Úgy érzed magad, mint Sziszifusz, a mitológiai király, akinek büntetésből egy nagy sziklát kellett a hegyoldalon felfelé görgetnie, de mielőtt felért volna, a szikla mindig visszagurult? Tudom, mit érzel. Veled együtt én sem akarok Sziszifusz lenni!
Mi lehet az oka annak, hogy bármennyire is törekszünk felfelé, toljuk magunk előtt a terhet, egyszer csak (néha pont a cél előtt) elfogy az erőnk, és a probléma maga alá temet.
Sziszifuszi munka a hiábavaló, értelmetlen munka. Amikor folyamatos erőfeszítéssel dolgozol, de még sincs semmi eredménye.Veled együtt szeretném megvizsgálni a jelenséget több részen keresztül.
Ma foglalkozzunk a HEGGYEL!
• Mindannyian haladunk valamerre, az irányt te szabod meg.
Meg kell vizsgálni, hol vagy, és merre tartasz. Rajta vagy a sínen?
Ne másokhoz viszonyítsd az életed, hanem saját magadhoz!
A képességeidhez és a lehetőségeidhez képest megfelelően haladsz?
Jó irányba tartasz?
A jó irány FELFELÉ van!
Felfelé visz az okos ember életútja, hogy elkerülje az alvilágot odalenn! (Példabeszédek könyve 15:24)
Sík mezőn sétálni kényelmesebb, mint hegyet mászni, ez nem vitás. Hajlamosak vagyunk a könnyű utat választani, de ha pozitív eredményt szeretnénk elérni bármilyen területen az életben, akkor az erőfeszítést és az áldozatot nem ússzuk meg.
• Vizsgáld meg a hegyedet!
• Mennyire meredek?
• Lehet, hogy lejtő?
• Vagy inkább függőleges fal?
Senki nem mondta, hogy egy ugrással el lehet érni a célt. Nem is biztos, hogy egyhamar odaérsz. A legfontosabb, hogy felfelé menj, akkor is, ha elesel. Ilyenkor állj fel!
• Tűzz ki reális, felfelé (előre vivő) célokat!
• Ne legyen túl meredek a hegy, de érezd, hogy küzdened kell, így jobban fogod értékelni az elért eredményt!
• Biztos, hogy a megfelelő hegyet mászod meg?
Tegnap az egyik barátnőm arra panaszkodott, hogy kit hogy beszélnek ki a munkatársai a háta mögött. Nekem sem esik jól, ha rossz véleménnyel vannak rólam, és ez a fülembe jut. Ráadásul az is előfordult már, hogy arra haragudtam meg, aki hozta az üzenetet. Máskor pedig az egész lepereg rólam, sőt még meg is védem azt, aki rosszat mondott, mert tulajdonképpen igaza van. Ez változó.
Nem is az a fontos, hogy mit mondanak rólunk, mert biztos, hogy nem tudunk mindenkinek megfelelni, akkor sem, ha tökéletesek vagyunk. Jézus sem volt kivétel, pedig benne még bűn sem volt. A képmutató vallásos emberek számára Jézus túl laza, Keresztelő János pedig túl aszketikus, beszólogató volt, ezért megvolt róluk a vélemény:
18 Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. 19 Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel.” (Máté evangéliuma 11: 18-19)
Muszáj megfelelni a külső elvárásoknak?
Aki nem szeret, annak sosem fogsz megfelelni. Minél jobban görcsölsz, annál inkább megtalálják a hibát benned. Akkor nem lehetne megspórolni a görcsölést?
Mondok egy vicces példát. Én gyakran görcsösen be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok trehány. Amikor gyönyörűen kitakarítottam a lakást, mit gondolsz, milyen hatást váltott ez ki a környezetemből? Hümmögést, és ujjhúzogatást a képkeret vagy egy polc tetején, mert volt olyan piszok, amit nem vettem észre.
