Ma a győztes Ábrahámról és Jézus tanításainak összefoglalásáról, azaz Isten Országa alkotmányának további passzusairól olvashatunk. Keresztény körökben szinte közhelynek számít az, hogy mi Ábrahám áldását örököltük. De mire mondjuk ezt, mire alapozzuk ezt a kijelentést? Arra, hogy a Galata levél 3,13-14-ben ez áll: “Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, a ki fán függ: Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük hit által.” De mi ez az Ábrahám áldása? Mit ígért Isten Ábrahámnak? Az 1 Mózes 12,2-3-ban ezt olvassuk: “Én pedig nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, nevedet naggyá teszem, sőt, áldássá teszlek téged!”

Később kijelenti, hogy Ő maga jelent pajzsot Ábrahám számára. Ezt a pajzsot se középkori pajzsként képzeljük el, hanem inkább egyfajta szellemi energiapajzsként, ami messze túlmutat a természetes világon. Ugyanígy, a “megáldalak” mai nyelvre fordítva annyit tesz, hogy “sikeressé teszlek”.

Így is lett: nem sokkal később Ábrahám az éhínség miatt Egyiptomba menekül és a fáraó elhalmozza őt ajándékokkal – anélkül, hogy ő ezért bármit is tett volna. A fáraó a Szentírás tanúsága szerint juhokat, kecskéket, marhákat, szamarakat, tevéket, rabszolgákat és rabszolganőket ajándékozott neki – ezek mai nyelvre fordítva ingatlanok, befektetések, részvények, nemesfémek stb.  A lényeg, hogy a kor standardjai szerint komoly vagyontárgyakkal halmozta el Ábrahámot.

Később, Bétel felé tartva már ezt olvassuk róla: Ábrám ekkorra már nagyon meggazdagodott: rengeteg állata, ezüstje és aranya volt. Ezután elérkezünk a mai részhez, amikor is az öt királyt leverő Kedorláómer felett arat győzelmet. Ekkor nem kevesebb mint 318 hadrafogható férfit sorakoztatott fel, akik már mind az ő szolgálatában születtek – mondhatjuk azt, hogy 318 alkalmazottja volt. Most ismét kanyarodjunk vissza a jelenbe: ha ma valakinek rengeteg aranya és ezüstje és 318 alkalmazottja van, minek mondjuk? Gazdag embernek, nem? És ez ellenkezik a Biblia és az Újszövetség tanításaival, nem? Egyáltalán nem! Isten éppen ezt jelenti ki Pálon keresztül, hogy a többi, Ábrahámnak tett ígéret mellett ez is a miénk! Nem az áldás, nem a siker, nem pénz minden rossz gyökere, hanem a pénz szerelme. Azt is szokták mondani, hogy addig nincs semmi probléma, amíg valakinek csak a zsebében van a pénz és nincs a szívében.

Olvasd tovább: Ábrahám áldása (sikere)

Hallgasd meg az Ábrahám áldása (sikere) részhez tartozó bibliai fejezeteket

Forrás: www.napihangzobiblia.hu

KÉRED A HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV

Háztartási túlélőkönyv

INGYENES 

HANGOSKÖNYV SOROZATÁT?

Ha IGEN, akkor add meg az e-mail címed, és már küldöm is.

⇓ ⇓⇓ ⇓⇓ ⇓

 

Túlélő háztartás. Egyszerűen jobb – jobb egyszerűen. Mit jelent ez?

  1. Két út, egy cél – úton a túlélő háztartás felé
  2. Zsuzsa megváltoztatja az életét – egy majdnem igaz történet
  3. Időbeosztás – az eltűnt órák nyomában
  4. A kevesebb több. A selejtezés áldásairól
  5. Egy mindenkiért – mindenki egyért
  6. A takarítás (nem) végtelen történet
  7. Nagymosás, ahogy nagyanyáinktól láthattuk
  8. A Heti Bevásárlás
  9. A Konyha Meghódítása…

 

Kérem az ingyenes hangoskönyvet erre az e-mail címre:

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt –> Harmat Kiadó

 

Powered by WordPress Popup