A takarítás végtelen történet – vagy mégsem?

A takarítás végtelen történet – vagy mégsem?

Persze, hogy a takarítás végtelen történet!  – Vágjuk rá egyből, pláne, ha nap, mint nap harcban állunk a piszokkal és a rendetlenséggel. A jó hír, hogy ezen lehet változtatni! Ha nem hiszed, el akkor HALLGASD MEG (mondjuk takarítás közben) a Háztartási túlélőkönyv legújabb részét!

Szép lassan elérkeztünk a hatodik fejezethez, amely segítséget nyújt abban, hogy a takarítás végtelen történetéből egy jól összerakott és időkorlátok közé szorított rendszer alakuljon ki, amelynek egyik „titka” a professzionális technikák alkalmazása.

A takarítás (nem) végtelen történet fejezetből megtudhatod:

  • hogyan kerüld el, hogy a piszok egyáltalán bekerüljön a lakásba

  • hogyan tudsz a lehető legkevesebb takarítószerrel boldogulni

  • hogyan vesznek le terheket a válladról a modern takarítóeszközök

  • hogyan tisztíthatod meg minimális ráfordítással az ablakokat

  • miért csak 3 és fél percre van szükséged, hogy tiszta legyen a fürdőszobád

Hogy én hogy utálok néha takarítani!

Tudod milyen nehéz azt a tudathasadásos állapotot feloldani, amikor rendetlen vagy, de megőrjít a káosz, ráadásul motiválatlan (vagy nevezzük nevén: lusta) vagy rendet rakni! Mindig irigyeltem, a tip-top háziasszonyokat, akikhez bármikor betoppanva, makulátlan rend fogadott! Na azé’ annyira nem, hogy olyan legyek mint ők. Amikor beszélek ezekkel a házi tündérekkel, akkor gyakran kiderül, hogy tulajdonképpen ők sem elégedettek soha az eredménnyel, mert ami a rendet illeti: maximalisták, és bár kielégülést találnak a takarítás aktusában, mindig ott lesz a rendetlen férj, gyerekhad vagy maga az enyészet, ami kérlelhetetlenül belep mindent porral.

Amikor porcicákról beszél valaki, azt én sosem értem, mert nekem ez nem jelent gondot. Nem azért mert nincsenek, hanem mert ez eltörpül a naponta (többször) keletkező rumli mögött! De jó lenne mindent a gyerekekre fogni!

Rájöttem a megoldásra!

Ha olyan vagy mint én, akkor szenvedsz a rendetlenségtől, de már én is 80%-ban kigyógyultam ebből! Hogy hogyan? Úgy hogy találtam magamnak egy jó hivatást: web-design, de jó minden más tevékenység, ami flow-élményt ad. Magyarul úgy bele tudsz feledkezni valamibe, hogy megszűnik a külvilág körülötted!

Na jó ez nem volt igazi megoldás, mert a takarítás végtelen története csak elodázódott!

Hogy a főcsapástól ne távolodjunk el túlságosan, elmondom, hogy nekem…

…milyen eszközök és takarítószerek váltak be eddig!

