Szerző: antikaotika | ápr 7, 2015
Szerencsétlenség vagy szerencse?
Élt egy ember az ő fiával Észak-Amerika sztyeppéin, egy tanyán, és művelte a földjét. Egyetlen vagyonuk egy ló volt. Ezzel dolgoztak, vagy húzták a kocsit. Az ott élő testvérek időnként meglátogatták egymást. Egyszer elszökött a testvér lova. Jöttek rögtön a testvérek:
– Jaj, szegény testvér, hát ez az egyetlen lovad volt, ez is megszökött, most hogyan fogod művelni a földet? Milyen nagy szerencsétlenség ért téged ezzel!
Azt mondja a testvér: – Hát honnan tudjátok, hogy szerencsétlenség ért engem?
Aztán teltek a napok, megjött a ló, és hozott egy vadlovat magával. Megint jöttek a testvérek, és mondják:
– Hogy neked milyen szerencséd van, testvér! Most már nem egy lovad van, hanem kettő! Most már könnyebben tudsz munkálkodni!
– Mondja a testvér: – Honnan tudjátok, hogy jó ez nekem?
Néhány nap múlva a fia úgy határozott, hogy betöri ezt a vadlovat. Fölült a hátára, de a ló ledobta, és eltörött a fiú lába. Jöttek megint a testvérek:
– Jaj, milyen szerencsétlenség ért, ez az egy fiad van, ennek is eltörött a lába, most egész évben nem fog tudni segíteni, egyedül kell csinálnod mindent!
– Mondja a testvér: – Hát honnan tudjátok, hogy szerencsétlenség ez nekem?
Teltek a napok, jött a fiúhoz két barátja, hogy vadászni hívják őt. de nem tudott elmenni, mert el volt törve a lába.
– Milyen szerencsétlenség, nem tudsz eljönni, vadászni velünk. Elmegyünk akkor ketten.
– És egyik sem tért haza többé… Vagy a vadállatok szaggatták szét, vagy az indiánok ejtették fogságba őket, nem tudni. Jöttek a testvérek:
– Jaj, de jó, hogy eltörött a fiad lába, így életben maradt!
– Ha nem is értjük sokszor az élethelyzeteket, hogy mi miért történik, de akik Istent szeretik, azoknak előbb-utóbb minden javukra válik!
– Az egyik barátjának a felesége gondozta ezt a törött lábú fiatalembert, és egy idő múlva feleségül is vette, mert annak férje meghalt.
Jöttek a testvérek, de már nem szóltak semmit. Gondolták, majd ha eltelik 10 év, akkor majd megmondják, hogy jól járt-e ezzel az asszonnyal.
Nagyon sokszor így vagyunk mi is, amikor nem értjük Isten szándékát. De Isten tudja, mit akar velünk! Olyan Ő, mint egy mérnök, aki előtt ott a terv, és tudja az összefüggéseket. Mi csak a mostani percet látjuk, és a szerint ítélünk. De Isten az egész világot látja, a világ menetét, Isten mindent lát, és éppen ezért másképpen nézi az élet dolgait és a körülményeket, mint mi, mert Isten mindent tud, és mindent ismer! Biztos az, hogyha baj ér, akkor baj van? Egyáltalán nem biztos! Lehet, hogy Isten valami jót akar kihozni belőle! Lehet, hogy Isten megállítani, megfogni akar, valamitől meg akar menteni! Isten a rosszból is jót tud kihozni! Mert Ő nem kedvünkre cselekszik, hanem javunkra! Ha sokszor megadná, amit mi kívánunk, akkor eltérnék, és elhagynánk Őt, és elvesznénk. Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van! Ne felejtsd el, hogy az élet alagútjain, a nehéz napok között Isten fogja a kezedet! És ha Ő fogja, akkor akármilyen sötét, Ő átvisz rajta! Ő jóra fordít mindent! Barátkozzunk meg ezzel a gondolattal, hogy „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van!” Róma 8.28
Forrás: http://biblia.network.hu/
Hallgasd meg Jób próbatételének tanulságait Kiss József tolmácsolásában!
Antal-Pap Judit
Ha nem akarsz lemaradni, KATTINTS IDE!