A görcsös megfelelési kényszer egy csapda: ellentétes reakciót hoz ki az emberekből, mint amit terveztél.
Éljünk akkor öntörvényűen, úgy ahogy jó nekünk, és sz*rjuk le a környezetünket? Mit számit, hogy ki-mit gondol? Én individuum vagyok, ne szójjá’ be!
Igen, ez tök jó megoldás, ha remeteként akarsz élni egy barlangban jó távol a többiektől! Egyébként muszáj alkalmazkodni. Ha az ember csoportba tartozik, akkor előbb-utóbb szembesülnie kell a játékszabályokkal, a normákkal. Csak akkor működik sikeresen bármilyen csoport, ha a tagok alkalmazkodnak az írott vagy íratlan törvényekhez.
Sokszor a megfelelési kényszer hajtja az embert arra is, hogy befogadják, elismerjék a „NAGYOK”. (Sajnos nemcsak) a tinédzserkor tipikus problémája, hogy szeretnénk a kortársaink szemében MENŐK, JÓARCOK lenni bármi áron. Ezt jól tükrözi a Sanjay és Craig című kretén rajfilm, ami annyira rossz, hogy jó.
Sanjay és Craig
A megfelelési kényszer hajt arra is, hogy megfeleljünk a különféle sztereotípiáknak:
Hogy kell viselkednie egy értelmiséginek?
Hogy kell öltözködni egy jó kereszténynek?
Mi a trendi a fiatalok között? Mi az, ami gáz?
Milyen autója van egy „igazi” férfinak?
Hol nyaralnak a menők?
Mutasd a telód, megmondom ki vagy!
Egy modern nő csont sovány, de mégis domború, hála a szilikonnak!
Eldöntheted, hogy beállsz a barmok közé, vagy megkeresed azokat, akik a fenti kellékek nélkül is szeretnek és elfogadnak.
Mindenkinek kell tartozni valahova, mivel így vagyunk huzalozva. Egymásra hatással vagyunk.
17Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat. 19Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember.(Példabeszédek 27: 17,19)
Jól meg kell gondolni, hogy kikkel akarunk egy csónakban evezni. Mivel a csoport erősebben hat ránk, mint mi a csoportra.
Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” (I. Korintus 15:33)
Kell, hogy hajtson valami a pozitív irányba. Fontos, hogy a jellemünk kiformálódjon. Egy biztos: a megfelelési kényszer tévút. Le kell vetkőzni azt, és valami mást kell felöltöznünk: ez pedig a KRISZTUS JELLEME.
Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. (Róma 13:14)
Most csináljak úgy, mintha szent lennék? Ez nem megfelelési kényszer?
De az! Nem kívülről változunk, hanem belülről. Sokan nem hiszik el, hogy a kereszténység lényege nem a vallásos cselekedetekből áll, hanem abból, hogy elfogadjuk Jézust megváltónknak, szeretjük őt, mert ő előbb szeretett, és gyönyörködünk benne. Keresni kell az urak Urát, időt kell rá szánni, és ahelyett (vagy mellett), hogy a kéréseinkkel nyaggatjuk, csukjuk be a szemünket, és egyszerűen legyünk Vele! Neki nem kell megfelelni! Mégis megváltozunk.
17Az Úr pedig a Szellem; és ahol az Úrnak Szellem, ott a szabadság. 18Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Szellemétől.. (II. Kor.3:17-18)
Még egy jó tanács búcsúzóul:
Ne hallgasd meg a rossz beszédeket, és ne add tovább! Az érintettnek sem biztos, hogy tudni kell arról, hogy ki mit mondott a háta mögött.
20Bizony nincs olyan igaz ember a földön, aki csak jót cselekedne, és nem vétkezne. 21Ne figyelj mindenféle szóbeszédre, és ne halld meg, ha a szolgád átkoz! 22Te magad is sok esetről tudsz, amikor te átkoztál másokat. (Prédikátor 7:20)
Ugye-ugye?