  • 20%-os ecet. Puff bele egy pumpás műanyag spriccoló-flakonba! Vízkő ellen tökéletes. Az egészA takarítás végtelen történet? fürdőszobát ezzel spriccelem be, levegőt visszatartva kinyitom az ablakot ajtót, majd kirohanok a helyiségből. Pár perc múlva már enyhül a szag (vagy csak az orrom szokja meg), később teljesen eltünik, és  FERTŐTLENÍT! Végül jöhet a…
  • mikroszálas kendő. Mindent letörlök vele, majd egy szárazzal is végigmegyek mindenen. Szeretem!
  • A wc-hez külön szivacsot és kisvödröt használok meg budikefét. Szárazra vécépapírral törlöm, mert a rongyot sajnálom erre. A szivacsot kidobom, vagy ha még jó eldugom a kisvödörbe! Fúj!
  • A felmosáshoz Vileda felmosót használok. Lásd a képet! (Kár hogy nem kapok jutalékot a reklámozásért:-) ) Az óvodában láttam , és azt mondtam, hogy  nekem is kell egy ilyen! A nagytestvérével a kórházban találkoztam korábban, és csodáltam, hogy pár mozdulattal ripsz-ropsz ragyog minden! Szóval, beruháztunk rá, és nem bántam meg! „Évek óta nyúzom, csak azért is nyúzom… ” Egyáltalán nem akar tönkremenni. A mop részt is csak most cseréltem ki, bár még annak sincs semmi baja. Nem szükséges seperni előtte, mert ez az eszköz összehúzza a koszt rendesen, így nem kell hajszálakban botladozni! Mivel nálunk mindig ragad a föld a konyhában, ott kétszer mosok fel vele: 1. fellazítás 2. tisztázás. Nem nagyon kell erőlködni! Kb. 10 000 forintba kerül a teljes szett, de össze sem hasonlítható a 100 forintosban kapható vackokkal! Megéri!

Most hirtelen nem jut eszembe más! A hangoskönyv felvétele közben elhatároztam, hogy venni fogok egy szuper koszfogó szőnyeget a bejárathoz!

Kérlek, hogy szólj hozzá a bejegyzéshez lejjebb, és mondd el nekünk, hogy milyen tuti tippeid vannak, amelyek megkönnyíthetik a sziszifuszi házimunkát! 

Nagyon sok jó ötletet hallhatsz a takarítás végtelen történet … fejezetből!

Ne maradj le, mert lesz még folytatás!

A megepitem.hu weboldalon is nézz szét: lakásfelújítás, lakberendezés, CSOK tudnivalók.

Ha feliratkoztál a hírlevelemre, akkor legkésőbb holnap megkapod a legújabb hanganyagot.

Ha ezt elmulasztottad, és nem akarsz lemaradni, valamint meghallgatnád a többi részt is, kattints ide:

FELIRATKOZOM

Repül a hangoskönyv!

lomtalanítási tippek hírlevél

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt -> Harmat Kiadó

**************

Ajándék segédlet!

⇓⇓⇓

Letöltés: Feladatok kiosztása – takarítási rend

Humoros videó: Végtelen házimunka! A kisgyerekes anyukák mindennapjai

Jó szórakozást!

antikaotika

A feladatok kiosztása – 30 perc

A feladatok kiosztása – 30 perc

A feladatok kiosztása – 30 perc

Elkészült a Háztartási túlélőkönyv 5. része hanganyag formában. Ha van fél órád mosogatás, vasalás vagy főzés közben, hallgasd meg ezt a szórakoztató és nagyon hasznos fejezetet! Lehet, hogy ezek után legközelebb csak fekszel majd az ágyadban, és úgy hallgatod  a következő részt, ha megtanulod jól kiosztani a feladatokat, a  többiek pedig majd robotolnak helyetted! 🙂

 

Letölthető és nem mellékesen kitölthető takarítási rend ajándékba…

Pár évtakarítási rende készítettem egy jó kis Excel táblázatot, amit kinyomtatva kiraktunk a falra. Szerepelnek benne a naponta, hetente, havont stb. elvégzendő munkák családtagokra bontva.  Bevallom, nem vált be a feladatok kiosztása ebben a formában. Hiába a tuti táblázat, ha nincs együttműködés. Nem hibáztatok senkit: én se tartottam be.  🙂 

Ez viszont nem jelenti azt, hogy nálatok sem fog működni. A mi családunk elmélei emberekből áll, ami valójában a lustaság szinonímája… 🙂

Ha érdekel:

  • megnézheted
  • letöltheted
  • átírhatod
  • kinyomtathatod
  • kirakhatod a falra
  • és akár meg is valósíthatod!!!

Letöltés: Feladatok kiosztása – takarítási rend

 

Ami viszont nálunk majdnem bevált

Sok kísérlet után nálunk is kialakult a családi munkamegosztás. Nem mondom, hogy minden mindig sima és zökkenőmentes, de nagyjából működik a feladatok kiosztása.