Szerző: antikaotika | márc 11, 2015
Párkapcsolatok – Elvárás és megfelelési kényszer
Valójában ma egy olyan álpatriarchális társadalomban élünk, amelyben a nők jelentős része mindinkább házisárkánnyá válik, miközben sok férfi egyre zsugorodó kerti törpének érezheti magát: ezek a kényszerű szerepek valamennyi érintettre rombolóan hatnak – összegzi többéves szakmai tapasztalatát Aszalós Péter pszichológus. A párkapcsolatok javítására szakosodott, önismereti tréningeket vezető szakember az MTI-Pressnek elmondta a jelenségről, hogy több lépésben lezajló, hosszas folyamatról van szó, amelynek alapja a férfiak általános elbizonytalanodása, az utóbbitól pedig az egész euró-atlanti kultúrára jellemző hagyományos férfi uralom megrendült. 
A látszat fenntartása egyre kínosabb, amitől a nők is frusztráltak. Ugyanis a megálmodott erős, magabiztos, minden helyzetet uralni képes férfi helyett a nők sok esetben életük párjának mostanság – a pszichológus szavai szerint – valójában „egy gyámolításra szoruló kisfiúnak rebegik el a boldogító igent, aki önállóan még egy szöget sem képes beverni a falba.” A jó feleségnek nem csupán szeretőként, háziasszonyként, anyaként kell helytállnia, hanem ennél is fontosabb feladat a párja önbizalmának állandó megerősítése. – Naponta érzékeltetnie kell vele, hogy „drágám, nem vitás, te vagy a legjobb.” Ha e biztatás szívből jön is, sok nő mégiscsak csalódott. Ez a magában elnyomott érzés pedig párját illetően fokozódó elégedetlenségben nyilvánulhat meg. Elfojtott dühe zsörtölődésig fajul, ami pedig – rossz esetben – kezdeti lépés az elsárkányosodáshoz – magyarázza Aszalós Péter.
Kényeztetési verseny A szakember szerint a férfiúi önbecsülés a mai világban ezer sebből vérzik. Régen mint családfenntartót eleve egyfajta tisztelet övezte a férfit. A kétkeresős modellben viszont megrendült az ezen alapuló tekintély. Az értékrend általános zűrzavarában a munka is – mint az önbecsülés másik fontos pillére – veszített értékéből, társadalmi presztízse zuhant. Az egyéni valós teljesítmény helyett a pénz a mérce. Nem számít, hogy a „sikeres vállalkozó” miként vagyonosodik, csak legyen alatta egy gallytörő ráccsal felszerelt luxus terepjáró. Így pedig a jól végzett munka jutalmát adó elismerés is vékonyabban csordogál, kevésbé táplálja az önértékelést.
Ebben a helyzetben a fiúgyerek sokszor – még ha nem is csonka családban cseperedik – mintaként maga előtt csak egy állandó megerősítésre szoruló, gyötrődő, önmagával viaskodó apát lát. E halovány háttérre támaszkodva kellene majd később „óriásként” megküzdeni a világgal – érzékelteti a folyamatot a szakember. Mint kifejti, az apahiányos társadalom a gyerekben állandósítja a belső bizonytalanságot, aki emiatt gyakran az anyja szoknyája mögött keres menedéket. A mama pedig – csupa jó szándékból – hajlamos lehet érzelmileg bekebelezni a „szeme fényét”, ezzel viszont megfosztja a felnőtt férfivá válás esélyétől, bizonyos értelemben kasztrálja őt. A pszichológus megemlíti, hogy a primitívnek mondott afrikai törzseknél ez nem így van, náluk ősi beavatási szertartás keretében választják el a serdülő gyereket az anyjától. A fiú a fájdalom elviselésének próbáján átesve már megbecsült felnőttként térhet vissza a családi kunyhóba. A nyugati országok szokásmódja szerint pedig 18 éves korában a fiatal elköltözik otthonról, és megkezdi az önálló életet. Nálunk ez másként alakult.
Olvasd tovább az eredeti cikket: Párkapcsolatok – Elvárás és megfelelési kényszer
Forrás: www.webbeteg.hu
Szerző: antikaotika | márc 6, 2015
Farkas Mária – cigány példakép négy diplomával
A kaposvári cigánytelepen született, tizenhét éves korában férjhez akarták adni, de ő inkább tanulni akart és tanítani. A család támogatása nélkül ez kivitelezhetetlen lett volna, a romák bárminemű oktatásában ez a kiindulópont: a szülők megnyerése – mondja a 40 éves Farkas Mária, pedagógus és romológus, a Gandhi Gimnázium volt igazgatóhelyettese, többek között a cigány népismereti tankönyv társszerzője.
