Sziszifusz 4. – Mi legyen a célom?

Sziszifusz 4. – Mi legyen a célom?

Sziszifusz 4. – Mi legyen a célom?

Mi a franc köze van a mitológiának ahhoz, hogy mi legyen a célom?

Nem akarom ismételni magam, ezért először javaslom, hogy olvasd el az előzményeket, azután térj vissza:

Ahhoz, hogy eljussunk valahová, nem árt valamiféle célt kitűzni, egyébként csak sodródunk. Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy a sikeres emberek nagyon szerencsések.  Nekik könnyű: jó időben voltak jó helyen!

A valóság az, hogy a sikeres embereknek voltak és vannak céljaik, és keményen dolgoznak értük. Igen lehet, hogy „szerencsések”, mert „véletlenül” pont összefutottak azokkal az emberekkel és lehetőségekkel, amelyek által sikeresek lehettek.

Biztos ismersz történeteket lottómilliomosokról, akik pár év alatt elherdálták az egész vagyonukat, és rosszabb állapotba kerültek, mint bármikor voltak.

– Szerencsések voltak?

– Igen!

– Sikeresek voltak?

-Nem!

 Miért?

– Mert nem voltak megfelelő céljaik, nem volt látásuk, éretlenek voltak a pénzhez, nem tanulták meg értékelni a lehetőséget.

A sikeres emberek ezzel szemben felnéznek a hegy tetejére, eldöntik, hogy kitűzik a zászlót bármi áron. Nagyon jól tudják, hogy kemény munka lesz feljutni, ezért trenírozzák magukat. Folyamatosan tanulnak, fejlesztik magukat a saját területükön, hogy legyen erejük mászni, hogy végül elérjék a célt.

Életrajzi könyveket olvasva felismerhetjük, hogy szinte minden sikeres emberre visszagördült nem egyszer a kő, és kezdhették a dolgot elölről. Azért is lesznek sikeresek, mert felállnak, tanulnak a hibájukból, és nem görgetik  tovább azt a követ, ami gátolja őket a haladásban.

Biztos te is átéltél már hasonlót. Nekirugaszkodtál valaminek, haladtál is egy darabig, majd amikor túl meredek lett a hegy, rád omlott minden, és átélted a totális kudarcot.

A nagy kérdés:

  • Felálltál vagy elterültél?
  • Ha veszítettél is, most hogy döntesz?

    Mert ha hétszer elesik is az igaz, ugyan felkél azért; az istentelenek pedig [csak egy] nyavalyával is elvesznek. (Példabeszédek 24:16)

Tehát még a „legnagyobb szentek” is kudarcot vallhatnak, akár többször is. De Isten segítségével felállnak.

Ezt most nem kenetteljes gondolatnak szántam. Hanem valóban: Isten mindig kész segíteni az újrakezdésben.

A Bibliában a 32. zsoltár pont erről szól.

– Oké, de mindennek mi köze ahhoz, hogy mi legyen a célom?

Például úgy, hogy kitűzöd az az első értelmes célodat: HELYREÁLLÍTOD AZ ÉLETEDET.

Olvassuk el együtt a 32. zsoltárt, különösen a 8. versre hívnám fel a figyelmed:

1 Dávid tanítása.; Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett.
2 Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.
3 Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt.
4 Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében. Szela.
5 Vétkemet bevallám neked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak – és te elvetted rólam bűneimnek terhét. Szela.
6 Azért hozzád fohászkodjék minden kegyes, alkalmas időben. Bár a nagy vizek áradnának, nem juthatnak azok el ő hozzá.
7 Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével! Szela.
8 Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.
9 Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint az öszvér, amelyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, [mert] nem közelít hozzád.
10 Sok bánata van a gonosznak, de aki bízik az Úrban, kegyelemmel veszi azt körül.
11 Örüljetek az Úrban, vigadozzatok ti igazak! Örvendezzetek mindnyájan ti egyeneslelkűek!

