Szerző: antikaotika | márc 11, 2015 | ÉRTÉK, KERESZTÉNY, ÖNISMERET, OPTIMIZMUS
Megfelelési kényszer
Tegnap az egyik barátnőm arra panaszkodott, hogy kit hogy beszélnek ki a munkatársai a háta mögött. Nekem sem esik jól, ha rossz véleménnyel vannak rólam, és ez a fülembe jut. Ráadásul az is előfordult már, hogy arra haragudtam meg, aki hozta az üzenetet. Máskor pedig az egész lepereg rólam, sőt még meg is védem azt, aki rosszat mondott, mert tulajdonképpen igaza van. Ez változó.
Nem is az a fontos, hogy mit mondanak rólunk, mert biztos, hogy nem tudunk mindenkinek megfelelni, akkor sem, ha tökéletesek vagyunk. Jézus sem volt kivétel, pedig benne még bűn sem volt. A képmutató vallásos emberek számára Jézus túl laza, Keresztelő János pedig túl aszketikus, beszólogató volt, ezért megvolt róluk a vélemény:
18 Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. 19 Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel.” (Máté evangéliuma 11: 18-19)
Muszáj megfelelni a külső elvárásoknak?
Aki nem szeret, annak sosem fogsz megfelelni. Minél jobban görcsölsz, annál inkább megtalálják a hibát benned. Akkor nem lehetne megspórolni a görcsölést?
Mondok egy vicces példát. Én gyakran görcsösen be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok trehány. Amikor gyönyörűen kitakarítottam a lakást, mit gondolsz, milyen hatást váltott ez ki a környezetemből? Hümmögést, és ujjhúzogatást a képkeret vagy egy polc tetején, mert volt olyan piszok, amit nem vettem észre.
A görcsös megfelelési kényszer egy csapda: ellentétes reakciót hoz ki az emberekből, mint amit terveztél.
Éljünk akkor öntörvényűen, úgy ahogy jó nekünk, és sz*rjuk le a környezetünket? Mit számit, hogy ki-mit gondol? Én individuum vagyok, ne szójjá’ be!
Igen, ez tök jó megoldás, ha remeteként akarsz élni egy barlangban jó távol a többiektől! Egyébként muszáj alkalmazkodni. Ha az ember csoportba tartozik, akkor előbb-utóbb szembesülnie kell a játékszabályokkal, a normákkal. Csak akkor működik sikeresen bármilyen csoport, ha a tagok alkalmazkodnak az írott vagy íratlan törvényekhez.
Sokszor a megfelelési kényszer hajtja az embert arra is, hogy befogadják, elismerjék a „NAGYOK”. (Sajnos nemcsak) a tinédzserkor tipikus problémája, hogy szeretnénk a kortársaink szemében MENŐK, JÓARCOK lenni bármi áron. Ezt jól tükrözi a Sanjay és Craig című kretén rajfilm, ami annyira rossz, hogy jó.
Sanjay és Craig
A megfelelési kényszer hajt arra is, hogy megfeleljünk a különféle sztereotípiáknak:
- Hogy kell viselkednie egy értelmiséginek?
- Hogy kell öltözködni egy jó kereszténynek?
- Mi a trendi a fiatalok között? Mi az, ami gáz?
- Milyen autója van egy „igazi” férfinak?
- Hol nyaralnak a menők?
- Mutasd a telód, megmondom ki vagy!
- Egy modern nő csont sovány, de mégis domború, hála a szilikonnak!
Eldöntheted, hogy beállsz a barmok közé, vagy megkeresed azokat, akik a fenti kellékek nélkül is szeretnek és elfogadnak.
Mindenkinek kell tartozni valahova, mivel így vagyunk huzalozva. Egymásra hatással vagyunk.
17Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat. 19Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember.(Példabeszédek 27: 17,19)
Jól meg kell gondolni, hogy kikkel akarunk egy csónakban evezni. Mivel a csoport erősebben hat ránk, mint mi a csoportra.
Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” (I. Korintus 15:33)
Kell, hogy hajtson valami a pozitív irányba. Fontos, hogy a jellemünk kiformálódjon. Egy biztos: a megfelelési kényszer tévút. Le kell vetkőzni azt, és valami mást kell felöltöznünk: ez pedig a KRISZTUS JELLEME.
Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. (Róma 13:14)
Most csináljak úgy, mintha szent lennék? Ez nem megfelelési kényszer?
De az! Nem kívülről változunk, hanem belülről. Sokan nem hiszik el, hogy a kereszténység lényege nem a vallásos cselekedetekből áll, hanem abból, hogy elfogadjuk Jézust megváltónknak, szeretjük őt, mert ő előbb szeretett, és gyönyörködünk benne. Keresni kell az urak Urát, időt kell rá szánni, és ahelyett (vagy mellett), hogy a kéréseinkkel nyaggatjuk, csukjuk be a szemünket, és egyszerűen legyünk Vele! Neki nem kell megfelelni! Mégis megváltozunk.