Farkas Mária. Fotó: Sarmasági Andrea
– Kaposváron születtem, egy beás cigány családban, és a kaposszentjakabi cigánytelepen éltünk hatéves koromig, a szüleim válásáig. Emlékszem, az utcánkban akkor még mindenki dolgozott. Édesapám művezető oktató volt, hideg-meleg burkoló, rettenetesen hajtós, becsületes, igazi munkásember. Soha egyetlen egy napon nem hiányzott a munkahelyéről, ezt a szorgalmat nagyon értékeltem benne. Édesanyám is dolgozott, több műszakban is, de csak 54 évesen, ötgyerekes cigányasszonyként tette le az érettségit, méghozzá az én ösztönzésemre.
Voltak tanult emberek a családjában?
– Senki sem volt különösebben iskolázott, és soha nem mondták nekem, hogy tanuljak. Én viszont szorgalmas gyerek voltam, szerettem olvasni, a magyar volt a kedvenc tantárgyam. Az általános iskolában, a középiskolában, a főiskolai és egyetemi tanulmányaim során is a legjobb tanulók közé tartoztam.
Érte valaha atrocitás a származása miatt?
– Kezdetben abba az iskolába jártam, ahol most is tanítok, utána egy olyan iskolába kerültem, ahol egyedül én voltam cigány. Ott rengeteg negatív élmény ért, a gyerekek sokat csúfoltak. Pedig legfeljebb annyiban különböztem tőlük, hogy sötétebb volt a bőröm, és nem voltak márkás ruháim, hiszen édesanyám egyedül nevelt minket, de mindig tisztán járatott. Hazamentem, anyámnak sírtam el, hogy bántanak. Erre ő bement az iskolába, és a maga cigány temperamentumával rendet rakott, hogy az ő lányát senki ne merje bántani. A tanárok is rendre intették a gyerekeket, mert volt, hogy a csúfoláson túl elgáncsoltak, hóval megetettek. Tehát voltak negatív tapasztalataim. Ezeket szerintem nem fogom kitörölni az emlékezetemből soha, de megbocsátottam.
Ez később is folytatódott?
– Nem, a középiskolában, az egyetemen, a munkahelyeimen is mindig jó szívvel fogadtak. Az általános iskolai osztálytársakkal ma már osztálytalálkozókat szervezünk, és jó a kapcsolatom velük. Bocsánatot kértek az akkori viselkedésükért, hiszen felnőttként másképp látják a világot, mint annak idején. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy négy diplomával bebizonyítottam: cigány származásúként én is el tudok érni annyit, mint ők. Bár alapvetően soha nem akartam másoknak megfelelni, csupán a magam céljait, vágyait akartam elérni. Ez nem ment könnyen: a gyermekem nevelése, a háztartás és munka mellett az egyetemre járás sok lemondással járt, szabadidőm nem volt. Hajnali fél háromkor keltem éveken át, a csendben írtam a szakdolgozatomat, tanultam, majd a kislányomat elindítottam az iskolába, és eljártam dolgozni a Gandhi Gimnáziumba.
Mindez miként hatott a magán-életére?
– 14 éves korban a családunkban gyakorlatilag minden lány úgymond „férjhez” ment. Én viszont elmagyaráztam a szüleimnek, hogy nem szeretnék férjhez menni, hanem tanulni szeretnék. Ők ezt elfogadták. Én egyáltalán nem foglalkoztam a fiúkkal, 22 éves koromban ismertem meg a leendő férjemet is. Nagyon szép kapcsolatunk volt, de hosszú távon nem tudta tolerálni, hogy rengeteget dolgozom, és keveset látjuk egymást. Elváltunk, de szerelmünk gyümölcseként egy kislány született, akit azóta egyedül nevelek.
Eredeti cikk folytatása: Farkas Mária – cigány példakép
Forrás: hetek.hu
Szerző: antikaotika | márc 2, 2015
Ma a győztes Ábrahámról és Jézus tanításainak összefoglalásáról, azaz Isten Országa alkotmányának további passzusairól olvashatunk. Keresztény körökben szinte közhelynek számít az, hogy mi Ábrahám áldását örököltük. De mire mondjuk ezt, mire alapozzuk ezt a kijelentést? Arra, hogy a Galata levél 3,13-14-ben ez áll: “Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, a ki fán függ: Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük hit által.” De mi ez az Ábrahám áldása? Mit ígért Isten Ábrahámnak? Az 1 Mózes 12,2-3-ban ezt olvassuk: “Én pedig nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, nevedet naggyá teszem, sőt, áldássá teszlek téged!”