A 8. versszak így hangzik más (Dabhar) fordításban:

Én teszlek bölccsé, és én adom meg a CÉLT ezen az úton, amelyen járnod kellene. A szemem rajtad tartom.

 A bölcs szó eredetileg azt is jelenti, hogy sikeres, szerencsés, jó előmenetelt tanúsító, boldoguló.

Szeretnél ilyen lenni?

  1. Rendezd az életed!
  2. Állj fel!
  3. Kérj Istentől bölcsességet és célt!

Hidd el a legjobbat fogod kapni, a tökéletes tervet, ami csak a tiéd!

5 Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik neki.
6 De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány.
7 Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól;
8 A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember. (Jakab 1)

Ne legyél lúzer!

antikaotika

 

Szerencsétlenség vagy szerencse?

Szerencsétlenség vagy szerencse?

Szerencsétlenség vagy szerencse?

Élt egy ember az ő fiával Észak-Amerika sztyeppéin, egy tanyán, és művelte a földjét. Egyetlen vagyonuk egy ló volt. Ezzel dolgoztak, vagy húzták a kocsit. Az ott élő testvérek időnként meglátogatták egymást. Egyszer elszökött a testvér lova. Jöttek rögtön a testvérek:

– Jaj, szegény testvér, hát ez az egyetlen lovad volt, ez is megszökött, most hogyan fogod művelni a földet? Milyen nagy szerencsétlenség ért téged ezzel!

Azt mondja a testvér: – Hát honnan tudjátok, hogy szerencsétlenség ért engem?

Aztán teltek a napok, megjött a ló, és hozott egy vadlovat magával. Megint jöttek a testvérek, és mondják:

– Hogy neked milyen szerencséd van, testvér! Most már nem egy lovad van, hanem kettő! Most már könnyebben tudsz munkálkodni!

– Mondja a testvér: – Honnan tudjátok, hogy jó ez nekem?

Néhány nap múlva a fia úgy határozott, hogy betöri ezt a vadlovat. Fölült a hátára, de a ló ledobta, és eltörött a fiú lába. Jöttek megint a testvérek:

– Jaj, milyen szerencsétlenség ért, ez az egy fiad van, ennek is eltörött a lába, most egész évben nem fog tudni segíteni, egyedül kell csinálnod mindent!

– Mondja a testvér: – Hát honnan tudjátok, hogy szerencsétlenség ez nekem?

Teltek a napok, jött a fiúhoz két barátja, hogy vadászni hívják őt. de nem tudott elmenni, mert el volt törve a lába.

– Milyen szerencsétlenség, nem tudsz eljönni, vadászni velünk. Elmegyünk akkor ketten.

– És egyik sem tért haza többé… Vagy a vadállatok szaggatták szét, vagy az indiánok ejtették fogságba őket, nem tudni. Jöttek a testvérek:

– Jaj, de jó, hogy eltörött a fiad lába, így életben maradt!

– Ha nem is értjük sokszor az élethelyzeteket, hogy mi miért történik, de akik Istent szeretik, azoknak előbb-utóbb minden javukra válik!

– Az egyik barátjának a felesége gondozta ezt a törött lábú fiatalembert, és egy idő múlva feleségül is vette, mert annak férje meghalt.

Jöttek a testvérek, de már nem szóltak semmit. Gondolták, majd ha eltelik 10 év, akkor majd megmondják, hogy jól járt-e ezzel az asszonnyal.

