Keresztény önmegvalósítás?

Keresztény önmegvalósítás – felebaráti szeretet helyett?

Részlet Christa Meves (1925) „Wahrheit befreit” (Az igazság szabaddá tesz) című könyvéből.

Igazán egészséges és épen maradó önmegvalósítás csak a tapasztalat józan elfogadása után kezdődhet el: az ember nem csupán nincs abban a helyzetben, hogy megváltsa önmagát, hanem itt a földön születése és halála között ki van szolgáltatva a természetnek, és nem marad más számára, mint kiegyezni sorsának nyomorultságával.

Mégis van a menekülésnek egy keskeny útja: elfogadni Isten ajánlatát, az ő 2000 évvel ezelőtt kinyilatkoztatott igazságát, és megváltását azok számára, akik ezt hittel elfogadják. Ebben az elgondolásban rejlik az átfogó és reális önmegvalósítás, mert ez az emberből mint a Teremtő teremtményéből indul ki. A Teremtőnek terve van az emberrel, égbetörő terve: valósítsa meg a földön az Ő országát, a szeretet országát. Értse meg a minden egyes embert személyesen, de természetfölötti módon szerető Istent (az ő kinyilatkoztatása szerint), és ezt tegye – a mennyei Atya iránti hálás szeretettel – élete központi feladatává.

Az emberiség minden fölfuvalkodott önmegváltási kísérletével szemben ez az önmegvalósításnak igazi alapeszméje. Minden önmegvalósítás első feltétele tehát: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből” (Mt 22,37).

Ez az a lépés, amelynek az „árnyékkal” való minden küzdelem előtt meg kell történnie. A szerető, életet, sőt örök életet ajándékozó Isten iránti szeretetteljes hála teszi lehetővé, hogy az Istennek önként, szeretettel engedelmeskedő ember számára szabad út nyíljék aktív együttműködésre az isteni segítséggel.

Csak ennek a hitbeli lépésnek a megtétele után, a következő lépés – „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Mt 22,39) – kapcsán tapasztalja meg az ember, hogy nem szabad önmagával megelégednie, mert akkor váratlanul Isten ellen fordulhat, és megmaradhat a bűnben.

Csak ez a keserű megállapítás teszi Krisztus megváltói tevékenységét megszabadító, lelkes örömmel köszöntendő fölismeréssé. Ez vezet a helyesen értelmezett – az összes önmegváltók által ígért (de be nem váltott) – lelki békéhez.

Teljes cikk: Keresztény önmegvalósítás – felebaráti szeretet helyett?

Forrás: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

About antikaotika

http://antikaotika.hu/mi-ez/ Antal-Pap Judit - antikaotika weboldalak - honlapkészítés - SEO SEO szakember, keresőoptimalizálás szakértő, web-designer, blogger Saját honlapok: Antikaotika, Antikaotika-design, Antikaotika-SEO, Retro-Vintage

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.