Fontos, hogy mindenki, pontosan tudja, hogy mikor mi a feladata!

Nálunk az váfeladatok kiosztásalt be, hogy:A feladatok kiosztása - enyém a teregetés

  • a férjem jár bevásárolni hetente egyszer. Évente kétszer 🙂 lenyirja a füvet
  • anyámé a konyha
  • a gyerekeknek kell(ene) rendet tartaniuk a saját szobájukban
  • enyém
    a WC -(hurrá!!!), a kert (ki is pusztultak a növények) és gyakorlatilag minden más helyiség…

 

Igazából ez sem vált be, ezért 3-szor egy héten jön a felmentő segítség!

Úgy érzem, most van egyensúlyban az életem. A teregetést nem bízom senkire, mert nincs is annál szórakoztatóbb, mint amikor szín szerint rendezgethetem a ruhákat. 🙂  Néha ha elégedetlen vagyok, mindent leszedek a szárítóról, és újrakezdem…

Ha végkép csődöt mond minden, akkor feltétlenül hallgasd meg a Háztartási túlélőkönyv 5. fejezetét –>

Egy mindenkiért – mindenki egyért

Segítség a családban

Ebből a fejezetből megtudhatod:
– miért nem kell ezután egyedül végezned a házimunkát
– hogyan adhatod ki a gyerekeidnek az egyes feladatokat
– mit jelent a „családi bevetés”
– hogyan gyarapíthatják a gyermekeid a zsebpénzüket fizetett házimunkával
– mennyit tanulhatnak a gyerekek, ha bezár a Mama Hotel

 

Ha feliratkoztál a hírlevelemre, akkor már meg is kaptad a legújabb hanganyagot.

Ha ezt elmulasztottad, és nem akarsz lemaradni, valamint meghallgatnád a többi részt is, kattints ide:

FELIRATKOZOM

Repül a hangoskönyv!

lomtalanítási tippek hírlevél

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt -> Harmat Kiadó

antikaotika

 

Zsebpénzt a gyereknek  – 2. rész: Mit csináltam rosszul?

Zsebpénzt a gyereknek – 2. rész: Mit csináltam rosszul?

Zsebpénzt a gyereknek  – 2. rész: Mit csináltam rosszul?

Ha olvastad a Zsebpénz a gyereknek – 1. rész: Vedd meg anya! írásomat, akkor láthattad, hogy milyen hatékony  módszert alakalmaztam a hat éves kislányom esetében. Voltak kudarcaim és lesznek is, pár dolgon változtatnom kellett, de a folyamatnak nincs vége. A nyomdás füzet bevezetése óta eltelt három év alatt rengeteg dolgot sikerült megtanítanom a zsebpénzről a gyereknek és saját magamnak is. A lényeg, hogy tanultam a hibáimból!

Mit csináltam rosszul? – és hogyan javítottam ki 🙂

1. Azt a hülyeséget nem kapod meg!  – De miért nem?

Hű de hamar elfelejtjük, hogy mi is voltunk gyerekek, és nagyon szerettünk volna valami (felnőtt szemmel) értéktelen, de drága játékot megkapni. Ha visszautasításban volt részünk, valahol még mindig hiányként éljük meg, hogy azt a vackot egykor nem kaptuk meg.

A kislányom egy tavasztündér Barbie babát szeretett volna anno, én pedig kapásból rávágtam a NEM-et.

Mielőtt elkezdenéd sajnálni szegény gyermekemet, elárulom, hogy volt egy szatyor ilyen baba (olcsóbb vagy használt változatban) levetkőztetve és megcsonkítva. Miután többször nyaggatott érte Hajnika, kötélnek álltam. Ha igazán fontos neki az a játék, akkor gyűjtse össze a rávalót.

Hogy könnyebben vizualizálja az álmát, vettem neki egy barbis füzetet.  🙂

-Ebbe fogjuk gyűjteni a nyomdákat. Ha kapsz egy pirospontot, segítessz nekem a takarításban, főzésben, akkor kapsz egy nyomdát érte.

