A spejz nálunk dugig volt kacattal. Ez egy olyan hegynek tűnt első pillanatra, amelyet lehetetlen megmászni. Odatoltam a bejárathoz egy ládát, egy nagy dobozt és pár kukazsákot. A ládába Andi belepakolt mindent, én pedig elkezdtem a kíméletlen szelektálást. A ládában hagytam mindent (befőttek, szerszámok, stb.), ami visszakerül a „helyére” (még ezt is újra kellett értelmezni). A zsákokba a szemét, a dobozba pedig a „jó lesz még valamire” cuccok.

Nézzük sorba:

• befőttes üvegek: osztódással szaporodnak. Tele a pince és a padlás. Vajon atomháborúra készülök, amelyet 1000 üveg befőttel akarok túlélni? Nyilván nem.
  • NINCS IRGALOM! Véglegesen távozniuk kell!
• műanyag flakonok: 2 kicsit megtartok, ha megyek valahová „nyanyavíznek” (az öregasszonyokhoz hasonlóan mindig van a táskámban egy üveg innivaló, amely gyakran eláztat mindent). A többi:
  • NINCS IRGALOM! Szelektívbe
• öt év összes használt eleme és kiégett izzója ezer helyre szétszóródva:
  • NINCS IRGALOM! Szelektívbe
• nejlonzacskók: erre, az ásványvízre és a vécéhasználatra nyilvános helyen sajnálom a pénzt. A jókat megtartom, a szakadtakat, mocskosokat, büdösöket kihajítom.
  • NINCS IRGALOM!
• száraz kenyér, zsömle: amiből majd sohanapján prézlit csinálok.
  • NINCS IRGALOM!

Eddig könnyű (talán a befőttesüvegektől kicsit nehezebb megválni).

Most jönnek a „jó lesz még valamire” cuccok: kábelek, klaviatúrák, telefontöltők, csavarok, alkatrészek. A csavarokat beszórtam egy zárható fedelű vödröcskébe, azok maradhatnak. A többi egy dobozba, amelyet ha nem nyitunk ki egy év múlva, akkor, végleg kihajítunk. Fontos ráírni a határidőt, és a lejárat után már ki se nyissuk, nehogy kísértésbe essünk! Kérdeztem Zsoltit, hogy átnézi-e, hogy mi fontos? –Semmi, dobjam ki a fenébe! Szóval a felirat el is maradhat ebben az esetben.

Kevés a tárolónk, kicsi a spejz, és a pincelejárat miatt ferde a talaj nagy része. Még lehetnének polcok a falon, de rákerült egy dekoratív pár szerszámot elviselő szerszámfal. A törött csavarhúzókat már kihajítottam, de még így is rengeteg minden maradt. Kerestem a padláson egy centrifugaméretű erős dobozt, és beleraktam az összes szerelő vackot a fúrótól a fejlámpáig. Zsolti nem egy ezermester hobbibarkácsoló, ezért remélem, hogy elnézi azt nekem, ha derékig kell a dobozban elsüllyednie egy fogóért. Bár gyanítom, hogy ez a feladat rám hárul. A tömörítés megtörtént.

Van még egy összeszakadt műanyag egymásra rakható tárolónk a zöldségeknek:

NINCS IRGALOM! Véglegesen távoznia kell!

A polcrendszeren annyi hely szabadult így fel, hogy vígan elfért az egyiken az összes zöldség.

A végeredmény: Másfél óra alatt végeztünk: a tárgyak ¾ része eltűnt. Rend és átláthatóság, szabad kapacitás. Bár nincsenek illúzióim, hogy meddig….

Egy csomó használaton kívüli háztartási gép is foglalta a helyet. Azokat felvittem a padlásra. Majd odaadom annak, akinek szüksége van rá.

Azokat a dobozokat, cuccokat, amelyeket nem a kukába hajítunk, mert még valakinek jól jöhet vagy túl nagy, egy helyen tárolom a padláson – ez jó nagy terület, mert rengeteg lom tud felhalmozódni még nálunk is. Azért jó egy elkülönített helyre tenni, mert mindig csak akkor tudom meg, hogy lomtalanítás van az utcánkba, amikor, már mindenki rég kirakta a vackait, így én is fél óra alatt megszabadulok mindentől.

A padlás lesz az igazi kihívás. Ha a nyári ruhákat leszámítjuk, semmi nem hiányozna, ha eltűnne.

De mi van akkor, ha egyszer MÉG JÓ LESZ VALAMIRE az a sok cucc?!

Andi! Köszi a segítséget!

antikaotika