Ki kapcsolta ki az agyam? – mindenkinek el kell olvasnia!

Ki kapcsolta ki az agyam? – mindenkinek el kell olvasnia!

Jó pár éve az interneten böngészve bukkantam egy interjúra, amelyet egy keresztény agykutatóval készítettek. Magával ragadó stílusával közérthetően beszélt tudományos munkájáról, és a gondolkodás szervi hatásairól. Bebizonyította, hogy az agykutatás kezdi utolérni a Bibliát. Vagyis amit az elme megújításáról és a szív gondolatairól mond a Szentírás, az orvosi szempontból is megállja a helyét. Akkoriban, még csak angol nyelven tudtam megrendelni a könyvet „Who switched off my brain?” címmel, amelynek később magyarországi visszhangja is lett. Annyira tetszett a mű, hogy felhívtam az egyik lapkiadót, hogy nem volna valaki, aki lefordítaná magyarra, mert szerintem ezt mindenkinek el kellene olvasni. Két éve már magyar nyelven is elérhető: „Ki kapcsolta ki az agyam” könyv, amelyről a lenti cikkben olvashatsz ízelítőt!  

A 20. század nyolcvanas éveinek végéig a tudósok azt gondolták, hogy az agy olyan, mint egy gép: ha egy alkatrésze „eltörik”, nem lehet megjavítani. Úgy hitték, hogy az agy a születésünktől fogva változatlan, és az életkorral együtt elöregszik, génjeink pedig teljes mértékben determinálják sorsunkat. Dr. Caroline Leaf, Amerikában tevékenykedő agykutató sok kollégájával együtt állítja: ez a vélekedés már a múlté. Az agy képes változni, növekedni, fejlődni. A gondolatok mérhetőek, életünk minden területére hatnak, és ami a legfontosabb: meg tudjuk változtatni azokat.

A neves kutatónő ma­gyarul is megjelent könyvében nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az agykutatás eredményei alátámasztják a Biblia évezredekkel ezelőtt leírt, ezzel foglalkozó állításait – vagyis azt, hogy az elménk megújítható, a mérgező gondolatoktól és érzelmektől meg lehet szabadulni, képesek vagyunk megváltozni és meggyógyulni, és agyunk tényleg „bekapcsolható”. Nem vagyunk többé a biológia áldozatai.

A könyv szerzője szerint a gondolkodásmód változtatható, ennek köszönhetően meg lehet törni azt a láncolatot, mely lehetetlenné tette, hogy jó útvonalon haladjon az ember élete. „Tudósként számomra az a legfantasztikusabb, hogy láthatom e tudományág eredményeit teljes mértékben összhangba kerülni Isten Igéjével. Nagyon nagy izgalommal tölt el, hogy részesei lehetünk az emberiség legelképesztőbb tudományos kalandjának – a »valódi én« megértésének” – fogalmaz dr. Leaf.

Fák és ágak

Az elmúlt években bizonyítást nyert, hogy a gondolatok az idegsejtek bizonyos részeiben (a kis nyúlványaikban, azaz dendritekben) raktározódnak el, ezáltal tudományos módon mérhetőek, és a fizikai testre gyakorolt hatásuk is valóságos. A gondolat úgy néz ki az agyunkban, mint egy fa és annak ágai. Ahogy a fa egész éle­­­tében nő, újabb és újabb ágakat növeszt, ugyanígy alakulnak ki gondolataink is – a rosszak és a jók egyaránt.

Érzelmeinken keresztül vagyunk képesek „érezni” gondolatainkat, ugyanis minden egyes gondolat hordoz érzelmet. Minden emlékképhez és gondolathoz társul egy hozzá tartozó – pozitív vagy negatív – érzelem, amely elraktározódik az agyban, és mint valami fénymásolat, a test sejtjeibe is beépül. A kutatónő a lehetséges terápiát is elénk tárja.

A piszkos tizenkettő

A két évtizede zajló kutatásai során – az agy működésének figyelembe vételével – tizenkét területet talált, ahol szükség lehet változtatásra. Könyvében megkísérli egyszerűen, köz­érthető módon, de nagyon pontosan leírni, hogy hogyan jön létre a „mérgező” állapot az egyes területeken. Ezután az olvasót egy, a tudományos kutatások eredményein alapuló különleges folyamaton vezeti át, amelyet „méregtelenítés”-nek nevez. „Ez hasonló ahhoz, mint amikor valaki kiválaszt egy könyvet memóriája könyvespolcáról, újraír egy oldalt a könyvben, aztán visszateszi a polcra a tiszta, mérgezett gondolatoktól és érzelmektől mentes könyvet.” Megtanulható az is, hogyan lehet megakadályozni az ilyen mérgező gondolatok felépülését.

A módszer a szerző állítása szerint sok embernek segített a tanulásban, gondolkozásban, és abban, hogy megértsék és jó irányba tereljék életük folyását.