Talán húsz nyomdát kellett kigyűjteni érte, de lehet, hogy többet, pontosan nem emlékszem.

2. Elmúlt a varázs…

Valahogy a nyomdák nem akartak olyan gyorsan kigyűlni (200 forintjával), mint ameddig a lelkesedés tartott.

-Hajnika, nem akarsz segíteni a teregetésben?

-Nem.

-Nem kell a tavasztüdér baba?

-Nem. Már amúgyis nyár van.

Aztán jött az újabb „vedd meg anya” időszak.

-Semmi gond: 10 nyomda

-És ez?

-25 nyomda.

-Hány nyomdám van anya?

-Hét!

3. Az utolsó fillérig…

-És ez az egér mennyi?

-Két nyomda.

-Akkor ezt kérem!

-Hány nyomdám van még?

-Na mennyi?

-???

-Hét volt, kettőt elköltöttünk.

-Öt! Ebből vehetek még valamit a 100 forintos boltban?

-Persze! A te pénzed!

Na, vajon mit csináltam rosszul? Ki gondolta volna, hogy 1400 forintot hány helyen lehet szétaprózva elkölteni!

-Anya! Mennyi nyomdám maradt?

-Semennyi, de még jár húsz forint apró.

-Ideadod?

Azzal szaladt is a rágóautomatához, és bedobta az utolsó fillérjét is. Ő nagyon elégedett volt, hogy el tudta költeni az összes pénzét, én pedig nagyon frusztrált.

A következő részben leírom, hogy milyen új szabályokat hoztam.

Szerinted mit csináltam rosszul? Milyen szabályokat hoztam, vagy kellett volna hoznom?

Várom a hozzászólásokat!

Ha nem akarsz lemaradni, kattints ide: ZSEBPÉNZ A GYEREKNEK

antikaotika

 

Zsebpénz a gyereknek – 1. rész: Vedd meg anya!

Zsebpénz a gyereknek – 1. rész: Vedd meg anya!

Zsebpénz a gyereknek – 1. rész: Vedd meg anya!

Vajon jár a zsebpénz a gyereknek, vagy meg kell dolgoznia érte? Takarékoskodik vagy tékozol? Az irreálisan drága játékokat is megkaphatja? Ez nagy részben attól függ, hogy mire neveled.

Biztosan te is találkoztál már a bevásárlóközpontokban csokoládéért vagy játékért hisztiző gyerekkel (mondjuk a sajátoddal) . Ez az apróságoknál természetes, de egy iskoláskorúnál elfogadhatatlan.

Még én is általános iskolás voltam, amikor elindultunk tanszereket venni. Emlékszem, hogy mennyire megrökönyödtem, amikor egy 12 éves forma lányka követelőzött az anyukájával szemben:

  • Nekem akkor is kell ez a táska!
  • Nem érted kislányom, hogy ez drága? Nem engedhetjük meg magunknak. Egyébként is tavaly már kaptál egyet.

Utána jött a hiszti. Legszívesebben felrúgtam volna a nem is kicsi gyereket, látva a szegényes öltözetű anyja tehetetlenségét, míg őkényessége márkás ruhákban majomkodott.

Ma már nem a kislányt rúgnám fel, hanem az anyjának adnék egy kis kiképzést.

ALAPPROBLÉMA

  1. A gyerek lehet, hogy egyke volt, ezért elkényeztették
  2. Természetesnek vette, hogy mindent megkap
  3. Ha mégsem, akkor a hiszti mindig beválik.
  4. Az is természetes volt, hogy az anyja nem költ magára

A gyerekeknek mindig az a természetes, ami körülveszi őket!

MEGOLDÁS

Meg kell tanítani a gyerekeket arra, hogy:

  • mindennek ára van
  • zsebpénz a gyereknekvalami jár, valamiért meg kell dolgozni
  • ami jár, azért is megdolgozott valaki

JÓ, DE HOGYAN?

