„Csendes” generációként jellemzik a mai 15—29 éves korosztályt a Magyar Ifjúság 2012 kutatói. Olyan nemzedékként, amely elfogadja szülei értékrendjét, nincsenek világmegváltó tervei, meglehetősen passzív és apolitikus, otthonülő típus. A hazai régiók összehasonlításában még a legaktívabb, legönállóbb életformát az észak-dunántúli fiatalok képviselik – többek között ez derül ki a Magyar Ifjúság 2012 című kutatás harma­dik, frissen bemutatott tanulmánykötetéből.

„A média által közvetített pörgős, bulizós ifjúságkép messze áll a valóságtól, megjegyzem, a fiataloknak ez a mind passzívabbá, képernyőcentrikussá váló életformája világtrend is egyben” – véli Székely Levente, a Magyar Ifjúság 2012 kutatásvezetője. Az országos felméréssorozat legutóbbi adatait feldolgozó harmadik kötetet a héten mutatták be: ez regionális összehasonlításban vizsgálja a hazai 15–29 éves korosztály élethelyzetét és problémáit.

Az ifjúságkutatók „csendes generációnak” nevezik a korosztályt, utalva a háború utáni, amerikai csendes nemzedékre, melyet konformitás, hagyományos értékrend, ugyanakkor a társadalmi intézmények iránti óriási bizalom jellemzett. Ez ma egyáltalán nem jellemző: apolitikusság, vallástalanság és csekély szervezett aktivitás jellemzi az „internetes generációt”. Az ideológiai értékválasztásoknál leg­inkább középre húzó, semleges vagy tartózkodó válaszokat adnak. Az egyik fiatal kutató szerint egy letűnt korszak szervezőelveit próbáljuk ráerőltetni a mai viszonyokra.
Székely Levente leszögezte, hogy a mai tizen- és huszonévesek életének három jellegzetes vonása van: a konformitás, az általános bizonytalanság és a passzivitás. Elődeikkel ellentétben nincsenek világmegváltó terveik, nem akarják felforgatni a társadalmi berendezkedést, és elfogadják szüleik életfelfogását. Másrészt nagyon nagy bizonytalanság és céltalanság jellemzi ezt a generációt, mivel a körülmények is változékonyak, a jövő kiszámíthatatlan. „Emiatt egyre nehezebben köteleződnek el, csökken a házasságok aránya, a gyermekvállalás, s a rengeteg bizonytalanság egy rendezettség utáni vágyat szül bennük” – tette hozzá a kutatásvezető.

A fiatalok ma később és ritkábban létesítenek együtt élő párkapcsolatot, mint elődeik, a 25–29 évesek 40 százaléka még soha nem élt párkapcsolatban. A megkérdezettek közel 20 százaléka bizonytalan a családalapítást illetően, s a házasságkötés kitolódott, a kutatók szerint már nem is az ifjúsági korosztály sajátja. A szerfogyasztás stagnál (legalább szerencsére nem növekszik): a 15–29 évesek kétharmada soha nem dohányzott, kilenctizedük – bevallása szerint – nem drogozott. A válaszadók negyedének azonban nincsenek barátai.

Az eredeti cikk folytatását itt olvashatod: A kütyüfüggő csendes generáció

Forrás: hetek.hu

KÉRED A HÁZTARTÁSI TÚLÉLŐKÖNYV

Háztartási túlélőkönyv

INGYENES 

HANGOSKÖNYV SOROZATÁT?

Ha IGEN, akkor add meg az e-mail címed, és már küldöm is.

⇓ ⇓⇓ ⇓⇓ ⇓

 

Túlélő háztartás. Egyszerűen jobb – jobb egyszerűen. Mit jelent ez?

  1. Két út, egy cél – úton a túlélő háztartás felé
  2. Zsuzsa megváltoztatja az életét – egy majdnem igaz történet
  3. Időbeosztás – az eltűnt órák nyomában
  4. A kevesebb több. A selejtezés áldásairól
  5. Egy mindenkiért – mindenki egyért
  6. A takarítás (nem) végtelen történet
  7. Nagymosás, ahogy nagyanyáinktól láthattuk
  8. A Heti Bevásárlás
  9. A Konyha Meghódítása…

 

Kérem az ingyenes hangoskönyvet erre az e-mail címre:

Ha szeretnéd elolvasni az eredeti könyvet, akkor rendeld meg kedvezményesen itt –> Harmat Kiadó

 

Powered by WordPress Popup