szerencsétlenség vagy szerencse

Szerencsétlenség vagy szerencse?

Szerencsétlenség vagy szerencse?

Élt egy ember az ő fiával Észak-Amerika sztyeppéin, egy tanyán, és művelte a földjét. Egyetlen vagyonuk egy ló volt. Ezzel dolgoztak, vagy húzták a kocsit. Az ott élő testvérek időnként meglátogatták egymást. Egyszer elszökött a testvér lova. Jöttek rögtön a testvérek:

– Jaj, szegény testvér, hát ez az egyetlen lovad volt, ez is megszökött, most hogyan fogod művelni a földet? Milyen nagy szerencsétlenség ért téged ezzel!

Azt mondja a testvér: – Hát honnan tudjátok, hogy szerencsétlenség ért engem?

Aztán teltek a napok, megjött a ló, és hozott egy vadlovat magával. Megint jöttek a testvérek, és mondják:

– Hogy neked milyen szerencséd van, testvér! Most már nem egy lovad van, hanem kettő! Most már könnyebben tudsz munkálkodni!

– Mondja a testvér: – Honnan tudjátok, hogy jó ez nekem?

Néhány nap múlva a fia úgy határozott, hogy betöri ezt a vadlovat. Fölült a hátára, de a ló ledobta, és eltörött a fiú lába. Jöttek megint a testvérek:

– Jaj, milyen szerencsétlenség ért, ez az egy fiad van, ennek is eltörött a lába, most egész évben nem fog tudni segíteni, egyedül kell csinálnod mindent!

– Mondja a testvér: – Hát honnan tudjátok, hogy szerencsétlenség ez nekem?

Teltek a napok, jött a fiúhoz két barátja, hogy vadászni hívják őt. de nem tudott elmenni, mert el volt törve a lába.

– Milyen szerencsétlenség, nem tudsz eljönni, vadászni velünk. Elmegyünk akkor ketten.

– És egyik sem tért haza többé… Vagy a vadállatok szaggatták szét, vagy az indiánok ejtették fogságba őket, nem tudni. Jöttek a testvérek:

– Jaj, de jó, hogy eltörött a fiad lába, így életben maradt!

– Ha nem is értjük sokszor az élethelyzeteket, hogy mi miért történik, de akik Istent szeretik, azoknak előbb-utóbb minden javukra válik!

– Az egyik barátjának a felesége gondozta ezt a törött lábú fiatalembert, és egy idő múlva feleségül is vette, mert annak férje meghalt.

Jöttek a testvérek, de már nem szóltak semmit. Gondolták, majd ha eltelik 10 év, akkor majd megmondják, hogy jól járt-e ezzel az asszonnyal.

Nagyon sokszor így vagyunk mi is, amikor nem értjük Isten szándékát. De Isten tudja, mit akar velünk! Olyan Ő, mint egy mérnök, aki előtt ott a terv, és tudja az összefüggéseket. Mi csak a mostani percet látjuk, és a szerint ítélünk. De Isten az egész világot látja, a világ menetét, Isten mindent lát, és éppen ezért másképpen nézi az élet dolgait és a körülményeket, mint mi, mert Isten mindent tud, és mindent ismer! Biztos az, hogyha baj ér, akkor baj van? Egyáltalán nem biztos! Lehet, hogy Isten valami jót akar kihozni belőle! Lehet, hogy Isten megállítani, megfogni akar, valamitől meg akar menteni! Isten a rosszból is jót tud kihozni! Mert Ő nem kedvünkre cselekszik, hanem javunkra! Ha sokszor megadná, amit mi kívánunk, akkor eltérnék, és elhagynánk Őt, és elvesznénk. Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van! Ne felejtsd el, hogy az élet alagútjain, a nehéz napok között Isten fogja a kezedet! És ha Ő fogja, akkor akármilyen sötét, Ő átvisz rajta! Ő jóra fordít mindent! Barátkozzunk meg ezzel a gondolattal, hogy „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van!” Róma 8.28

Forrás: http://biblia.network.hu/

Hallgasd meg Jób próbatételének tanulságait Kiss József tolmácsolásában!

Antal-Pap Judit

Ha nem akarsz lemaradni, KATTINTS IDE!

About antikaotika

http://antikaotika.hu/mi-ez/

Antal-Pap Judit – antikaotika weboldalak – honlapkészítés – SEO

SEO szakember, keresőoptimalizálás szakértő, web-designer, blogger

Saját honlapok:

Antikaotika, Antikaotika-design, Antikaotika-SEO, Retro-Vintage

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.