Később kijelenti, hogy Ő maga jelent pajzsot Ábrahám számára. Ezt a pajzsot se középkori pajzsként képzeljük el, hanem inkább egyfajta szellemi energiapajzsként, ami messze túlmutat a természetes világon. Ugyanígy, a “megáldalak” mai nyelvre fordítva annyit tesz, hogy “sikeressé teszlek”.
Így is lett: nem sokkal később Ábrahám az éhínség miatt Egyiptomba menekül és a fáraó elhalmozza őt ajándékokkal – anélkül, hogy ő ezért bármit is tett volna. A fáraó a Szentírás tanúsága szerint juhokat, kecskéket, marhákat, szamarakat, tevéket, rabszolgákat és rabszolganőket ajándékozott neki – ezek mai nyelvre fordítva ingatlanok, befektetések, részvények, nemesfémek stb. A lényeg, hogy a kor standardjai szerint komoly vagyontárgyakkal halmozta el Ábrahámot.
Később, Bétel felé tartva már ezt olvassuk róla: Ábrám ekkorra már nagyon meggazdagodott: rengeteg állata, ezüstje és aranya volt. Ezután elérkezünk a mai részhez, amikor is az öt királyt leverő Kedorláómer felett arat győzelmet. Ekkor nem kevesebb mint 318 hadrafogható férfit sorakoztatott fel, akik már mind az ő szolgálatában születtek – mondhatjuk azt, hogy 318 alkalmazottja volt. Most ismét kanyarodjunk vissza a jelenbe: ha ma valakinek rengeteg aranya és ezüstje és 318 alkalmazottja van, minek mondjuk? Gazdag embernek, nem? És ez ellenkezik a Biblia és az Újszövetség tanításaival, nem? Egyáltalán nem! Isten éppen ezt jelenti ki Pálon keresztül, hogy a többi, Ábrahámnak tett ígéret mellett ez is a miénk! Nem az áldás, nem a siker, nem pénz minden rossz gyökere, hanem a pénz szerelme. Azt is szokták mondani, hogy addig nincs semmi probléma, amíg valakinek csak a zsebében van a pénz és nincs a szívében.
Olvasd tovább: Ábrahám áldása (sikere)
Hallgasd meg az Ábrahám áldása (sikere) részhez tartozó bibliai fejezeteket
Forrás: www.napihangzobiblia.hu
Szerző: antikaotika | márc 1, 2015
A következő két cikket a Szociológus küldte át egyik nap. Az írások hőse: Oravecz Nóra volt, aki bloggerként jelentős rajongótábort tudhat maga mögött. Lehet szeretni, gyűlölni, de fiatal kora ellenére megkerülhetetlen tényezővé vált a magyarországi internetközösség világában. Mint minden dolgot az életben, a köré épült kultuszt is érdemes több oldalról megvizsgálni. Ez nekem is tanúságos volt. Én a cikkekkel szemben megpróbálok semlegesen viszonyulni az Oravecz Nóra jelenséghez, de ismerve magamat, ez nem fog sikerülni. Majd a végén megírom, hogy mit gondolok.
Fügedi Beáta üzenete:
Olvass bele, milyen nézőpontjai vannak a sikernek! Az alábbi két cikk egy sikertörténetet mutat be – két különböző nézőpontból.
Vitaindítóként a következő kérdésekre keressük a válaszokat: Hogyan látjuk magunkat? Hogyan látnak bennünket mások? Kell-e foglalkoznunk mások véleményével? Ha igen, akkor kikével? Van-e szükség önkritikára a sikerhez?
1.) Oravecz Nóra: „Azt tehetem, amit érzek”
Nem oly rég működtetett egy álmokat teljesítő oldalt. Akkor keresett meg, mert egy fiatal lány velem szeretett volna beszélgetni. Nem mondtam nemet, így aztán előbb ismertem meg őt, mint az írásait. Nem sokkal később már egy előadását hallgathattam meg a sikere receptjéről. És csak ámultam, hogy 24 évesen milyen biztosan és magabiztosan szárnyal. 93 ezer követője van a Facebookon, miközben kőkemény kritikák próbálják kedvét szegni. De úgy tűnik, nem lehet.
