Nagyon sok nő szülés után úgy érzi, hogy váltania kell. A régi napi 8-10 órás taposómalom már nem egyeztethető össze a családi élettel. Talán éppen ez a kisbabával töltött 2-3 év nagyszerű lehetősé arra, hogy elkezdjük megvalósítani az álmainkat. A következő cikk bizonyítja, hogy nem  lehetetlenség  a vállalkozás kisgyerekkel.

Minden vállalkozó ember mögött áll egy történet, melynek legérdekesebb mozzanata, hogy mikor és miért vette a bátorságot arra, hogy az önmegvalósítás útjára lépjen. Most induló sorozatunk első szereplője Matheidesz Dóra, aki hat évvel ezelőtt még a budapesti Holland Nagykövetség kulturális osztályán dolgozott. Munkája kihívást jelentett számára, és nagy örömmel végezte egészen addig, míg édesanya nem lett. Akkor úgy látta, a kisgyermekes lét nem összeegyeztető a fix munkarenddel – valahogy így indult útjára a b.boom kismamaruha-üzlet.

Hogyan jött a váltás gondolata?

– Mindig is szerettem a nemzetközi környezetet, mindig is jól kijöttem a külföldiekkel. Miután jól beszélek több nyelven is és sokat megfordultam külföldön, nem esett nehezemre a nemzetközi közeg. Szerettem a diplomácia világát is, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A munkát is szerettem, változatos volt és érdekes. De amint anyaként kellett ellátnom a munkakörömet, hirtelen nehéz lett a munkaidő adta merevséggel bánni, a hivatali munkarend kötöttsége, a folyamatos jelenlét rossz érzéssel töltött el.

– A váltás – már ami a munka jellegét, szektorát illeti, óriási volt. Miért éppen kismamaruha?

– A nagykövetségen valójában nem volt túl sok kreatív feladatom. Nagyon leegyszerűsítve azt csináltam, amit mondtak, amit kiosztottak rám és kevés hely és tér volt ötletekre, elképzelésekre. Amikor otthagytam a nagykövetséget, hogy saját vállalkozást indítsak, ez teljesen megváltozott. Csak magamra számíthattam, az én ötleteimre, a saját elképzeléseimre, mindent magam csináltam. Nem csak munkahelyet, de szakmát is váltottam anélkül, hogy erre képeztem volna magamat. Beosztottból vezető lettem, a saját vezetőm. Az addig szigorúan irodai munkámat felváltotta egy túlnyomó részt gyakorlati munka. A közszférából áteveztem a kereskedelembe, ahol nincs háttér, ahol nincs kinek benyújtani a számlát, itt mindent saját erőből kell megoldani. Ennek nagyon sok előnye is van. Talán mert a bürokrácia világában 8 év alatt eleget adminisztráltam, sikerült a b.boom-ban minimálisra szorítanunk a cégen belüli papírmunkát. Habár rettentő sok adminisztratív követelménynek kell a cégeknek megfelelni, mi igyekszünk minimalizálni a házon belüli adminisztrációt, amit csak lehet, online megoldásokkal próbálunk hatékonnyá és csinálhatóvá tenni. A kismamaruha az valójában egy véletlen találkozás eredménye. Egyszer csak szembe jött és én beleszerettem a lehetőségbe. Ez a szerelem lassan 6 éve tart.

Cikk folytatása: Vállalkozás kisgyerekkel

Forrás: HRportal

Kapcsolódó cikk: https://antikaotika.hu/online-vallalkozas-inditasa-kitol-tanulhatsz-legtobbet/

KÉRED A HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV

Háztartási túlélőkönyv

INGYENES 

HANGOSKÖNYV SOROZATÁT?

Ha IGEN, akkor add meg az e-mail címed, és már küldöm is.

⇓ ⇓⇓ ⇓⇓ ⇓

 

Túlélő háztartás. Egyszerűen jobb – jobb egyszerűen. Mit jelent ez?

  1. Két út, egy cél – úton a túlélő háztartás felé
  2. Zsuzsa megváltoztatja az életét – egy majdnem igaz történet
  3. Időbeosztás – az eltűnt órák nyomában
  4. A kevesebb több. A selejtezés áldásairól
  5. Egy mindenkiért – mindenki egyért
  6. A takarítás (nem) végtelen történet
  7. Nagymosás, ahogy nagyanyáinktól láthattuk
  8. A Heti Bevásárlás
  9. A Konyha Meghódítása…

 

Kérem az ingyenes hangoskönyvet erre az e-mail címre:

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt –> Harmat Kiadó

 

Powered by WordPress Popup