  • Úgy, hogy érezze a bőrén!
  • Ne osztogasd csak úgy a zsebpénzt a gyereknek!
  • Ne akard a hiányzó időt és törődést anyagilag kompenzálni!
  • Dolgozz ki egy rendszert, amely segít neki abban, hogy megértse az elvégzett munka értékét, és hogy ezért a pénzért mit lehet megvenni.

Nekem is kezdett elegem lenni abból, hogy minden boltban, minden bevásárlás alkalmával azt kellett hallgatnom, hogy: VEDD MEG ANYA! LÉGYSZI’- LÉGYSZI’!

Amikor Hajnalka lányom iskolás lett, eldöntöttem, hogy zsebpénzt a gyereknek ugyan nem adok, mert mindent szétszórt, és elszórt, de gyűjtök neki olyan formában, amelyet könnyen megérthet, és még tetszhet is neki.

ZSEBPÉNZ HELYETT…

  1. Vettem egy füzetet, amit elneveztem NYOMDÁS FÜZETNEK.
  2. A nyomdás füzetben (meglepő módon) nyomdákat (pecsétet) lehetett gyűjteni. Egy nyomda = 200 Ft.
  3. Megbeszéltük, hogy miért lehet nyomdát kapni: pirospontért, segítségért a teregetésben, kuktáskodásért süteménykészítés közben stb.
  4. A nyomdákat szabadon le lehet vásárolni, amikor elmegyünk a boltba.

VALAMIT AZÉRT ELSZÚRTAM

Nagyon büszke voltam az új  zsebpénzt helyettesítő módszeremre. A „Vedd meg anya!” csak az összegyűjtött nyomdák erejéig tartott. Sajnos ezt a korai időszakban még nem szabályoztam le, így egy bevásárlókörút alkalmával a zsebpénz fillérre elfogyott. Minden boltban kellett venni valami apróságot. Amikor már csak 20 Ft maradt, Hajnika meglátott egy rágós autómatát. Eléggé frusztrált lettem, mert az ígéretemet – hogy bármit megvehet, hiszen az ő pénze – be kellett tartanom. Viszont láttam, hogy valamit változtatnom kell…

NEKEM EZ A MÓDSZER VÁLT BE

Erről a következő részben számolok be!

Ha nem akarsz lemaradni, kattints ide: ZSEBPÉNZ A GYEREKNEK

Kapcsolódó írások:

A kütyüfüggő csendes generáció

Ezek a mai fiatalok! – kritika-önkritika

Értéket a gyerekeinknek! Valami fontos hiányzik.

Végtelen házimunka! A kisgyerekes anyukák mindennapjai

A 80-as évek gyerekei – Nézd meg a videót!

Hogyan szervezzem meg a háztartást?

antikaotika

Nem működik az időbeosztás? 7 megoldás

Nem működik az időbeosztás? 7 megoldás

Nem működik az IDŐBEOSZTÁS? 7 megoldás

Az időbeosztás az egyik leghasznosabb módszer, ha rendezettebbé szeretnénk válni. Annyira egyszerű és nagyszerű módszer, hogy látszólag tökéletes életet lehetne vele élni.

Akkor nekem miért nem működik az időbeosztás?

Lehetséges válaszok:

  1. Művészlélek vagy, mint én, aki nem birja a kötöttségeket, vagy legalábbis csak ideig-óráig
  2. Az előző csúnyábban megfogalmazva: lusta dög vagy, és teljesen hiányzik belőled az önfegyelem
  3. Hiába tervezel, úgyis közbejön valami
  4. Szétfolyik az időd
  5. Semmire sincs időd
  6. Van jobb módszered
  7. Kit érdekel, hogy működik az időbeosztás vagy sem, az egész egy nagy baromság!

1.      Művészlélek:

Arra már rájöttem, hogy bár nagyon jó dolog gyönyörködni egy szépen elkészített táblázatban: minél színesebb és sűrűbb, annál valószínűbb, hogy beletörik a bicskád már az első nap.

