Helyes_Beat „Örökkévaló” lemezbemutató koncert

Végre itt a magyar gospel zenekar várva várt második lemeze! 

A friss hangzású, magyar dicsőítő zenét játszó Helyes_Beat zenekar első lemeze nem várt sikerrel debütált a hazai keresztény könnyűzenei palettán. Az új korongra három évet kellett várni, cserébe a csapat saját dalokkal bővítette repertoárját.

ÖRÖKKÉVALÓ LEMEZBEM FLYER

http://www.youtube.com/watch?v=UU6pjbL15gs

A hét hivatásos zenész alkotta csapat
„Örökkévaló” című új lemezét március 19-én este 7 órától mutatja be élőben a budapesti Montázs Központban. A címadó dal videóklipjének premierjére február 19-én kerül sor a Helyes_Beat közösségi oldalán.

 

„Nagyon magasra tettük a lécet a debütáló lemezzel, így oda kellett figyelnünk, hogy ezt meg tudjuk ugrani. A második epizódok mindig sorsdöntőek, nem beszélve a saját dalok felelősségéről, amik kiegészítik az ismert dicsőítő dalok feldolgozásait. Lesz az albumon könnyedebb, energikusabb dal és mélyebb, gospel szerzemény is. Ezúttal még színesebbre sikerült az összkép” – mondta el az új lemez kapcsán a csapat frontembere és producere, Ferencz Péter (Peet), hegedűs, énekes, a nemzetközi Billboard-listás Peet Project zenekar alapítója.

Facebook event itt: https://www.facebook.com/events/1697263233823399/

Online jegyvásárlás egyszerűsített link: http://bit.ly/HBjegyek

Február 12-ig olcsóbban a jegyek (earlybird)!

 

 

 

KÉRED A HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV

Háztartási túlélőkönyv

INGYENES 

HANGOSKÖNYV SOROZATÁT?

Ha IGEN, akkor add meg az e-mail címed, és már küldöm is.

⇓ ⇓⇓ ⇓⇓ ⇓

 

Túlélő háztartás. Egyszerűen jobb – jobb egyszerűen. Mit jelent ez?

  1. Két út, egy cél – úton a túlélő háztartás felé
  2. Zsuzsa megváltoztatja az életét – egy majdnem igaz történet
  3. Időbeosztás – az eltűnt órák nyomában
  4. A kevesebb több. A selejtezés áldásairól
  5. Egy mindenkiért – mindenki egyért
  6. A takarítás (nem) végtelen történet
  7. Nagymosás, ahogy nagyanyáinktól láthattuk
  8. A Heti Bevásárlás
  9. A Konyha Meghódítása…

 

Kérem az ingyenes hangoskönyvet erre az e-mail címre:

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt –> Harmat Kiadó

 

Powered by WordPress Popup