Légy az, akinek Isten megteremtett! Se több, se kevesebb!
Korábbi bejegyzésemben írtam a kütyüfüggő fiatalokról. Mielőtt szörnyülködni kezdünk az utánunk jövő generációkon, ne felejtsük, el, hogy amit látunk, arról valahol mindig a szülők és az aktuális társadalmi (t)rend a felelős. A világot és annak az elvárásait nem tudjuk megváltoztatni, a mi szerepünk az, hogy valós értéket nyújtsunk a gyerekeinknek. Sajnos gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy a kisgyerekek között is az számít majdnem kizárólagos értéknek, hogy kinek milyen telefonja van.
Én (még) szerencsés helyzetben vagyok, mivel egy egyszerű észak-magyarországi kisvárosban élek, „keresztény gettóban”, vagyis a szomszéd családok is járnak valamilyen gyülekezetbe, és a gyerekeimet keresztény iskolába járatom. Nem az a célom, hogy szektás kis nyamvadékokat neveljek búra alatt, hanem működő alternatívát szándékozok kínálni az értékvesztett világgal szemben. Nyilván, a „keresztény” gyerekek sem tökéletesek, de látszik rajtuk, hogy kaptak valami pluszt, ami kezd kiveszni a társadalomból: a felnőttek tiszteletét, engedelmességet, segítőkészséget, a közösségben való gondolkodást.
Mi szülők a példamutatásunkkal tehetjük a legtöbbet a kis életre felkészítő hátizsákjukba. Rájöttem, hogy ez is kevés. Még mindig Mózes 5. könyvének 11. részénél jártam, amikor szíven ütött a következő rész:
Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon. Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is, beszélj róluk, ha otthon vagy, és ha úton jársz, ha lefekszel, és ha felkelsz. Írd fel azokat házad ajtófélfáira és kapuidra, hogy hosszú ideig éljetek, és éljenek fiaitok is azon a földön, amelyről megesküdött az ÚR atyáitoknak, hogy nekik adja, amíg csak ég lesz a föld fölött. (V.Mózes 11:18-21.)
Ez azt jelenti, hogy nem csak példamutatásra és szeretetre van szükség, hanem az értékrendünkre meg is kell tanítani a gyerekeket. Reggel és este, étkezések közben, ha sétálunk, ha autókázunk, mindig.
Érhet az a vád, hogy nem engedem szegényeknek, hogy majd maguk döntsék el, hogy nekik mi az érték, mi alapján szeretnének élni. Én hagyom, csak fontosnak tartok egy olyan alapot lefektetni az életükbe, amihez tudnak majd viszonyítani, hogy legyen mihez ragaszkodni, vagy eltérni attól.
Nem akarom, hogy a média vagy a korszellem határozza meg az értékrendjüket. Nem szeretném, hogy egoista majmok legyenek, akik a másik embert csak önző vágyaik kiszolgálására használják. Sajnos ezt látom, és azt, hogy az érték nélküli fiatal generáció szüleinek sincs semmilyen értékrendje. Vagyis van: olyan, amiben az anyagiak határozzák meg az ember életét, ahol a legnagyobb dicsőség tévében szerepelni celebként, ahol könnyebb kapcsolatot váltani, mint küzdeni a meglévőért.
Most prédikálok, pedig semmi garancia nincs arra, hogy az én gyerekeim mintakamaszok és mintafelnőttek lesznek, mint ahogy én sem voltam az, de legalább van egy szilárd pont, amihez visszamehetek, és újraértelmezhetem az életemet.
Vajon meg tudjuk adni ezt nekik? Lesz mit elővenni a hátizsákjukból?
