádját a legnagyobb természetességgel gondosan elhelyezi a kabáttartó fogason, mert hol máshol is lenne a helye…

Mi az, ami motiválhat?

  • egy jó könyv a témában
  • egy segítő barát vagy családtag, aki elkezd veled takarítani
  • Engem az motivál a legjobban, ha vendégeket várok. Ez tényleg csodát tesz az emberrel! Hirtelen szárnyakat kapok, és viharos sebességgel elkezdek hatékonyan takarítani. Vajon miért nem megy ez máskor?

EZT KÉRDEZEM TŐLED IS…

Ne add fel, ha még nem is  tudod, hogy lehet legyőzni a rendetlenséget!

Megoldás: HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV -hangoskönyv formában ingyenesen letölthető itt: –> Hogy lehet legyőzni a rendetlenséget?

Találtam egy tök jó ötletet az ELSŐ LÉPÉSHEZ. Farkas Lívia URBAN:EVE blogján. Ha érdekel, kattints:

30 napos rutin

IDŐBEOSZTÁS, RENDSZEREZÉS – A SAJÁT RITMUSODBAN

 

Nagyon aranyos program. Feliratkozol egy hírlevélre, és 30 napon keresztül megkapod az aznapi feladatodat. Én mindig, amikor reggel felnyitottam a laptopomat, az ő levelét olvastam el először akkora izgalommal, mint egy gyerek, aki várja a Mikulást.

A blogjához tartozó hozzászólásokat nézve, rájöttem, hogy nem én vagyok a leggázabb a rendrakás területén! Annyit elárulok, hogy csak a második napon kell arra a szintre eljutni, hogy „öltözz fel & szedd rendbe magad!” – ilyenkor még nem elvárás az ágy rendbetétele!

Jó szórakozást! Várom az ötleteket!

antikaotika

KÉRED A HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV

Háztartási túlélőkönyv

INGYENES 

HANGOSKÖNYV SOROZATÁT?

Ha IGEN, akkor add meg az e-mail címed, és már küldöm is.

⇓ ⇓⇓ ⇓⇓ ⇓

 

Túlélő háztartás. Egyszerűen jobb – jobb egyszerűen. Mit jelent ez?

  1. Két út, egy cél – úton a túlélő háztartás felé
  2. Zsuzsa megváltoztatja az életét – egy majdnem igaz történet
  3. Időbeosztás – az eltűnt órák nyomában
  4. A kevesebb több. A selejtezés áldásairól
  5. Egy mindenkiért – mindenki egyért
  6. A takarítás (nem) végtelen történet
  7. Nagymosás, ahogy nagyanyáinktól láthattuk
  8. A Heti Bevásárlás
  9. A Konyha Meghódítása…

 

Kérem az ingyenes hangoskönyvet erre az e-mail címre:

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt –> Harmat Kiadó

 

Powered by WordPress Popup