Feltétlenül olvasd tovább, hogy mit mond a szívről, ami sokkal több mint egy pumpa! → Ki kapcsolta ki az agyam?

Forrás: hetek.hu

Rémálomból diadal – Hogyan győzzem le a félelmeimet?

Rémálomból diadal – Hogyan győzzem le a félelmeimet?

Rémálomból diadal – Hogyan győzzem le a félelmeimet?

A következő hírlevelem illetve a hét témája a félelem leküzdése lesz.  Hogyan győzzem le a félelmeimet? A győzelem nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem érezzük többé a félelmet, hanem azt, hogy a félelemérzet ellenére megteszünk egy bátor lépést:

szembefordulunk a mumussal.

Nem vagyok egy álomfejtő típus, viszont valamit az álmaimon keresztül értettem meg.

Tizenévesen volt egy visszatérő rémálmom, amilyet lehet, hogy te is átéltél már: üldöztek, és én menekültem. Egész éjjel futottam, és bujkáltam, miközben éreztem, hogy egy gonosz erő a nyomomban van, és el akar kapni. Bárhová bújtam, mindenhol megtalált. El nem kapott, mert a végén mindig felriadtam. Nagyon ijesztő volt.

16 évesen hívő keresztény lettem, ami tényleg újjászületés volt. Hú, ennek már lassan 23 éve, azóta formálódok, mint púpos gyerek a prés alatt!

Hogyan győzzem le a félelmeimet az álmaimon keresztül?

A rémálom visszatért, én pedig csak menekültem, ahogy tudtam. Aztán egyszer csak eszembe jutott egy bibliai vers:

„Nagyobb az, aki bennem van, mint aki a világban van!”

Hirtelen tudtam, hogy a gonosz erő nem tud többé legyőzni, de ehhez szembe kell fordulni. Mivel az álmot valóságnak éltem meg, megfordultam, ami nagyon félelmetes volt. Nem láttam semmit, csak éreztem, hogy ott a gonosz előttem, majd hirtelen elkezdtem futni felé teljes erőmből a rettenet felé. A legnagyobb meglepetésemre a gonosz elkezdett menekülni, én pedig egyre elszántabban üldöztem. A félelmet felváltotta a legyőzhetetlenség érzete. Ez az álom visszatért még párszor. Mindig félelmetesen indult, de már vártam az üldözést. A végén már azt álmodtam, hogy egy tömeget egy biztonságos alagsorba terelem, és egyedül indulok a leszámolásra, mint egy akcióhős. A legnagyobb csalódásom az volt, hogy mindig hamarabb ébredtem fel, mint hogy elkaptam volna az ellenséget.

Az álom azért volt érdekes, mert egyébként a való életben nem voltam ilyen bátor. Sok mindent viszont megtanultam belőle. Én hiszek a gonosz létezésében, és tudom, hogy a legnagyobb ereje a hazugságaiban és a megfélemlítéseiben van. Amikor ezt sikerült lelepleznem, akkor rájöttem, hogy amitől menekülök, az nem is olyan félelmetes, csak ehhez meg kell fordulni.

Ez az élet minden területére igaz.

Félsz valamit megtenni, azért is tedd meg! Meg fogsz lepődni az eredményen!

Az egyik ilyen mumus a felhalmozódott tartozás, adósság lehet. A következő részben leírom, hogy hogyan sikerült legyőzni az egyik ilyen fojtogató szörnyet!

Addig is egy kis inspiráló videoklip, amitől lehet, hogy téged is kiráz a hideg: ITT MEGNÉZHETED

Bátor kilépést kíván:

antikaotika

Hogyan győzzem le a félelmeimet? Úgy, hogy szembenézek velük!

Ha érdekel a heti téma, iratkozz fel a hírlevelemre!

Hogyan győzzem le a félelmeimet  cikk folytatása letölthető feladatlappal:

Legyőzöm a félelmeimet – feladatlap

KÉRED A HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV

Háztartási túlélőkönyv

INGYENES 

HANGOSKÖNYV SOROZATÁT?

Ha IGEN, akkor add meg az e-mail címed, és már küldöm is.

⇓ ⇓⇓ ⇓⇓ ⇓

 

Túlélő háztartás. Egyszerűen jobb – jobb egyszerűen. Mit jelent ez?

  1. Két út, egy cél – úton a túlélő háztartás felé
  2. Zsuzsa megváltoztatja az életét – egy majdnem igaz történet
  3. Időbeosztás – az eltűnt órák nyomában
  4. A kevesebb több. A selejtezés áldásairól
  5. Egy mindenkiért – mindenki egyért
  6. A takarítás (nem) végtelen történet
  7. Nagymosás, ahogy nagyanyáinktól láthattuk
  8. A Heti Bevásárlás
  9. A Konyha Meghódítása…

 

Kérem az ingyenes hangoskönyvet erre az e-mail címre:

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt –> Harmat Kiadó

 

Powered by WordPress Popup