Szeretnélek inspirálni olyan cikkekkel, amelyeknek azt a nevet adom: Önmegvalósítók. Az önmegvalósítók olyan emberek, akik ahelyett, hogy feltennék a kezüket megadva magukat a sorsnak, elindulnak az álmaik felé, szorgalmasan, elbukva és újra felállva. Az önmegvalósítók közül először nagy példaképemet: Vida Ágit mutatom be. 

A kisgyermekes édesanyák a hazai munkaerőpiac mostohagyermekei. Sokszor legjobb igyekezetük ellenére is perifériára szorulnak, és álláskereséskor kénytelenek zárt kapukat döngetni. Nem úgy Vida Ágnes. A kétgyermekes pszichológus felvette a kesztyűt, és utat tört a farkastörvények dzsungelében. Kisgyermekes édesanyaként önálló internetes vállalkozást és egzisztenciát teremtett családjának. Webfelületeit ma már havonta 200 ezernél is többen látogatják – már ügyfélszolgálatosokat is fel kellett venniük a temérdek feladat ellátására.

Miként lesz egy kisgyermekeivel gyesen lévő pszichológusból internetes vállalkozó?
– Tulajdonképpen az egész a gyermekeim születésével kezdődött. Akkortájt értelemszerűen a babával kapcsolatos teendők kötöttek le. Így persze megfordultam rengeteg, kismamáknak szóló netes fórumon, rendszeresen tanácsokat adtam, véleményt nyilvánítottam több témakörben. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy tömegesen fordultak hozzám „Ági, te annyira tájékozott vagy ezekben a témákban… Kérlek, segíts!” kérdésekkel. Ekkortájt jöttem rá, célszerűbb lenne a tapasztalataimat blog formájában nyilvánosság elé tárni, mintsem minden egyes érdeklődőnek külön-külön visszajelezni. A mára havonta 180 ezer látogatót vonzó www.kismamablog.hu-t ezért indítottam.

Kétségkívül remek statisztika egy kezdetben hobbiblognak induló felületen. Hogy sikerült ekkora látogatottságot generálni?
– Két fő témaköröm eleinte a hozzátáplálás (a gyermekek anyatej utáni táplálása), illetve a babák és az édesanyák nem alvásának kérdései voltak. Ezek sok fórumozó anyukát foglalkoztattak. Ebből a kettőből később normál könyv és e-book is született. Sőt, most is tömegesen rendelnek belőle a neten külföldön – többek közt az Egyesült Királyságban, Izraelben, de még Kanadában élők is, akiknek nincsen szakszerű segítség a témában.
A témakörök bővülésével aztán a látogatók száma is tovább nőtt. Különösen nagy érdeklődés övezi a szüléssel kapcsolatos érzelmi folyamatokat érintő (szülés utáni depresszió, mit érez az édesanya a szülés előtt-után-közben, és mi minden zajlik benne), valamint a gyermeklélektannal kapcsolatos témaköröket. Ezekből itthon nemigen áll szakirodalom az anyák rendelkezésére. Ami van, többnyire évtizedekkel ezelőtt íródott, ma kevésbé aktuális ismeretterjesztő kötet, telistele elavult hiedelmekkel, vélekedésekkel.
Másik blogja a www.gazdagmami.hu. Itt az internet segítségével építhető vállalkozás fortélyait ismerteti meg az önálló munkahelyet és jövedelemforrást teremteni kívánókkal.
– Az ötletet ugyancsak a fórumozó édesanyák és álláskeresési nehézségeik adták. Rengeteg anyuka örömmel tenne szert a baba mellől némi otthonról megkereshető mellékjövedelemre. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Az internetes fórumokon temérdek anyuka panaszkodott a legkülönfélébb, átverésgyanús vagy legalábbis csúsztatást tartalmazó ajánlatokról. Ugyanis az esetek többségében otthoninak vagy adminisztratívnak titulált munka gyakran MLM-hálózatépítést, üzletkötést vagy saját telefonról, önköltségen végzendő, bizonytalan sikerű telefonmarketinges munkákat takart.  Az internet azonban kézenfekvő megoldás  – szinte minden anyukának ott van az orra előtt. Ráadásul manapság alig akad kismama, aki ne vezetne valahol valamilyen blogot – legalább néhány sornyi bejegyzéssel és a gyermekei fényképével.
A gazdagmami.hu-n egészen konkrét vállalkozásötleteket is ad a regisztrálóknak. Nem tart attól, hogy kijátssza az adu ászait? És végül majd mások aratják le az Ön ötletei alapján a sikert és a dicsőséget?
– Egyáltalán nem tartok ettől, hiszen úgy gondolom, az oktatás lényege épp a tudás átadása. Csak egy példa: amikor a weboldalkészítést, az informatikát ajánlom mint lehetséges vállalkozási alternatívát az interneten, ezzel igen nagy kört szólítok meg.
Melyek a leggyakrabban előforduló tévhitek az internetes pénzkeresés kapcsán?

Cikk folytatása: Önmegvalósítók: Gazdag mami

Forrás: Hetek

KÉRED A HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV

Háztartási túlélőkönyv

INGYENES 

HANGOSKÖNYV SOROZATÁT?

Ha IGEN, akkor add meg az e-mail címed, és már küldöm is.

⇓ ⇓⇓ ⇓⇓ ⇓

 

Túlélő háztartás. Egyszerűen jobb – jobb egyszerűen. Mit jelent ez?

  1. Két út, egy cél – úton a túlélő háztartás felé
  2. Zsuzsa megváltoztatja az életét – egy majdnem igaz történet
  3. Időbeosztás – az eltűnt órák nyomában
  4. A kevesebb több. A selejtezés áldásairól
  5. Egy mindenkiért – mindenki egyért
  6. A takarítás (nem) végtelen történet
  7. Nagymosás, ahogy nagyanyáinktól láthattuk
  8. A Heti Bevásárlás
  9. A Konyha Meghódítása…

 

Kérem az ingyenes hangoskönyvet erre az e-mail címre:

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt –> Harmat Kiadó

 

Powered by WordPress Popup