Szerző: antikaotika | febr 25, 2015 | OPTIMIZMUS
Jó pár éve az interneten böngészve bukkantam egy interjúra, amelyet egy keresztény agykutatóval készítettek. Magával ragadó stílusával közérthetően beszélt tudományos munkájáról, és a gondolkodás szervi hatásairól. Bebizonyította, hogy az agykutatás kezdi utolérni a Bibliát. Vagyis amit az elme megújításáról és a szív gondolatairól mond a Szentírás, az orvosi szempontból is megállja a helyét. Akkoriban, még csak angol nyelven tudtam megrendelni a könyvet „Who switched off my brain?” címmel, amelynek később magyarországi visszhangja is lett. Annyira tetszett a mű, hogy felhívtam az egyik lapkiadót, hogy nem volna valaki, aki lefordítaná magyarra, mert szerintem ezt mindenkinek el kellene olvasni. Két éve már magyar nyelven is elérhető: „Ki kapcsolta ki az agyam” könyv, amelyről a lenti cikkben olvashatsz ízelítőt!
A 20. század nyolcvanas éveinek végéig a tudósok azt gondolták, hogy az agy olyan, mint egy gép: ha egy alkatrésze „eltörik”, nem lehet megjavítani. Úgy hitték, hogy az agy a születésünktől fogva változatlan, és az életkorral együtt elöregszik, génjeink pedig teljes mértékben determinálják sorsunkat. Dr. Caroline Leaf, Amerikában tevékenykedő agykutató sok kollégájával együtt állítja: ez a vélekedés már a múlté. Az agy képes változni, növekedni, fejlődni. A gondolatok mérhetőek, életünk minden területére hatnak, és ami a legfontosabb: meg tudjuk változtatni azokat.
A neves kutatónő magyarul is megjelent könyvében nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az agykutatás eredményei alátámasztják a Biblia évezredekkel ezelőtt leírt, ezzel foglalkozó állításait – vagyis azt, hogy az elménk megújítható, a mérgező gondolatoktól és érzelmektől meg lehet szabadulni, képesek vagyunk megváltozni és meggyógyulni, és agyunk tényleg „bekapcsolható”. Nem vagyunk többé a biológia áldozatai.
A könyv szerzője szerint a gondolkodásmód változtatható, ennek köszönhetően meg lehet törni azt a láncolatot, mely lehetetlenné tette, hogy jó útvonalon haladjon az ember élete. „Tudósként számomra az a legfantasztikusabb, hogy láthatom e tudományág eredményeit teljes mértékben összhangba kerülni Isten Igéjével. Nagyon nagy izgalommal tölt el, hogy részesei lehetünk az emberiség legelképesztőbb tudományos kalandjának – a »valódi én« megértésének” – fogalmaz dr. Leaf.
Fák és ágak
Az elmúlt években bizonyítást nyert, hogy a gondolatok az idegsejtek bizonyos részeiben (a kis nyúlványaikban, azaz dendritekben) raktározódnak el, ezáltal tudományos módon mérhetőek, és a fizikai testre gyakorolt hatásuk is valóságos. A gondolat úgy néz ki az agyunkban, mint egy fa és annak ágai. Ahogy a fa egész életében nő, újabb és újabb ágakat növeszt, ugyanígy alakulnak ki gondolataink is – a rosszak és a jók egyaránt.
Érzelmeinken keresztül vagyunk képesek „érezni” gondolatainkat, ugyanis minden egyes gondolat hordoz érzelmet. Minden emlékképhez és gondolathoz társul egy hozzá tartozó – pozitív vagy negatív – érzelem, amely elraktározódik az agyban, és mint valami fénymásolat, a test sejtjeibe is beépül. A kutatónő a lehetséges terápiát is elénk tárja.
A piszkos tizenkettő
A két évtizede zajló kutatásai során – az agy működésének figyelembe vételével – tizenkét területet talált, ahol szükség lehet változtatásra. Könyvében megkísérli egyszerűen, közérthető módon, de nagyon pontosan leírni, hogy hogyan jön létre a „mérgező” állapot az egyes területeken. Ezután az olvasót egy, a tudományos kutatások eredményein alapuló különleges folyamaton vezeti át, amelyet „méregtelenítés”-nek nevez. „Ez hasonló ahhoz, mint amikor valaki kiválaszt egy könyvet memóriája könyvespolcáról, újraír egy oldalt a könyvben, aztán visszateszi a polcra a tiszta, mérgezett gondolatoktól és érzelmektől mentes könyvet.” Megtanulható az is, hogyan lehet megakadályozni az ilyen mérgező gondolatok felépülését.
A módszer a szerző állítása szerint sok embernek segített a tanulásban, gondolkozásban, és abban, hogy megértsék és jó irányba tereljék életük folyását.
Feltétlenül olvasd tovább, hogy mit mond a szívről, ami sokkal több mint egy pumpa! → Ki kapcsolta ki az agyam?
