Kedves Beca!

Reagálok az írásodra. Igazából már telefonon is megbeszéltünk pár dolgot.utálok takaritani

„Senkire nem húzhatunk rá olyan motivációkat, melyeket nem képes belsővé tenni”

A gyerekekre, alkalmazottakra néha muszáj. Az ideális tényleg az lenne, ha a külső motiváció belsővé alakulna. Ugyanakkor meg kell tanulni alkalmazkodni is. Már korábban vitatkoztunk azon, hogy szerintem egy családban meg kell határozni azt a minimumot, amit a „legrendesebb” családtag elvár. Nálunk a férjem a legrendesebb. Sok mindent megcsinálok (na jó ez túlzás), amit szeretne, de nem belső motiváció alapján, hanem mert neki fontos. Ezek olyan jelentéktelen dolgok, hogy miért is ne hozzam meg neki az áldozatot? Vagy bárkinek.

Volt egy vicces, de nagy kudarcélményem. A gyerekszobában eluralkodott a káosz. Hajnikával, a 9 éves lányommal órákig pakoltunk, szelektáltunk, tisztogattunk. Amikor végeztünk, nagyon boldog voltam, hogy milyen kellemes lett a szoba, végre lehetett játszani a készletekkel, amelyek visszakerültek a helyükre a dirib-darabkákkal.

Megkérdeztem Hajnikát:

  • Ugye, mennyivel jobb így a szoba? Te is biztos jobban érzed magad a rendben.
  • Nekem anya teljesen mindegy… – mondta közönyösen, flegmán.

Teljesen leforrázott. Ez a nem kívánt családi örökség újabb megnyilvánulása. Hát mit tegyek?

Marad a külső motiváció: addig nincs mese, számítógép, stb., amíg össze nem pakolsz kislányom!

„… az eszköz általi motiváció is csak addig él, amíg az eszköz használata fenntartja az érdeklődésemet. Például semmilyen konyhai eszköz nem fog rávenni, hogy főzőcskézni kezdjek itthon, ha egyébként nem szeretek főzni, bármennyire könnyíti meg az ételek elkészítését”

Szerintem van olyan eszköz, ami megszerettethet egy bizonyos dolgot. Mondtad, hogy a kenyérsütő géped is csak pár hónapig volt érdekes. Abban megállapodtunk, hogy kenyeret nem muszáj sütni, de takarítani mégiscsak kell néha. Ehhez kell megtalálni a megfelelő eszközt. Ezt a témát még nem fejeztük be…

Nekem az időzítő olyan szinten bevált, hogy el sem hiszem. Mi volt eddig velem? Miért takarítottam egész nap, és miért vett körül a szűnni nem akaró káosz? Mert egyszerre akartam mindent: alapos lenni és gyors. Na, ez is megér majd egy misét.

Amióta a nagy nyilvánosság elé kitettem a szégyenemet, azóta mindig stopperre takarítok. Minden reggel szétnézek, és az időmhöz és a rendetlenség fokához beállítom: 5 perc, negyed óra, fél óra. Ma 1 órát állítottam be, és a lényegre fókuszálva megcsináltam mindent: mosás, viharos pakolás, porszívó és felmosás minden helyiségben. Amikor végeztem, még maradt 5 percem, de azt már hagytam, mert sírt a kisbabám. Azt hiszem, hogy ezt az eszközt nem fogom megunni, mert bevált!

 

A kedvenc idézetem tőled:

„Amire konkrétabb választ tudok adni: hogy engem mi motivál a rendre. Ezen nekem is el kellett gondolkodnom, és végül a következőre jutottam: semmi. Utálok rendet rakni, és semmivel nem tudtok rávenni, hogy megcsináljam!” – Éljen Beca, a hős, aki bevallja!

Azért látom, hogy téged is sok minden motivál a rendre:

  • a kisgyerek porallergiája
  • vendégvárás
  • helyhiány
  • valamit a takarításnál is jobban utálsz – erről muszáj lesz beszélnünk a jövőben!

 

Amit a tárgyak eldugdosásáról írtál, az a vágyálmom: ne legyenek szabadon elhelyezett vackok (csak ha nagyon dekoratívak), mindent elsüllyeszteni, tárolókba tenni. Aki nézi a csiricsáré honlapomat, biztos csodálkozik, mert a minimalista stílus tükrözné ezt leginkább, ami ugye nem jellemző rám…

A motivációkutatást rád bízom, vagy megkeresem a Pszichológust, így nagybetűvel…

a-p j (antikaotika)

Mint látod, már van FÓRUMOM is! Téged mi motivál a rendre? Kérlek, oszd meg a tapasztalataidat!

Ez még egy nagyon új bővítmény, lehetnek gondok. Észrevételeidet ezzel kapcsolatosan írd meg az antikaotika facebook oldalon

KÉRED A HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV

Háztartási túlélőkönyv

INGYENES 

HANGOSKÖNYV SOROZATÁT?

Ha IGEN, akkor add meg az e-mail címed, és már küldöm is.

⇓ ⇓⇓ ⇓⇓ ⇓

 

Túlélő háztartás. Egyszerűen jobb – jobb egyszerűen. Mit jelent ez?

  1. Két út, egy cél – úton a túlélő háztartás felé
  2. Zsuzsa megváltoztatja az életét – egy majdnem igaz történet
  3. Időbeosztás – az eltűnt órák nyomában
  4. A kevesebb több. A selejtezés áldásairól
  5. Egy mindenkiért – mindenki egyért
  6. A takarítás (nem) végtelen történet
  7. Nagymosás, ahogy nagyanyáinktól láthattuk
  8. A Heti Bevásárlás
  9. A Konyha Meghódítása…

 

Kérem az ingyenes hangoskönyvet erre az e-mail címre:

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt –> Harmat Kiadó

 

Powered by WordPress Popup