Értéket a gyerekeinknek! Valami fontos hiányzik.

Korábbi bejegyzésemben írtam a kütyüfüggő fiatalokról. Mielőtt szörnyülködni kezdünk az utánunk jövő generációkon, ne felejtsük, el, hogy amit látunk, arról valahol mindig a szülők és az aktuális társadalmi (t)rend a felelős. A világot és annak az elvárásait nem tudjuk megváltoztatni, a mi szerepünk az, hogy valós értéket nyújtsunk a gyerekeinknek. Sajnos gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy a kisgyerekek között is az számít majdnem kizárólagos értéknek, hogy kinek milyen telefonja van.

Én (még) szerencsés helyzetben vagyok, mivel egy egyszerű észak-magyarországi kisvárosban élek, „keresztény gettóban”, vagyis a szomszéd családok is járnak valamilyen gyülekezetbe, és a gyerekeimet keresztény iskolába járatom. Nem az a célom, hogy szektás kis nyamvadékokat neveljek búra alatt, hanem működő alternatívát szándékozok kínálni az értékvesztett világgal szemben. Nyilván, a „keresztény” gyerekek sem tökéletesek, de látszik rajtuk, hogy kaptak valami pluszt, ami kezd kiveszni a társadalomból: a felnőttek tiszteletét, engedelmességet, segítőkészséget, a közösségben való gondolkodást.

Mi szülők a példamutatásunkkal tehetjük a legtöbbet a kis életre felkészítő hátizsákjukba. Rájöttem, hogy ez is kevés. Még mindig Mózes 5. könyvének 11. részénél jártam, amikor szíven ütött a következő rész:

Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon. Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is, beszélj róluk, ha otthon vagy, és ha úton jársz, ha lefekszel, és ha felkelsz. Írd fel azokat házad ajtófélfáira és kapuidra, hogy hosszú ideig éljetek, és éljenek fiaitok is azon a földön, amelyről megesküdött az ÚR atyáitoknak, hogy nekik adja, amíg csak ég lesz a föld fölött. (V.Mózes 11:18-21.)

Ez azt jelenti, hogy nem csak példamutatásra és szeretetre van szükség, hanem az értékrendünkre meg is kell tanítani a gyerekeket. Reggel és este, étkezések közben, ha sétálunk, ha autókázunk, mindig.

Érhet az a vád, hogy nem engedem szegényeknek, hogy majd maguk döntsék el, hogy nekik mi az érték, mi alapján szeretnének élni. Én hagyom, csak fontosnak tartok egy olyan alapot lefektetni az életükbe, amihez tudnak majd viszonyítani, hogy legyen mihez ragaszkodni, vagy eltérni attól.

Nem akarom, hogy a média vagy a korszellem határozza meg az értékrendjüket. Nem szeretném, hogy egoista majmok legyenek, akik a másik embert csak önző vágyaik kiszolgálására használják. Sajnos ezt látom, és azt, hogy az érték nélküli fiatal generáció szüleinek sincs semmilyen értékrendje. Vagyis van: olyan, amiben az anyagiak határozzák meg az ember életét, ahol a legnagyobb dicsőség tévében szerepelni celebként, ahol könnyebb kapcsolatot váltani, mint küzdeni a meglévőért.

Most prédikálok, pedig semmi garancia nincs arra, hogy az én gyerekeim mintakamaszok és mintafelnőttek lesznek, mint ahogy én sem voltam az, de legalább van egy szilárd pont, amihez visszamehetek, és újraértelmezhetem az életemet.

Vajon meg tudjuk adni ezt nekik? Lesz mit elővenni a hátizsákjukból?

antikaotika