Nagyon sokszor így vagyunk mi is, amikor nem értjük Isten szándékát. De Isten tudja, mit akar velünk! Olyan Ő, mint egy mérnök, aki előtt ott a terv, és tudja az összefüggéseket. Mi csak a mostani percet látjuk, és a szerint ítélünk. De Isten az egész világot látja, a világ menetét, Isten mindent lát, és éppen ezért másképpen nézi az élet dolgait és a körülményeket, mint mi, mert Isten mindent tud, és mindent ismer! Biztos az, hogyha baj ér, akkor baj van? Egyáltalán nem biztos! Lehet, hogy Isten valami jót akar kihozni belőle! Lehet, hogy Isten megállítani, megfogni akar, valamitől meg akar menteni! Isten a rosszból is jót tud kihozni! Mert Ő nem kedvünkre cselekszik, hanem javunkra! Ha sokszor megadná, amit mi kívánunk, akkor eltérnék, és elhagynánk Őt, és elvesznénk. Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van! Ne felejtsd el, hogy az élet alagútjain, a nehéz napok között Isten fogja a kezedet! És ha Ő fogja, akkor akármilyen sötét, Ő átvisz rajta! Ő jóra fordít mindent! Barátkozzunk meg ezzel a gondolattal, hogy „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van!” Róma 8.28

Forrás: http://biblia.network.hu/

Hallgasd meg Jób próbatételének tanulságait Kiss József tolmácsolásában!

Antal-Pap Judit

Ha nem akarsz lemaradni, KATTINTS IDE!

Áldás vagy siker? Élet a gürizésen túl

Áldás vagy siker? Élet a gürizésen túl

Ma hajnalban, amikor Mózes 5. könyvét olvastam, azon gondolkodtam, hogy mit is jelent az áldás. Mi kell tenni azért, hogy áldottak legyünk? Kell-e egyáltalán tenni azért valamit, vagy ez alapból jár egy hívőnek? Mint írtam korábban, rengeteg sikerkönyvet és sikertanítást olvastam, hallgattam. Az a vicc, hogy minden benne van a bibliában, csak valaki ezt készpénzre tudta váltani, és ebből tőkét kovácsolt magának. Érdekes lenne úgy olvasni a Szentírást, hogy az ÁLDÁS szót behelyettesítjük a SIKERrel, az áldottat a sikeressel. Azért van a kettő között különbség, mivel a sikertanítások gyakran arról szólnak, hogy önerődből, hogy juthatsz el a csúcsra (bár ne felejtsük, azok is a bevált bibliai elveket alkalmazzák), az áldás a bibliai igékben pedig arról, hogy Istennek engedelmeskedve, hogyan tudod betölteni a küldetésed, hogy lehetsz te is áldás a környezeted számára, és ebből következőleg, hogyan lehetsz áldott.

Amikor Ádám és Éva a paradicsomban éltek, akkor áldottak voltak, bár ők ezt akkor természetesnek élték meg. Amíg nem ettek a jó és rossz tudásának a fájáról, addig azt sem tudták, hogy jó nekik.

28Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen! 29Azután ezt mondta Isten: Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek. 30Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt. 31És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap. (I. Mózes 1:28-30)

Nem henyéltek, hanem aktív, kreatív munkát folytattak:

15És fogta az ÚRisten az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze. (I. Mózes 2:16)

Ezt a munkát nem úgy kell elképzelni, mint az elemekkel való harcot, hanem alkotó-teremtő munkát. Erre mindannyiunknak szükségünk van, mivel belénk van kódolva.

Azután megtörtént a bibi, a bűneset, és az édeni állapotnak befellegzett. Maradt a munka, de már átok is kapcsolódik hozzá. Ezt sajnos ma is tapasztalhatjuk:

17Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! 18Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed. 19Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! (I. Mózes 3: 17-19)

Maradt más is, vagy csak a gürizés?

 Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, a ki fán függ: Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük hit által. (Galata 3:13-14)

Ábrahám nagyon gazdag volt, mert Isten megigérte, hogy megfogja áldani:

2Nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. (I.Mózes 12:2)

Erről bővebben itt olvashatsz: Ábrahám áldása (sikere)

Ábrahám miután a seregével kiszabadította az unokaöccsét, illetve Szodoma királya is így visszakapott mindent a győztes csata után, Ábrahám visszautasította a nagy vagyont, amellyel meg akarták jutalmazni.