Ezek a mai fiatalok! -csóválhatnám a fejem látva, hogy minden tinédzser a telefonját nyomkodja, és a személyes kommunikációt egyre inkább a csetelés váltja fel. Azért nem ítélem el őket, mert tényleg nagyon jó a telefont nyomogatni, és a közösségi oldalakat böngészni, különösen, ha megvan a mindennapi lájkmennyiségünk. Rájöttem, hogy valamilyen szinten én is függő lettem. Tudatosan kezdem visszaszorítani a telefonozgatást, de ez nem egyszerű.
Nekem könnyebb, mert tudom, hogy volt élet az internet előtti világban is, nem is akármilyen! Amikor a kütyük helyett elkezdek valami értelmes tevékenység után nézni, imádkozni, bibliát olvasni, gyerekekkel játszani. Ilyenkor érzem, hogy élek, nemcsak egy szimuláció játék részese vagyok. Nem mellékesen: végre alszom! Ha leszámítjuk, hogy hányszor kelek a két kicsihez éjjelente, de azt már megszoktam. Azért sem nézem meg, hogy miért pittyeg a telefonom!
Szegény tinikkel mi lenne, ha egy nap arra ébrednének, hogy se teló, se tab, se internet, se mp3 lejátszó? Klinikákat kellene nyitni, hogy a függők tömegeit kikezeljék!
Bezzeg a mi időnkben, a mai fiatalok azt sem tudják, hogy milyen jól szórakoztunk akkoriban! Hohó: ’90-es évek: a videó-kölcsönzők virágkorában MUSZÁJ volt naponta két filmet megnézni, mert másnap vissza kellett vinni! Kivéve, ha illegálisan lemásoltuk, de igazából akkor is megnéztük. Este meg jött a film, vagy a Friderikusz-show, stb. Szóval, mi meg a tévét lestük.
Volt nekünk is kütyünk: a Tetris. Boldog-boldogtalan nyomkodta. Ez egy őrület volt a gimiben!
A következő két cikket a Szociológus küldte át egyik nap. Az írások hőse: Oravecz Nóra volt, aki bloggerként jelentős rajongótábort tudhat maga mögött. Lehet szeretni, gyűlölni, de fiatal kora ellenére megkerülhetetlen tényezővé vált a magyarországi internetközösség világában. Mint minden dolgot az életben, a köré épült kultuszt is érdemes több oldalról megvizsgálni. Ez nekem is tanúságos volt. Én a cikkekkel szemben megpróbálok semlegesen viszonyulni az Oravecz Nóra jelenséghez, de ismerve magamat, ez nem fog sikerülni. Majd a végén megírom, hogy mit gondolok.
Fügedi Beáta üzenete:
Olvass bele, milyen nézőpontjai vannak a sikernek! Az alábbi két cikk egy sikertörténetet mutat be – két különböző nézőpontból.
Vitaindítóként a következő kérdésekre keressük a válaszokat: Hogyan látjuk magunkat? Hogyan látnak bennünket mások? Kell-e foglalkoznunk mások véleményével? Ha igen, akkor kikével? Van-e szükség önkritikára a sikerhez?
1.)Oravecz Nóra: „Azt tehetem, amit érzek”
Nem oly rég működtetett egy álmokat teljesítő oldalt. Akkor keresett meg, mert egy fiatal lány velem szeretett volna beszélgetni. Nem mondtam nemet, így aztán előbb ismertem meg őt, mint az írásait. Nem sokkal később már egy előadását hallgathattam meg a sikere receptjéről. És csak ámultam, hogy 24 évesen milyen biztosan és magabiztosan szárnyal. 93 ezer követője van a Facebookon, miközben kőkemény kritikák próbálják kedvét szegni. De úgy tűnik, nem lehet.
Itt ülünk egy belvárosi szálloda halljában, ahol finom sütiket eszegetsz, és közben dolgozol. Nem csíped meg néha magad, hogy honnan hova jutottál?
Még mindig fura felfogni. Minden áldott este hálát adok mindazért, ami történik velem. Nem is reméltem volna négy évvel ezelőtt.