17Az Úr pedig a Szellem; és ahol az Úrnak Szellem, ott a szabadság. 18Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Szellemétől.. (II. Kor.3:17-18)
Még egy jó tanács búcsúzóul:
Ne hallgasd meg a rossz beszédeket, és ne add tovább! Az érintettnek sem biztos, hogy tudni kell arról, hogy ki mit mondott a háta mögött.
20Bizony nincs olyan igaz ember a földön, aki csak jót cselekedne, és nem vétkezne. 21Ne figyelj mindenféle szóbeszédre, és ne halld meg, ha a szolgád átkoz! 22Te magad is sok esetről tudsz, amikor te átkoztál másokat. (Prédikátor 7:20)
Ugye-ugye?
Légy az, akinek Isten megteremtett! Se több, se kevesebb!
Ezt is érdemes elolvasnod: Párkapcsolatok – elvárás és megfelelési kényszer
antikaotika
Szerző: antikaotika | márc 11, 2015
Párkapcsolatok – Elvárás és megfelelési kényszer
Valójában ma egy olyan álpatriarchális társadalomban élünk, amelyben a nők jelentős része mindinkább házisárkánnyá válik, miközben sok férfi egyre zsugorodó kerti törpének érezheti magát: ezek a kényszerű szerepek valamennyi érintettre rombolóan hatnak – összegzi többéves szakmai tapasztalatát Aszalós Péter pszichológus. A párkapcsolatok javítására szakosodott, önismereti tréningeket vezető szakember az MTI-Pressnek elmondta a jelenségről, hogy több lépésben lezajló, hosszas folyamatról van szó, amelynek alapja a férfiak általános elbizonytalanodása, az utóbbitól pedig az egész euró-atlanti kultúrára jellemző hagyományos férfi uralom megrendült. 
A látszat fenntartása egyre kínosabb, amitől a nők is frusztráltak. Ugyanis a megálmodott erős, magabiztos, minden helyzetet uralni képes férfi helyett a nők sok esetben életük párjának mostanság – a pszichológus szavai szerint – valójában „egy gyámolításra szoruló kisfiúnak rebegik el a boldogító igent, aki önállóan még egy szöget sem képes beverni a falba.” A jó feleségnek nem csupán szeretőként, háziasszonyként, anyaként kell helytállnia, hanem ennél is fontosabb feladat a párja önbizalmának állandó megerősítése. – Naponta érzékeltetnie kell vele, hogy „drágám, nem vitás, te vagy a legjobb.” Ha e biztatás szívből jön is, sok nő mégiscsak csalódott. Ez a magában elnyomott érzés pedig párját illetően fokozódó elégedetlenségben nyilvánulhat meg. Elfojtott dühe zsörtölődésig fajul, ami pedig – rossz esetben – kezdeti lépés az elsárkányosodáshoz – magyarázza Aszalós Péter.
Kényeztetési verseny A szakember szerint a férfiúi önbecsülés a mai világban ezer sebből vérzik. Régen mint családfenntartót eleve egyfajta tisztelet övezte a férfit. A kétkeresős modellben viszont megrendült az ezen alapuló tekintély. Az értékrend általános zűrzavarában a munka is – mint az önbecsülés másik fontos pillére – veszített értékéből, társadalmi presztízse zuhant. Az egyéni valós teljesítmény helyett a pénz a mérce. Nem számít, hogy a „sikeres vállalkozó” miként vagyonosodik, csak legyen alatta egy gallytörő ráccsal felszerelt luxus terepjáró. Így pedig a jól végzett munka jutalmát adó elismerés is vékonyabban csordogál, kevésbé táplálja az önértékelést.
Ebben a helyzetben a fiúgyerek sokszor – még ha nem is csonka családban cseperedik – mintaként maga előtt csak egy állandó megerősítésre szoruló, gyötrődő, önmagával viaskodó apát lát. E halovány háttérre támaszkodva kellene majd később „óriásként” megküzdeni a világgal – érzékelteti a folyamatot a szakember. Mint kifejti, az apahiányos társadalom a gyerekben állandósítja a belső bizonytalanságot, aki emiatt gyakran az anyja szoknyája mögött keres menedéket. A mama pedig – csupa jó szándékból – hajlamos lehet érzelmileg bekebelezni a „szeme fényét”, ezzel viszont megfosztja a felnőtt férfivá válás esélyétől, bizonyos értelemben kasztrálja őt. A pszichológus megemlíti, hogy a primitívnek mondott afrikai törzseknél ez nem így van, náluk ősi beavatási szertartás keretében választják el a serdülő gyereket az anyjától. A fiú a fájdalom elviselésének próbáján átesve már megbecsült felnőttként térhet vissza a családi kunyhóba. A nyugati országok szokásmódja szerint pedig 18 éves korában a fiatal elköltözik otthonról, és megkezdi az önálló életet. Nálunk ez másként alakult.
Olvasd tovább az eredeti cikket: Párkapcsolatok – Elvárás és megfelelési kényszer
Forrás: www.webbeteg.hu
Hozzászólások mostanában