Itt ülünk egy belvárosi szálloda halljában, ahol finom sütiket eszegetsz, és közben dolgozol. Nem csíped meg néha magad, hogy honnan hova jutottál?
Még mindig fura felfogni. Minden áldott este hálát adok mindazért, ami történik velem. Nem is reméltem volna négy évvel ezelőtt.
Sokszor fogalmazol úgy, hogy az „álmodat éled”. Mit jelent ez?
Amikor az ember cseperedik, elképzeli, milyen életet szeretne majd, ha felnő. Hasonlót, mint a szüleié, vagy épp egészen mást. Te elvágyódtál Vizslásról, a faluból?
Azt tudtam, hogy más életet szeretnék. Éreztem, hogy van bennem valami, amit ki kell hozni magamból. Nem a díszletek zavartak, inkább anyagi biztonságra vágytam. Láttam a szüleimen, ahogy hónapról hónapra éltek, mennyit idegeskedtek. Ezt nagyon nem akartam. Szerettem volna utazni, világot látni. Mi soha nem voltunk nyaralni. Emlékszem, mennyit dicsekedtek az osztálytársaim a nyaralásaikról, én pedig csak a nagyszüleimhez jutottam el… De utólag így volt jó, mert ezáltal erős családi minta él bennem. Sok ismerősöm van, akik jó anyagi körülmények között éltek, de alig figyeltek rájuk. Mi jártuk az erdőt, bicikliztünk, sportoltunk, bográcsoztunk – nagyon összetartott a család.
A cikket itt olvashatod tovább: Oravecz Nóra: „Azt tehetem, amit érzek”
Forrás: life.hu
2.) Az Oravecz Nóra -jelenség nyomában
Adott egy 24 éves hiperaktív lány, aki közhelyekkel szétmaratott, émelyítően egyszerű, az összefüggéstelenséget is bátran vállaló mondataira felhúzott egy tökéletes brandet. Több tízezer követője van, megvásárolhatjuk az idézeteivel ellátott párnahuzatot és iPhone-tokot, és természetesen írt egy regényt is. Hogyan adjuk el a semmit? Megpróbáltuk megfejteni az Oravecz Nóra-jelenséget.
Kapcsoljuk be az ünnepi alkalmakra fenntartott instant Coelho-generátorunkat, a kapott mondatról hámozzuk le a kínossá misztifikált, szentimentális héjat, dobáljunk a szavak közé véletlenszerűen néhány kocka Csernus Imrét, egy falat Fejős Évát, majd az egészet rázzuk össze egy gimnazista lány fogalmazókészségével és gondolatvilágával. Az eredmény egy egyelőre ártalmatlan, mégis végtelenül aggasztó jelenség a közösségi médiában. A kallódó West-Balkán generáció Aszpirin plusz céje.
Oravecz Nóra 24 éves, social media managerként dolgozik, soha nem volt még szerelmes, és semmi köze a pszichológiához azon túl, hogy állítása szerint 18 éves kora óta az összes létező pszichológiai és ezoterikus témájú könyvet elolvasta, mégis pont olyan vaskos rajongótábort (augusztus 21-én 38 606 fő) szippantott maga köré naponta posztolt lelki tanácsaival és arcpirítóan közhelyes bölcsességeivel, mint Gyurcsány Ferenc (40 572 fő). 18-35 éves követői között olyan nevek buzognak fel, mint Hajdú Péter, Sarka Kata, Bíró Ica, Debreczeni Zita, vagy Steiner Kristóf. Ő pedig büszke rájuk.
Olvasd tovább: Az Oravecz Nóra -jelenség nyomában
Forrás: HVG
Magánvéleményem:
Én biztos, nem írnék róla becsmérlő cikket. 24 évesen elérte azt, amiről sokan álmodni sem mernek. Megtalálta a semmitmondó női magazinok olvasóinak célpiacát, és megadja nekik azt, amit várnak: könnyen fogyasztható instant tanácsokat. Pénzt nem adok ilyen magazinokért, de ha a kezembe kerül egy, átlapozom, és szórakoztat. Nem biztos, hogy azonosulni tudok Oravecz Nóra értékrendjével, de ő valamit letett az asztalra, amit kitalált, abban nagyon ügyes, talpraesett, és még sokra viheti! Lehet tanulni tőle.
antikaotika
Hozzászólások mostanában