Forrás: hetek.hu
Szerző: antikaotika | febr 24, 2015
Miért pesszimisták a magyarok? Erre a kérdésre ad választ a következő cikkben Ujpál Zsófia pszichológus :
Mi az oka, hogy hajlamosak vagyunk magunkat, a helyzetünket, sőt a jövőnket is sokkal rosszabb színben látni, mint ami a valóság?
– Szociálpszichológiai kutatások szerint az általános elégedettségünk, nemzeti boldogságunk egyes afrikai országokéval vetekszik. Ez egyfajta nemzeti karakterisztika, belénk nevelt pesszimizmus – ilyen környezetben nevelkedünk, élünk, ez vesz minket körül. Az elégedetlenség szokás és elvárás is egyben. Nálunk nem illik dicsekedni, örülni, büszkének lenni. Részünkké vált, hogy szinte szeretünk panaszkodni: szívesen mondjuk el legkisebb bajunkat is, és még szívesebben hallgatjuk mások panaszait. Ha kipanaszkodjuk magunkat, kiadjuk magunkból (egy kis időre) a dühünket, az elégedetlenségünket, és már nem is érezzük akkora szükségét annak, hogy ténylegesen tegyünk is valamit a dolgok megváltoztatása érdekében. Márpedig mi magyarok szeretjük az állandóságot, a biztonságot jelentő változatlanságot. Panaszkodni mindig könnyebb, mint cselekedni. Ha valaki nap mint nap abban a hitben ringatja magát, hogy mennyire tragikus az élet idehaza, azt észérvekkel, példákkal, logikai alapon hiába is próbálnánk meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. Úgy tűnik, annyira megszoktuk ezt az életérzést, hogy már ragaszkodunk hozzá, furcsa lenne máshogy gondolkozni.
Miért van az, hogy sokkal szegényebb, rosszabb helyzetű kontinenseken jóval boldogabbak az emberek, mint nálunk?
– Egyrészt ezekben az országokban a materiális dolgoknak kisebb jelentőséget tulajdonítanak – sokkal fontosabbak a családi, a társas kapcsolatok, a valahova tartozás érzése. Ez is bizonyítja azt, hogy nem a pénzen, nem az ország gazdasági helyzetén múlik a társadalom tagjainak elégedettsége, boldogsága. Ezek a szegényebb, ámde elégedettebb népek általában a kollektivista kultúrákhoz tartoznak, ahol a legfontosabb a közösség, az összetartozás érzése, szemben az individualista kultúrákkal, ahol az önmegvalósítás, a függetlenség jelenti az értéket. És a modern világ országainak nagy része az individualista kultúrákhoz tartozik.
Akkor csupán hozzáálláson dől el a dolog, és mentalitás kérdése?
– Abszolút, ugyanis mi szeretjük magunkat másokhoz hasonlítani, aminek eredményeképpen biztosan találunk olyan embereket, országokat, amikhez képest kevésbé vagyunk jómódúak. Mindez melegágya az elégedetlenségnek. Egy kollektivista kultúrában nincs értelme az ilyen összehasonlításoknak, hiszen ott a közösség számít, nem pedig az egyén. Velünk viszont elhitetik, hogy ha keményen dolgozunk, ügyesek vagyunk, akkor bármit elérhetünk. És ha ez a bármi, az álmaink mégsem jönnek össze olyan könnyedén, akkor azt a saját képességeinkről való negatív visszacsatolásnak vesszük, önbizalmunk hanyatlik, boldogtalanok leszünk. Amellett fogyasztói társadalomban élünk, ahol azt sulykolják a reklámok, hogy minél többed és többed van, annál boldogabb és elégedettebb leszel.
Ezért alacsony jellemzően az önértékelésünk is?
– Igen, a pesszimizmusunkat, reménytelenség-érzetünket az önmagunkba vetett hit hiánya is táplálja. Amíg nem tudjuk önmagunkat értékelni, becsülni, sőt, kellően magabiztosnak lenni, addig hogyan is lehetnénk a környezetünkkel elégedettek? Márpedig ha körbenézünk magunk körül és magunkban is, bizony kevés az olyan ember, aki egészséges önbizalommal rendelkezik. Tipikus gondolkodási hiba: a jövőbeli okság feltételezése, azaz ha eddig valami nem sikerült, valami rossz volt, akkor az a jövőben is így marad (hacsak még rosszabb nem lesz). Így bizonyítékok hiányában, automatikusan jutunk téves következtetésekre önmagunkkal, jövőnkkel, környezetünkkel kapcsolatban.
Történelmi elnyomatásunkkal, hányattatásunkkal mennyire magyarázható ez a búskomor nemzeti néplélek?
Olvasd tovább: Miért pesszimisták a magyarok?
Forrás: hetek.hu
Hozzászólások mostanában