21Szodoma királya pedig azt mondta Ábrámnak: » Az embereket add ide nekem, a többit tartsd meg magadnak! « 22Ő azonban azt felelte neki: »Kezemet az Úrhoz, a felséges Istenhez emelem, aki az ég és a föld Alkotója, 23hogy még egy szál fonalat vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, ami a tiéd, hogy azt ne mondjad: ‘én tettem gazdaggá Ábrámot’ – 24kivéve azt, amit a legények megettek, és a velem jött embereknek,  Ánernek, Eskolnak és Mamrénak a részét: ők kapják meg a részüket!«

Tudta, hogy Isten más módon fogja őt meggazdagítani.

Az áldás kulcsa az engedelmesség.

8Tartsátok meg mindazt a parancsolatot, amelyet én ma parancsolok nektek, hogy erősek legyetek, bemehessetek és birtokba vehessétek azt a földet, ahova most átkeltek, hogy birtokba vegyétek; 9és hogy hosszú ideig élhessetek azon a földön, amelyről megesküdött az ÚR atyáitoknak, hogy nekik és utódaiknak adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. 10Mert az a föld, ahova most bemégy, hogy birtokba vedd, nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek. Ott, ha elvetetted a magot, a lábaddal kellett öntöznöd, mint a zöldséges kertet. 11Az a föld pedig, ahova most átkeltek, hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes föld, az égből hulló eső vize itatja. 12Az ÚR, a te Istened viseli gondját annak a földnek, állandóan szemmel tartja azt Istened, az ÚR, az év elejétől az év végéig. 13Ha engedelmesen hallgattok parancsaimra, amelyeket ma parancsolok nektek, ha szeretni fogjátok Isteneteket, az URat, ha teljes szívvel és teljes lélekkel szolgáljátok őt, 14akkor esőt adok földetekre a maga idejében, korai és kései esőt, és betakaríthatod gabonádat, mustodat és olajodat15Adok füvet a meződre állataidnak, és te is ehetsz, és jóllakhatsz. 16Vigyázzatok, hogy szívetek el ne csábítson benneteket, el ne hajoljatok, ne szolgáljatok más isteneket, és ne boruljatok le azok előtt.. (V.Mózes 11:5-16)

Önerőből is lehetsz sikeres. Ehhez nem kell hívőnek lenned. Egyiptomban is lehetett virágzó gazdaságot létrehozni, de ott a mostoha éghajlati viszonyok miatt öntözőrendszereket kellett építeni. Az ígéret földje több annál, minthogy szorgalmasan dolgozol, és majd meggazdagodsz. Az ÁLDÁS mindig tartalmaz természetfölötti elemet, valami olyat, amit nem lehet kiérdemelni vagy megdolgozni. Az esőt nem lehet levarázsolni, de ha szeretjük Istent, meghallgatjuk, amit mond, és megtesszük, akkor az áldás nem marad el. Sőt el is várhatjuk, mert Isten megígérte. Azért mielőtt hátradőlnénk, és azt mondanánk, hogy rendben, jöjjön az áldás, ne felejtsük el, hogy vetni és aratni nekünk kell. A nagy büdös semmit Isten se áldja meg. Az Úr mindent a rendelkezésünkre bocsát, de tudni kell vele élni. Hiába az eső, ha nincs mit locsolni. Ha megesszük a magot, amit el kellene ültetnünk, akkor következő évben leshetünk, és siránkozhatunk, hogy „Isten, miért nem áldasz meg?”