Mi van, ha nincs ihleted reggel 7:30-kor pl. blogbejegyzést irni, vagy forditva: annyira magával ragad az alkotás heve, hogy még 10-kor is a gép előtt ülsz. A „házimunka blokk” 8:30-tól, pedig valahogy megint elmaradt.

Megoldás

Az órarendet csak arra használd, hogy a fix pontok szerepeljenek benne. Több gyerek esetén nem árt pontos ritmust követni: felkelés – étkezések – lefekvés. Nekem ebben ki is merült minden. Sőt maradjunk annyiban, hogy csak étkezések. A kaja legyen az asztalon időben. Az más kérdés, hogy 6 emberből nálunk 4 a családban nem tud kora reggel enni. Majd tízóraiznak!

Egy laza időbeosztás nem árt azért: pl.

  • hajnalban ima+bibliaolvasás,
  • reggeli rutin,
  • délelőtt házimunka,
  • gyerekek alvásidejében szellemi munka,
  • késő délután medencézés,
  • esti „szeánsz” – nekem az utóbbi megy a legnehezebben, mert kipurcanok, és gyakran egyáltalán nem érdekel, hogy a gyerekek koszosak, kirohad a foguk, vagy éppen megbuknak az iskolában. Aztán rájöttem, hogy nem kell a dolgot késő estére hagyni. Már este 6-kor is fel lehet készíteni őket másnapra, és játszhatnak pizsamában 20:30-ig. Érdekes, akárhogy szétfolyok, ez az egy működik: az esti takarodó!

 

2.   Lusta dög

Ez nyilván nem te vagy, de biztos ismersz ilyen embereket, illetve néha visszanéz rád a tükörből valaki, aki emlékeztet rá.

Megoldás

 

Hát, ha mégis magadra ismersz, akkor legalább addig juss el, hogy mi lenne, ha felkelnél fél órával korábban, és kora reggel 9-kor valami hasznosat csinálnál. Mondjuk, letöltenél egy alkalmazást: naptárat vagy tennivalólistát. Máris érezni fogod, hogy már tettél valamit azért, hogy a világ jobb legyen. A Google Naptárat ajánlom első körben mindenkinek, mert azt szinte bármilyen calendar-app.-ban meg lehet nyitni a mobilon is.

3.     Valami mindig közbejön

 

Ha nyári szünet van, vagy átjáró ház az otthonod, akkor valami vagy valaki mindig közbejön.

Megoldás

Szabályokat hozhatsz. Pl. ha otthon dolgozol, akkor ugyanúgy szükséged van elkülönített időre és helyre, ahol zavartalanul végezheted a munkádat. Minden barátodat értesítheted, hogy ekkor és ekkor ne zavarjanak, és a telefont sem fogod felvenni. Ha élet-halál kérdés, akkor dobjanak egy SMS-t. A gyerekeket is el lehet küldeni a házból egy-két órára. Én a nagymamát kérem, hogy reggel 8-kor vigye el őket sétálni, játszóterezni, mert nyáron ez a legjobb időpont.

Ha kisbabád van, akkor ő legyen az első, és mindent az ő ritmusához igazíts! Ne görcsölj, természetes, hogy szalad a ház ilyenkor, sőt szaladjon is, ha nem segít senki!

4.      Szétfolyik az időd

Ha olvasod a blogomat, akkor te is küszködsz ilyen problémákkal. Vagy nem? Ha nem vagy fókuszáló bajnok, akkor valószínű, hogy minden olyan dologgal foglalkozol, amivel nem kellene. Ne legyenek illúzióid, úgysem fogsz varázsütésre megváltozni.