Sokszor fogalmazol úgy, hogy az „álmodat éled”. Mit jelent ez?
Amikor az ember cseperedik, elképzeli, milyen életet szeretne majd, ha felnő. Hasonlót, mint a szüleié, vagy épp egészen mást. Te elvágyódtál Vizslásról, a faluból?
Azt tudtam, hogy más életet szeretnék. Éreztem, hogy van bennem valami, amit ki kell hozni magamból. Nem a díszletek zavartak, inkább anyagi biztonságra vágytam. Láttam a szüleimen, ahogy hónapról hónapra éltek, mennyit idegeskedtek. Ezt nagyon nem akartam. Szerettem volna utazni, világot látni. Mi soha nem voltunk nyaralni. Emlékszem, mennyit dicsekedtek az osztálytársaim a nyaralásaikról, én pedig csak a nagyszüleimhez jutottam el… De utólag így volt jó, mert ezáltal erős családi minta él bennem. Sok ismerősöm van, akik jó anyagi körülmények között éltek, de alig figyeltek rájuk. Mi jártuk az erdőt, bicikliztünk, sportoltunk, bográcsoztunk – nagyon összetartott a család.
Adott egy 24 éves hiperaktív lány, aki közhelyekkel szétmaratott, émelyítően egyszerű, az összefüggéstelenséget is bátran vállaló mondataira felhúzott egy tökéletes brandet. Több tízezer követője van, megvásárolhatjuk az idézeteivel ellátott párnahuzatot és iPhone-tokot, és természetesen írt egy regényt is. Hogyan adjuk el a semmit? Megpróbáltuk megfejteni az Oravecz Nóra-jelenséget.
Kapcsoljuk be az ünnepi alkalmakra fenntartott instant Coelho-generátorunkat, a kapott mondatról hámozzuk le a kínossá misztifikált, szentimentális héjat, dobáljunk a szavak közé véletlenszerűen néhány kocka Csernus Imrét, egy falat Fejős Évát, majd az egészet rázzuk össze egy gimnazista lány fogalmazókészségével és gondolatvilágával. Az eredmény egy egyelőre ártalmatlan, mégis végtelenül aggasztó jelenség a közösségi médiában. A kallódó West-Balkán generáció Aszpirin plusz céje.
Oravecz Nóra 24 éves, social media managerként dolgozik, soha nem volt még szerelmes, és semmi köze a pszichológiához azon túl, hogy állítása szerint 18 éves kora óta az összes létező pszichológiai és ezoterikus témájú könyvet elolvasta, mégis pont olyan vaskos rajongótábort (augusztus 21-én 38 606 fő) szippantott maga köré naponta posztolt lelki tanácsaival és arcpirítóan közhelyes bölcsességeivel, mint Gyurcsány Ferenc (40 572 fő). 18-35 éves követői között olyan nevek buzognak fel, mint Hajdú Péter, Sarka Kata, Bíró Ica, Debreczeni Zita, vagy Steiner Kristóf. Ő pedig büszke rájuk.
Én biztos, nem írnék róla becsmérlő cikket. 24 évesen elérte azt, amiről sokan álmodni sem mernek. Megtalálta a semmitmondó női magazinok olvasóinak célpiacát, és megadja nekik azt, amit várnak: könnyen fogyasztható instant tanácsokat. Pénzt nem adok ilyen magazinokért, de ha a kezembe kerül egy, átlapozom, és szórakoztat. Nem biztos, hogy azonosulni tudok Oravecz Nóra értékrendjével, de ő valamit letett az asztalra, amit kitalált, abban nagyon ügyes, talpraesett, és még sokra viheti! Lehet tanulni tőle.
A weboldal SÜTIKET használ, amiket SAJNOS nem lehet MEGENNI, de segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalam további használatával jóváhagyod, hogy sütiket (magyarul cookie-kat) használjak.OkAdatkezelési szabályzat
Hozzászólások mostanában