Az V. Mózes 28-ban rengeteget olvashatunk azokról az áldásokról, amelyeket Isten ígért, ha ENGEDELMESKEDÜNK! Itt elolvashatod az igerészt: ÁLDÁS

Ezek után csak annyit mondhatok:

Áldott napot!

antikaotika

Ábrahám áldása (sikere)

Ábrahám áldása (sikere)

Ma a győztes Ábrahámról és Jézus tanításainak összefoglalásáról, azaz Isten Országa alkotmányának további passzusairól olvashatunk. Keresztény körökben szinte közhelynek számít az, hogy mi Ábrahám áldását örököltük. De mire mondjuk ezt, mire alapozzuk ezt a kijelentést? Arra, hogy a Galata levél 3,13-14-ben ez áll: “Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, a ki fán függ: Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük hit által.” De mi ez az Ábrahám áldása? Mit ígért Isten Ábrahámnak? Az 1 Mózes 12,2-3-ban ezt olvassuk: “Én pedig nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, nevedet naggyá teszem, sőt, áldássá teszlek téged!”

Később kijelenti, hogy Ő maga jelent pajzsot Ábrahám számára. Ezt a pajzsot se középkori pajzsként képzeljük el, hanem inkább egyfajta szellemi energiapajzsként, ami messze túlmutat a természetes világon. Ugyanígy, a “megáldalak” mai nyelvre fordítva annyit tesz, hogy “sikeressé teszlek”.

Így is lett: nem sokkal később Ábrahám az éhínség miatt Egyiptomba menekül és a fáraó elhalmozza őt ajándékokkal – anélkül, hogy ő ezért bármit is tett volna. A fáraó a Szentírás tanúsága szerint juhokat, kecskéket, marhákat, szamarakat, tevéket, rabszolgákat és rabszolganőket ajándékozott neki – ezek mai nyelvre fordítva ingatlanok, befektetések, részvények, nemesfémek stb.  A lényeg, hogy a kor standardjai szerint komoly vagyontárgyakkal halmozta el Ábrahámot.

Később, Bétel felé tartva már ezt olvassuk róla: Ábrám ekkorra már nagyon meggazdagodott: rengeteg állata, ezüstje és aranya volt. Ezután elérkezünk a mai részhez, amikor is az öt királyt leverő Kedorláómer felett arat győzelmet. Ekkor nem kevesebb mint 318 hadrafogható férfit sorakoztatott fel, akik már mind az ő szolgálatában születtek – mondhatjuk azt, hogy 318 alkalmazottja volt. Most ismét kanyarodjunk vissza a jelenbe: ha ma valakinek rengeteg aranya és ezüstje és 318 alkalmazottja van, minek mondjuk? Gazdag embernek, nem? És ez ellenkezik a Biblia és az Újszövetség tanításaival, nem? Egyáltalán nem! Isten éppen ezt jelenti ki Pálon keresztül, hogy a többi, Ábrahámnak tett ígéret mellett ez is a miénk! Nem az áldás, nem a siker, nem pénz minden rossz gyökere, hanem a pénz szerelme. Azt is szokták mondani, hogy addig nincs semmi probléma, amíg valakinek csak a zsebében van a pénz és nincs a szívében.

Olvasd tovább: Ábrahám áldása (sikere)

Hallgasd meg az Ábrahám áldása (sikere) részhez tartozó bibliai fejezeteket

Forrás: www.napihangzobiblia.hu

KÉRED A HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV

Háztartási túlélőkönyv

INGYENES 

HANGOSKÖNYV SOROZATÁT?

Ha IGEN, akkor add meg az e-mail címed, és már küldöm is.

⇓ ⇓⇓ ⇓⇓ ⇓

 

Túlélő háztartás. Egyszerűen jobb – jobb egyszerűen. Mit jelent ez?

  1. Két út, egy cél – úton a túlélő háztartás felé
  2. Zsuzsa megváltoztatja az életét – egy majdnem igaz történet
  3. Időbeosztás – az eltűnt órák nyomában
  4. A kevesebb több. A selejtezés áldásairól
  5. Egy mindenkiért – mindenki egyért
  6. A takarítás (nem) végtelen történet
  7. Nagymosás, ahogy nagyanyáinktól láthattuk
  8. A Heti Bevásárlás
  9. A Konyha Meghódítása…

 

Kérem az ingyenes hangoskönyvet erre az e-mail címre:

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt –> Harmat Kiadó

 

Powered by WordPress Popup