Megoldás

  • Még előző este írd össze, hogy mit akarsz másnap elvégezni. Készíts egy egyszerű listát!
  • Saccold meg, hogy, mihez mennyi időre lesz szükséged, majd nyugodtan szorozd meg kettővel! Biztos, hogy ez a reálisabb eredmény! Tételenként tüntesd fel a duplázott időmennyiséget.
  • Add össze a kapott értékeket! Jé 39 óra jött ki!
  • Szabd-varrd a listát, amíg életszerű nem lesz. Pl. csak 12 órát ossz be.
  • Fogalmazd meg minél részletesebben, hogy mit fogsz el végezni pontosan az adott időkeretekben (lista a listában)
  • Próbálj meg fókuszálni a leírtak alapján! Ez a legnehezebb!
  • Találj ki egy jutalmat, ha sikerült tartani a napirendet.
  • Ha nem működik az időbeosztás, akkor próbáld meg nyakon csípni az időrablókat!

5.      Semmire sincs időd

 Azt sem tudod, hol áll a fejed? Egésznap dolgozol, hajtasz, és a nap végén úgy érzed, hogy semmire sem haladtál? Minden perced be van osztva? Esetleg másokét is beosztod?

Valamit nem jól csinálsz. Túl szigorú vagy magaddal. Sajnos egy nap csak 24 órából áll, amit nem lehet tágítani. A feladatok viszont sosem fognak elfogyni. Minél szorgalmasabb vagy, annál több feladatod lesz, mert az egyik szüli a másikat. Aztán kipurcansz! Még Isten is megpihent a 6 napos teremtés után. Ismered a 10 parancsolatot? Benne van, hogy tartsd meg a szombatot, vagyis tanulj meg pihenni! Ez parancs a saját és a környezeted érdekében.

Megoldás

 

  • Nincsenek tökéletes emberek (vagyis kevesen vagyunk J), neked sem kell annak lenni!
  • Valamit valamiért fel kell áldozni! Nem lehet minden egyformán fontos. Ha ezt megérted, sokkal kiegyensúlyozottabb leszel. Döntsd el, mi az, amit feltétlenül el kell végezni az adott nap. Az ablakpucolás nem ilyen. Húzd ki azokat a tennivalókat, amelyek nélkül nem dől össze a világ!
  • Legyen olyan napod, amikor csak pihensz és játszol a gyerekekkel! Szabadulj fel a rendetlenségben is! A munka úgyis megvár holnap!
  • Ha naptárt vagy órarendet használsz, legyen 2×2 órás lyuk az időbeosztásodban, hogy lazíts, illetve azzal foglalkozz, amit szeretsz, vagy amivel tényleg elcsúsztál!

 

6. Van jobb módszered, mint az időbeosztás

Amikor „time management” témában keresek cikkeket, gyakran találkozom azzal a felütéssel, hogy az időt nem lehet menedzselni. Ilyenkor mindig valami mást ajánlanak. Elárulom, hogy az időmet én is csak nagyjából tudom beosztani. Ezzel nincs is semmi baj, mert ha az időbeosztás nem működik, még mindig van más…

Megoldás

  • listázás – rengeteg módszerrel lehet tökéletesíteni a jó öreg kipipálós listát. Beszámozod, kategorizálod, színezed, stb. A baj csak az vele, hogy könnyen óriásira dagadhat, és a végén nagyobb káoszban leszel, mint bármikor előtte. Iszonyúan nyomasztó tud lenni az el nem végzett feladatok látványa, ha csak nincs valami tuti módszered.
  • békaevés – „magyarul”: eat that frog. Fogod a végtelen listád, és megkeresed a legundorítóbb varangyot, amitől legszívesebben kiszaladnál a világból. Valószínűleg ezt halogatod és rejtegeted már egy jó ideje. Ezt kell reggelire első fogásként elfogyasztanod! Ha ezzel végeztél, ennél rosszabb feladat már nem vár rád, de azért várakozik rád a második … Amikor túl vagy egy-egy ilyen feladaton, a testedben felszabadul a dopamin, ami egy jutalmazó vegyület, amitől jókedvű és tettre kész leszel.
  • napi rutin – vannak emberek, akiknek nincs szükségük órarendre vagy listára, ahhoz, hogy teljesítsék a feladataikat. A megszokott mókuskereket futják meg nap, mint nap. Valahogy irigyelem őket a stabilitásukért. Sőt csodálom őket! Ha ők nem lennének, lehet, hogy össze is dőlne a világ. Ők egészítik ki a csapongó művészlelkeket. Annyi csak a baj velük, hogy hamar begyepesedhetnek és rugalmatlanokká válnak, mivel egy új dolog bevezetése veszélyezteti a már működő rendszert. Ha te is ilyen vagy, de változtatni szeretnél az életeden, akkor muszáj lesz a napi rutin egy-egy paneljét módosítani vagy lecserélni! Tehát náluk nem is az a gond, hogy nem működik az időbeosztás, hanem, hogy nehezen hajlandóak változtatni rajta.
  • projekt alapú gondolkodás – nem időegységben, hanem feladattömbökben való gondolkodást jelent. Ugyanúgy projekt lehet az étkeztetés (főzés, bevásárlás, heti menü), mint a pályázatirás. Minden projektben ki lehet jelölni, hogy az adott nap mit fogsz elvégezni, és ha az megvan, akkor kijelölöd, hogy mi marad holnapra. Nagyon jó módszernek tartom, ha pl. a munkahelyeden a munkaidőd végén előre megtervezed a következő nap tennivalóit. Észrevettem, hogy reggel az ember egy csomó időt azzal tölt el, hogy hol is járt, mit is kell csinálni.

7. Kit érdekel, hogy működik az időbeosztás vagy sem, az egész egy nagy baromság!

Jó, ha valaki annyira szabad, hogy ezt elmondhatja, akkor lehet, hogy hazudik.  Én azt tapasztalom, hogy ezt azok mondják, akik nem hajlandóak felelősséget vállalni az életükért. Akik mindig mást hibáztatnak, ha valami nem megy, illetve valamilyen szinten antiszociálisak.

Gondolj bele, mi lenne, ha nem lenne napirend az óvodában. Minden elismerésem az óvónőké! A gyerekeknek is szükségük van a keretekre. Amit átokként élünk meg néha (tér- és időkorlát), az biztonságot is ad. Három (sőt most négy) gyerekkel a nyári szünetben napirend nélkül teljes az anarchia itthon!

Megoldás

Ha együtt akarsz élni és dolgozni a társadalommal, akkor meg kell tanulnod alkalmazkodnod a többiek időbeosztásához. Ha téged nem is érdekel, hogy ebédidő van, nagy bunkóság hívatlanul beállítani még a barátaid otthonába is. Egyébként nem mondhatod, hogy nem működik az időbeosztás, amíg nem próbáltad. Kell, hogy legyenek céljaid, amelyek sokszor csak akkor valósulnak meg, ha napirendedben szerepelnek a cél felé vezető apró lépések.

Egy kicsit provokációnak szántam ezt a bejegyzést.

Íme néhány cikk  a HVG honlapján–> Ha nem működik az időbeosztás…

+ bonus in English –> Time management – Jesus style (Jézus időbeosztása)

Várom a hozzászólásodat itt vagy a wwww.facebook/antikaotikán!

Antal-Pap Judit

KÉRED A HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV

Háztartási túlélőkönyv

INGYENES 

HANGOSKÖNYV SOROZATÁT?

Ha IGEN, akkor add meg az e-mail címed, és már küldöm is.

⇓ ⇓⇓ ⇓⇓ ⇓

 

Túlélő háztartás. Egyszerűen jobb – jobb egyszerűen. Mit jelent ez?

  1. Két út, egy cél – úton a túlélő háztartás felé
  2. Zsuzsa megváltoztatja az életét – egy majdnem igaz történet
  3. Időbeosztás – az eltűnt órák nyomában
  4. A kevesebb több. A selejtezés áldásairól
  5. Egy mindenkiért – mindenki egyért
  6. A takarítás (nem) végtelen történet
  7. Nagymosás, ahogy nagyanyáinktól láthattuk
  8. A Heti Bevásárlás
  9. A Konyha Meghódítása…

 

Kérem az ingyenes hangoskönyvet erre az e-mail címre:

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt –> Harmat Kiadó

 

Powered by WordPress Popup